A NAGY RABBI LŐW ÉS A GOLEM-LEGENDÁK

A sok zsidó monda és legenda között, amelyeket különböző művészek megörökítettek és amelyeket az újabb költészet is felhasznált kétségtelenül a Golemről szóló történetek a legszebbek. Egyetlen más zsidó mondának sincsen ódonszerűbb zamata, vagy több ereje az olvasó elérzékenyítéséhez.

Annál feltűnőbb, hogy e mondák egész sorozatát a Golem-kutatás sok hivatott mestere figyelmen kívül hagyta s így azok az olvasók előtt ismeretlenek maradtak.

Egy héber nyelven szerkesztett füzet fekszik előttem, amelynek címe: Nifláot Máhárál — Rabbi Lőw csodái.

Mintegy háromszáz évvel ezelőtt írták és bőven tartalmazza a tragikus epizódokat és elbájoló legendákat. Szerzőjének kiléte nem tűnik ki belőle, sem pedig az évszám, amely támpontot adhatna az állítólag egy metzi könyvtárban őrzött eredeti példány korára nézve. Egy feltétlenül megbízhatatlan adat szerint a mű szerzője azonos Rabbi Jichák Kohen-Cedekkel, Rabbi Lőw vejével. Annyit fel lehet tenni, hogy az író Rabbi Lőw kortársa volt.

E csodálatos történetekből kábító illat árad. Fájdalom, küzdelem, győzelem!

A legendák színhelye Prága, a régi tiszteletreméltó zsidó község, bölcsek, tudósok, szentek és misztikusok hazája, ezernyi csoda és számtalan borzalom tanyája, az a Prága, amely sok jeles mester művészete folytán olyan várossá alakult, hogy ősi jellegét még a mi napjainkig is érintetlenül átmentette.

És itt felcsendül egy név, Rabbi Lőw neve, aki egyike a golusz leghatalmasabb oszlopainak, akinek személye köré a legenda buja mesékből font koszorút és sok-sok kis történetet: akinek a valódi életéről azonban a műveltek tág köre még mindig nagyon keveset tud, mondhatni: semmit.

E legendás fényalak a zsidó népre még ma is melegét és jóságát, szépségét és hűségét sugároztatja, amellyel Rabbi Lőw csaknem egy évszázadon keresztül (1513-1609) fáradhatatlanul segítségére állott szorongatott hittestvéreinek. A férfi, akinek a nép hálából és tiszteletből a “Nagy” nevet ajándékozta, teljesen lírai természetű volt. Olyan szíve volt, amely túláradt a szeretettől, lelke igazságosságért szomjazott, kedélye a régi zsidó elvek: szerénység, irgalom és jótékonyság alapakkordjaira volt hangolva.

Rabbi Lőw egyik kortársa hivalkodás nélküli egyszerű szavakban és elragadó természetességgel beszéli el a nagy ember születését és ifjúkorát, vitatkozásait a prágai katolikus papsággal azon okokról, amelyek őt a Gólem alkotására indították és mindama csodatettekről, amelyeket e Gólem utján elkövetett.

Rabbi Lőwnek “az égből” tanácsolták, hogy alkosson egy Gólemet. És misztikus szövegmagyarázatok utján, amiket neki az álomban tudomására hoztak és amelyeknek felépítését és rendjét csak ő volt hivatva felfogni, aki egyike volt a legjelentékenyebb kabbalistáknak és amelyeknek megoldására talán még az ő szelleme sem volt képes, végrehajtotta, életrekeltette a Gólemot. Agyagból formálta ezt, szellemi leheletet fújt belé és csodatevővé avatta.

E borzalmas ténynek csak a tiszta emberszeretet volt a szülőanyja és ez szentesítette a félelmetes jelenségét. És már ezen egyszerű előadásból is kicsap ama régi idő fűszeres, erős levegője. Rabbi Lőw nagy egyéniségének hatalma és varázsa.

Meyrink Gusztáv a Gólem című ismert regényében ezt írja: “Természetesen nem tudhatom, mire kell visszavezetni a Gólem mondáját, de abban biztos vagyok, hogy valamilyen erő működik e városnegyedben, amely nem tud elenyészni”.

Meyrinknek bizonyos értelemben igaza van. Emberek, akik a misztikában élnek, bizonyítani igyekeznek, hogy a nagy Rabbi Lőw és mindazon szentek és tudósok ő előtte és utána, akiknek oly erőt tulajdonítottak, hogy Gólemet alkottak, mély kabbalai tudásuk segítségével a kifejezett Istennevet, a Sém hamforást, arra tudták felhasználni, hogy az általuk formált lényekbe életet leheljenek.

A Gólem földből készül, mesterét engedelmesen és hűséggel szolgálja, végül azonban dühöngeni kezd és az egész várost fenyegeti úgy, hogy mestere végül kénytelen őt ismét földdé változtatni, amelyből vétetett, amennyiben a Sem-et, a szent szót, az élet elvét, tőle elveszi. De a Gólem ezzel még mindig nem hal meg! Nem válik egy egyszerű agyaghalómmá, amelyet kiszórnak a szélbe, vagy a folyóba dobnak: még az ő “holtteste” is, amelyet a zsinagóga padlásán őriznek, félelmet és borzadályt kelt és épp ezért tilos azt megtekinteni.

Mindig és minden monda szerint a Gólemet az üldözött zsidók védelmére használták fel, olyan időkben, amikor tisztán emberi erővel és bölcsességgel már nem lehetett semmire sem menni.

Nem-e az isteni segítség jelképe ő, amely mindig idejében érkezik meg, habár gyakran (mint a Gólem) a legutolsó, legkétségbeejtőbb pillanatban?

Rabbi Lőw a Gólemet nyomozásra használta fel, főképp arra, hogy a zsidók elleni vérvádakat tisztázza és a felbujtót kifürkéssze. E vérvádak azóta időre-időre mindig felbukkannak, de a Gólem is felbukkan az ő teljes erejével, kísérteties hatalmával különböző alakokban, hogy az évszázadok legnagyobb hazugsága ellen felkeljen és mindenütt lehet vele találkozni, leginkább pedig ott, ahol legkevésbé vártak reá…

A Gólemről még gyermekkorunkban hallottunk és azóta kitörülhetetlenül bevésődött emlékezetünkbe. A legutolsó években úgyszólván európai hírre emelkedett, miután a korunkbeli írók és művészek foglalkoznak vele. A ghetto falait akaratos erővel átütötte és most a világ vártáján áll. Lehet hallani, hogy panaszkodik a jelenkor szenvedései miatt, amelyekben a régi zsidó nép is bennfoglaltatik.

És a lelki nyomottság e félelmetes napjaiban, amikor az egész világ mint egy óriási Gólem szemeinek előtt tombol és keleten és nyugaton, északon és délen egy borzasztó Gólem-atmoszféra dühöng és mindent lerombol anélkül, hogy ismét akadna egy bölcs Rabbi Lőw, hogy a Gólemet lecsillapítsa, jól esik Rabbi Lőw emlékét hűségesen felidézni, aki a prágai zsidók ellen annak idején a legnagyobb találékonysággal és ördögi cselekkel kitalált vérvádakat mindannyiszor fel tudta fedezni és a zsidók ellenségeinek aknamunkáját mindannyiszor elrontotta és romba döntötte.

Ch. Bloch

“Zsidó jövő”

Megjelent: Gut Sábesz 1. évfolyam 1. szám – 2014. július 21.