Harvey Weinstein producer meglepő kijelentéseivel került a figyelem középpontjába Los Angelesben, amikor a Simon Wiesenthal Központ humanitárius díjátadóján az antiszemitizmus képviselői ellen emelt hangot.

„Fel kellene állnunk és fenékbe kellene rúgnunk ezeket az alakokat” – fogalmazott Weinstein a gálavacsora során mondott beszédében – „Egyszerűen nem tűrhetjük tovább ezeket a gazembereket”.

Weinstein hangsúlyozta, hogy szerinte elérkezett az idő a zsidók számára, hogy összefogjanak azokkal a muszlimokkal, akik „tiszteletreméltóak és békések”. Ugyanakkor „nem engedhetjük meg, hogy a rossz fiúk nyerjenek” – tette hozzá.

„Szomszédokat gyilkolnak, különböző származású embereket gyilkolnak. A második világháborús időkkel ellentétben, amikor nem cselekedtünk azonnal és megfizettük az árat, most jobban tennénk, ha elkezdenénk cselekedni. Higgyetek nekem, én vagyok az utolsó, akinek kedve lenne bármit tenni, de be kell látnom, hogy ha nem lépünk, elpusztulunk.”.

A hollywoodi filmrendező nevéhez többek között olyan világhírű filmek kötődnek, mint a Becstelen brigantyk és a Ponyvaregény.

Kép: http://www.hollywoodreporter.com/race/harvey-weinstein-urges-jews-take-784210

 

Megszakítás