A nap mint „vőlegény”

A nap mint „vőlegény”

 

„A karmesternek: Dávid zsoltára. Az egek hirdetik Isten dicsőségét, kezének munkájáról beszél a mennyboltozat. Nappal a nappalnak adja át a szót, éjjel az éjjelnek adja tudtul. Se szó se beszéd, hangjuk sem hallatszik; [mégis] eljut hangjuk az egész földre, szavuk a világ végéig. Sátrat készített a napnak, amely mint vőlegény jön ki szobájából, örül mint egy hős, hogy futhat pályáján. Elindul az ég egyik szélétől, átível a másik széléig, heve elől nincs rejtve semmi.” (Zsoltárok 19:1–7.)

 

(Folytatás a 3. számból)

 

A tudományos hozzáállás két részre osztja a fejezetet. Az első hét vers Isten dicsőségét zengi, míg a további nyolc vers a Tóra fensőbbségét hangsúlyozza, mikoris a költő elmondja magára nézve, hogy ő bizony betartotta a Tórát, amely „megokosítja a hülyét”. Ennek alapján van aki két részre osztja az amúgy is rövid fejezetet, de a hagyományos exegetika abban organikus egységet lát.

A babilóniai Nap-istenséggel való összehasonlítás, amit egyes modern kommentátorok elkövetnek – nem állja meg a hagyomány kritikáját.

 

* * *

 

A reggel kelő nap mint egy vőlegény, aki éppen elhagyja a chupát, az esküvői baldachint – arra utal, hogy ez a hasonlat arra az örömre rímel, amivel a vőlegény elhagyja az esküvői sátrat (chupát), az esküvő után, vagy reggelre kelve, amikor arcán az öröm és megelégedettség jelei láthatók. Van aki szerint ez arra vonatkozik, ahogy a világ a vőlegényt – illetve a felkelő napot – fogadja. Kimchi édesapját idézi, aki megfordította a képletet: a nap, akárcsak a vőlegény – amikor reggel kimegy a sátorból – már alig várja, hogy visszatérhessen újdonsült feleségéhez – naponta visszatér „támaszpontjára”, miután fürgén befutotta pályáját. A „vőlegény” metaforához, vö. Joél próféciáját (2:16.), ahol a vőlegény „szobájáról” és a menyasszony baldachinjáról (chupá) esik szó.

Minek „örül” a nap, amikor befutja pályáját? A „fürgeség” az állandóság függvénye: nem lazsálja el tevékenységét; a világ teremtése óta járja naponta megszokott útvonalát, keletről nyugatra, reggeltől estig. De milyen „öröm”-ről lehet szó a nap esetében?

A hagyományos válasz: a nap, amely Isten egyik teremtménye, örül, hogy teljesítheti a teremtő akaratát.

A chászid felfogás, a kabbala megfogalmazásában, arról beszél, hogy a világ megszokott forgása, a nap járata reggeltől estig, keletről nyugatra – ezek a világ legnagyobb csodái – csupán megszokottságuk miatt nem vesszük észre őket. De mi történne ha egyszer, „véletlenül”, a nap este kelne és hajnalban nyugodna? Erre mondja a naponta háromszor ismételt imaszöveg (az Ámidá, a 18. áldásban) „Hálát adunk neked…csodáidért, amelyek nap mint nap kísérnek bennünket, este, reggel és délben” (lásd: Sámuel imája – Zsidó Imakönyv, 66. oldal).

 

A hét ég és a nap melege

A nap heve, ami elől senki nincs mentve, egyszerre melegít, gyógyít és éget, perzsel. Rási ezzel kapcsolatban a hagyomány által számon tartott hét eget említi, ami közül a nap az ún. másodikban van. Ha az alsóban lenne – amit Függönynek (Vilon) nevez a Talmud és a párhuzamos irodalom – akkor nem lenne ember, aki megmenekülne a nap hevétől. Mivel azonban a nap és a hold a második égben (Rákiá) van, így heve elviselhető (Chágigá 12b., Pirké döRábi Eliezer 18.).

A Midrás itt nem igen talál történelmi analógiákat és érdekes, de érthető módon főleg Jób könyvéből vett idézetekkel próbálja az asztronómiai töltetű verseket a drus szűrőjén átvinni. Az egyik midrási megállapítás szerint „az egek dicsérik Istent. Igen ám, de mikor dicséri Őt mindenki? Amikor növeli Izrael hatalmát és naggyá teszi nevét, ahogy írva vagyon: »Megnöveli népe hatalmát, dicsővé teszi minden hívét, Izrael fiait, a hozzá közel álló népet« (Zsoltárok 148:14.). Amikor ez megtörténik, akkor »dicsérjétek az Örökkévalót, ti mennyeiek, dicsérjétek a magasságban« (uo.)” (Sochér Tov).

A Midrás hasonlatai a nap és a vőlegény között, az intim szférában mozognak, amit nem szükséges itt részleteznünk.

Az egek szerepe Isten dicsőítésében – a Midrás szemében gyakorlati, pragmatikus formát ölt. „Mondá Pinchász Hákohén bár Chámá rabbi: Az egek esőt hullajtanak, a föld termést hoz, az emberek esznek és dicsérik az Örökkévalót. Ez az amit az Írás mond: »Az egek hirdetik Isten dicsőségét«, vagyis átvitt értelemben, az emberek által. Ha azonban, Isten ments, a zsidók vétkeznek, akkor azt mondja az Írás »leleplezi vétkét az ég… « (Jób 20:27.) és jön a büntetés, ahogy írva van: »Akkor fellobban az Örökkévaló haragja ellenetek és elzárja az eget… « (5Mózes 11:17.). Ellenben amikor Izrael Istennek tetsző módon viselkedik, akkor »Megnyitja az Örökkévaló kincsesházát az eget…« (uo. 28:12.)”.

 

Nappal és éjjel…

„Nappal a nappalnak adja át a szót” (uo. 3.). Itt már tudja a Midrás, hogy Mózesről van szó, aki 40 napot és 40 éjjelt töltött a Szináj hegyén. Honnan tudta, hogy mikor van nappal és mikor éjjel – kérdi a Midrás – hiszen „fent”, Isten előtt, nincs éjjel és „az éjszaka világít, mint a nap” (Zsoltárok 139:12.)?

A válasz: amikor az Örökkévaló az írott Tórára oktatta, akkor tudta, hogy nappal van, míg amikor a Misnára (a szóbeli Tanra), akkor nyilvánvaló volt, hogy éjszaka van. (Ennek allegorikus magyarázata az Énekek éneke egyik verséből, ott is a dodi szóból (kedvesem) vezeti le a tézist, mivel a dodi számértéke 24, a Biblia 24 könyve…)

„Nappal a nappalnak” – mondja a Midrás ez Mózes napja, amikor az őrségváltás közte és Jósua között megtörtént. Valamint ez az a nap, amiből Jósua átadott valamicskét Debórának, a prófétanőnek. Hogyan és miként? (Hiszen Debóra nem követte Jósuát és a kettő között hosszú idő telt el.) Igen, de Jósua megállította a napot (10:13.) és Debórának, Siserával vívott harcában, a csillagok siettek segítségére. (Sochér Tov)

Naftali Kraus