A nemesi oklevél

 

Az elbeszélés, ami megtörtént eset alapján íródott, az ötvenes évek elején játszódik a kommunista Magyarországon. Szerzője rabbi volt Baján. 1956 után családjával allijázott. Izraelben hunyt el. Az elbeszélés részlet egy készülő könyvből.

 

Változnak az idők és változnak – az oklevelek. A felcseperedett polgárleány sokágú koronát akart zsebkendőjébe hímezni, a meggazdagodott kereskedő, vagy gyáros, méltóságos címről, esetleg valamiféle „tanácsosi” rangról álmodott. Ki hitte volna, hogy lesz még olyan világ, amikor ezek a sallangok elviselhetetlen teherré nehezülnek, – ki hitte volna, hogy Grüner bácsi születési bizonyítványa valaha még oklevéllé nemesűl.

Nem hittem volna, ha nem látom. De láttam. A számát is feljegyeztem: 188049. Egy felvidéki rabbisági anyakönyvi hivatal állította ki a felekezeti anyakönyvvezetés idején. Érdekessége az, hogy az újszülött atyjának foglalkozása című rovatba azt írták, hogy „koldus”. Miért volt olyan nyers az a múltszázadbeli jámbor rabbi? Ma már nem lehet tudni, mennyi bánatot okozott ez a bejegyzés Grüner bácsinak – csak a Mindenható a megmondhatója ennek. Tény azonban, hogy a második világháború után, az „osztályharc” idején, akkor, amikor minden vasaltnadrágos embernek védekeznie kellett az „úri” származás vádja ellen, ez a bizonyítvány aranyat ért. Nagyra is volt vele Grüner bácsi – mutogatta is mindenütt. És ha a szépszavú Józsi doktor drámai hangon ecsetelte kapitalizmus a kizsákmányoló rendszere alatti nélkülözéseit, szenvedéseit, Grüner bácsi mérgesen rámordult: „Mit tudhat maga arról? Maguk még csak zöldfülű nincstelenek voltak, amikor az én apám már valóságos koldus volt!”

Ezzel be is fejezem Grüner bácsi gyarlóságainak felsorolását. Több hibája nem igen volt. Bájos, aranyszívű zsidó bácsi volt, akinek minden szavát, minden tettét zsidóérzés fűtötte. Élére állott a hitközségnek, amikor a régiek alkalmatlanokká váltak. Neki „öcsém” volt mindenki, – „te is olyan proletárgyerek vagy mint én” mondotta a rettegett vezetőknek. Bátor fellépésével mindenkinek mindent elintézett. Mondogattuk is egymásnak, hogy fent a mennyekben, ahol a földi emberek elszámolását vezetik, jókora követelése van ennek a hetvenen felüli proletár gyereknek, irigyeltük érte.

Dehát már a bölcsek is megmondták, hogy a Teremtő minden dolognak megteremtette az ellenkezőjét, a visszáját is. A melegnek a hideg, a világosságnak  a sötétség, az egészségesnek a beteg, Grüner bácsinak pedig az öreg Sugár volt az ellentéte.

Az öreg Sugár rabiátus, durva ember volt. Dehogy is tudta húsz évvel ezelőtt, amikor népes családjával odaköltözött, hogy milyen veszedelmet zúdít magára. Olyan világ volt akkor, hogy rosszul ment sora a gazdag zsidónak is, hát még a szegénynek. A hitközség segítette Sugárékat ahogyan csak tudta. A jólelkű Kohn néni  még egy parasztasszonyt is küldött minden héten hozzájuk „olcsó tyúkkal”, mondván: „vegye meg tésasszony, olcsón adom, várni is tudok az árára”.

Bezzeg a felszabadulás az öreg Sugár után tudni sem akart senkiről-semmiről. Belekötött mindenkibe. Féltek tőle a hajdani jótevői – tőle, meg a fiától, akire mindig csak így hivatkozott: „a fiam az újságtól”. Nem respektált senkit, csak az öreg Grünert. Az még az ő szemében is rendes proletár gyerek volt. Egyszer mégis összeütköztek egymással. Ezt akarom elmondani. Hiszem, hogy jó nagy summát írtak megint az Égben ezért az öreg Grüner javára.

