Éppen 82 évvel ezelőtt, 1941. május 18-án szállt tengerre Haifában a szentföldi zsidó közösség egyik fegyveres alakulata, a három nappal korábban alapított Pálmách 23 harcosa. Úti céljuk egy libanoni város, Tripoli kikötője volt. Az ott működő olajfinomítók látták el üzemanyaggal a német légierő gépeit, a britekkel együttműködő zsidó kommandósok pedig elhatározták, hogy megsemmisítik az üzemeket, így szabotálva a Luftwaffe működését – írja az Izraeli Védelmi Erők lapja.
A Brit Birodalom által ellenőrzött Szentföldön a zsidó paramilitáris alakulatok alapvetően nem voltak a hatalom szövetségesei, mivel a holokauszt ellenére az angolok szigorúan korlátozták a menekülő zsidók belépését Izrael földjére. Ezt a rendeletet az úgynevezett Fehér Könyvben rögzítették 1939-ben. Az illegális behajózást szervező Hágáná, illetve a jóval radikálisabb Ecel és Lechi szerveztetek rendszeres összetűzésbe keveredtek a brit rendfenntartókkal, ám a náci Németország elleni küzdelem ideiglenesen szövetségbe terelte őket. Dávid Ben-Gurion így foglalta össze a megváltozott hozzáállást: „Úgy harcolunk a Fehér Könyv ellen, mintha nem lenne háború és úgy harcolunk a háborúban, mintha nem lenne Fehér Könyv”.
A zsidó-brit kooperációt a Zsidó Ügynökség politikai osztálya és a Winston Churchill által létrehozott Brit Speciális Tevékenységek Parancsnoksága (SOE) szervezte. Ezen együttműködés keretében indultak el egy brit hadihajó fedélzetén a Pálmách harcosai és a SOE tisztje Tripoli felé. A rádió-összeköttetés azonban néhány óra elteltével megszakadt és a hajónak nyoma veszett. A mai napig nem tudjuk, hogy mi történt valójában.
Az első, sikertelen közös hadművelettel azonban nem ért véget a közös harc a németek ellen. A Pálmách harcosai derekasan kivették a részüket a Libanon és Szíria inváziójában a brit hadsereg oldalán és részt vettek a sorsdöntő El-Alamein-i ütközetben is.
Miután sikerült a németeket elkergetni a Közel-Keletről, a britek és a zsidó fegyveres szervezetek közötti kapcsolat ismét megromlott. Egymást követték a rajtaütések, összecsapások, megtorló intézkedések, miközben az üldözött zsidó bevándorlók nagy része továbbra sem juthatott el ősei földjére az angol hadihajók miatt. A szerencsésebbeket ciprusi fogolytáborokba zárták, de sokan a tengerbe vesztek rozoga hajóik miatt, mások pedig el sem tudták hagyni Európát és a holokauszt áldozatai lettek. Mindezek miatt a németek elleni sikeres brit-zsidó összefogás emléke hamar kikopott a kollektív emlékezetből, mind az izraeli, mind a brit oldalon.
Ezen próbál változtatni Paul McCue, brit hadtörténész „A nemzedékek nyila – a zsidó-brit szövetség emlékének megőrzésére” kezdeményezés megálmodója, aki Ezed Dávid Maisel nyugalmazott tábornokban talált társra, aki korábban a Cáhál nemzetközi kapcsolatok osztályát vezette, nyugdíjasként pedig a Hágáná emlékét őrző alapítványt vezeti.
„A zsidó fegyveres erőknek nyújtott brit segítség a mai napig érezhető. A megalakuló Izraeli Védelmi Erők, a Cáhál sokat tanult a brit hadseregtől és számos hagyománya onnan ered. Az elit SAS kommandó és az annak mintájára létrehozott Szájeret Mátkál egység ‘Aki mer, az nyer’ jelszava például azonos”
– mondta Maisel.
„A SOE kiképzőtisztjei szívesen foglalkoztak a zsidó katonai alakulatokkal, mert csodálták harci szellemüket és látták, hogy nagy segítséget nyújthatnak a náci rezsim elleni harcban. A Hágáná főparancsnoksága ugyanakkor felismerte, hogy a sikeres együttműködés következtében a brit vezetés kedvezőbb színben látja majd a szentföldi zsidó közösséget, továbbá a kiképzés és a hadműveleti tapasztalatok megszerzésére a Pálmách hasznára válik”
– tette hozzá McCue.
Maisel és McCue célja, hogy emlékhelyek során hozzák létre Izraelben és Nagy-Britanniában a második világháborús zsidó-brit katonai szövetség hősei tiszteletére. „Amellett, hogy a fiatal nemzedékek is megismerik a történelem e fejezetét, melynek emléke a bevándorlás korlátozása miatt kialakult fegyveres konfliktus miatt erősen megkopott, a közös háborús erőfeszítések felelevenítése sokat javíthat a mai brit-izraeli kapcsolatokon is” – mondta a történész.