Egy téli napon meghalt Sugár néni. Jóravaló, derék asszony volt, sokat szenvedett férje zsarnokságától. Halála osztatlan részvétet keltett, s szívesen teljesítették Sugár bácsi kérését, aki eljött a Chevrához bejelenteni a halálesetet, s kérni, hogy: „rendes temetés legyen, fizetek mindent.”

Sugár bácsi megnyugodva továbbment. Fájdalmán erőt véve felvette az SZTK-segélyt is a temetés előtt, beinkasszálta a kollegák (egy állami nagykereskedelmi vállalatnál dolgozott) részvétét és gyors gyűjtését is, felkereste az állami segélypénztárt, ahol a neki járó 200 forint hozzájárulást azonnal elkérte, mondván ezt a csapást különben nem éli túl. Semmi csodálatos nincs hát benne, hogy a Chevrától érkező embereket bodros pipafüsttel fogadta, ezer forinttal a zsebében, az ember még a lelki fájdalmakkal szemben is ellenállóbbá válik.

A temetés csendben megtörtént, úgy ahogyan az szegény Sugár nénit illette – csak a résztvevőket zavarta meg egy kis csalódás, eleinte azt hitték, hogy optikai csalódás. Úgy tűnt nekik ugyanis, hogy Sugár bácsi meg „fia az újságtól” egyre messzebb kerül a koporsótól. Dörzsölték is erősen a szemüket – aztán rá kellett jöjjenek, nem optikai csalódásról van szó, hanem … erkölcsiről. Mire lehullottak az utolsó göröngyök, s mire kaddist kellett mondani, senki sem volt ott a családból –  Grüner bácsi imádkozott helyettük.

Nem kerültek elő sem másnap, sem harmadnap. Egy messzibb városba utaztak – felejteni. És a felejtés olyan tökéletesen sikerült, hogy még a 900 forintos számla rendezése sem jutott eszükbe többé. A pénztár üres, a kiadásokat fizetni kell, a számlának nincs gazdája, a Chevránál nem tudták mi tévők legyenek? Össze ült az elöljáróság, s határoztatott: az adós levél útján felkéretik a gyász hó elmúltával számlája szíves kiegyenlítésére.

A levél elment, s megjött a válasz. Ő tudja – írja Sugár bácsi –, hogy mi a becsület. Tudja, hogy a készkiadást meg kell fizetni. Hajlandó gyertyaköltség címén öt forintot küldeni, abban az esetben, ha kijelentik, hogy több nem jár. Borravalót sem anyagi viszonyai, sem politikai meggyőződése (egyházról lévén szó) nem engedélyez. Csodálkozik, hogy ez a zsidókat jellemző kapzsiság még a gyászév fájdalmát sem kíméli.

Az elöljáróság újra összeült. Vékonyka jégréteg volt a hitközségek jogalapja, minden lépés beszakadással fenyegetett. Már majdnem felülkerekedett az a vélemény, hogy hagyjuk az egészet, amikor megszólalt Grüner bácsi: Kérek egy írásbeli felhatalmazást arra, hogy az ügyet a legjobb belátásom szerint elintézzem. Önöket kikapcsolom belőle – tudom, hogy félnek. Én nem félek – és büszkén megsimogatta zsebét, melyben az ő becsületlevele, a koldus papát igazoló írása húzódott. A meghatalmazást megadták szívesen. A tatik-tetiket kedvelő jegyző nyomban megírta, hogy a Sugár ügy intézésével Grüner József elnök saját kérelmére megbízatik, majd Grüner bácsi kívánságára záradékkal és ellátta a bejegyzést, miszerint ha bírói eljárás kívántatik, úgy fentnevezett ennek megindítására is felhatalmaztatik.

 

(folytatás következik)

Gleichmann Emil

Megjelent: Gut Sábesz 3. évfolyam 4. szám – 2014. október 6.

 

Megszakítás