Kiszlév hó 19-én, a hászidizmus újévén emlékezünk meg Dovber rabbiról, a mezricsi mágidról (tanító). A Báál Sém Tov tanítványa és utóda volt, és egyben számos hászid dinasztia vezetőjének tanítómestere, így többek között az ő tanítványai közé tartozott a Chábád hászidizmus alapítója, a ljádi Sneur Zálmán rabbi is. Szülei egészen Dávid királyig vezették vissza a családfájukat.
Dovber rabbi végtelen egyszerűségben és nagy szegénységben élt, életét önmegtagadás, böjtök és egyéb aszketikus szokások határozták meg, és ez aláásta egyébként is gyenge egészségét. Első mestere a Talmudban és a kabalában egyaránt jártas Jáákov Jehosua Folk rabbi volt Lembergben (Lviv, Ukrajna), akit híres könyvéről Pnéj Jehosuának is neveznek. Kiváló eszű tanuló és tehetséges előadó volt, ezért mágid, vagyis tanító lett, és járta a környékbeli falvakat. Kezdetben élesen ellenezte a hászidizmust, később azonban ő maga állt a mozgalom élére, és tízezreket vonzott a hászidimushoz egyetlen évtized leforgása alatt.
Dovber rabbi először 1753-ban találkozott a hászidizmus alapítójával, a Báál Sém Tovval, akinek tanítványa és kilenc évvel később utóda lett. A Báál Sém Tov 1760-as halálát követő évben vált a mágid a hászidok fejévé, és költöztette a mozgalmat Mezibusból, a Báál Sém Tov otthonából Mezricsbe. Ezzel új korszak köszöntött a hászid mozgalomra, részben azért, mert a mezricsi mágid jól érthető rendszerbe foglalta mesterének elméletét, illetve azért is, mert egyre többen és többen csatlakoztak a mozgalomhoz, és terjesztették a hászid tanokat, Isten szeretetét, az Isten által teremtett világban megtalálható örömöt és a micvák betartásának fontosságát. Dovber rabbi, a nagyszerű mezricsi mágid néhány hetes betegeskedés után 1772-ben, kiszlév hónap 19-én adta vissza lelkét Teremtőjének. Az ukrajnai Anipoliban helyezték végső nyugalomra.
Egyetlen fia a rövid életű Ávráhám háMálách (az angyal) rabbi volt, aki nem sokkal apja halála után, 1776-ban hunyt el, mindössze 36 évesen. Tanítványai közé tartoztak a hászidizmus következő, harmadik nemzedékének legnagyobbjai, például a ljádi Snéur Zálmán, az Álter Rebbe is. Ő maga nem írt egyetlen könyvet sem, tanításait követői adták ki több kötetben.
Nem sokkal halála előtt azt mondta a mágid a ljádi Sneur Zálmán rabbinak: „Kiszlév hó 19. napja a mi ünnepünk”. 27 évvel később, 1798-ban ezen a napon szabadult ki az Álter Rebbbe a börtönből, és így vált a hászidizmus újévévé ez a nap. Dovber rabbi ezen kívül arra is utalt e mondatával, hogy eltávozása örömünnep, amikor tanítványainak és követőinek vigadoznia kell, mivel csupán arról van szó, hogy fizikai mivoltában készült elhagyni a földet, hogy hazatérjen a másik, spirituális világba, ahová egész életében készült. Ahogyan Simon bár Jocháj rabbi sok-sok évszázaddal korában, úgy a mezricsi mágid is a kívánta, hogy tanítványai ne szomorúan, hanem örömteli napként tekintsenek a távozására. Halálos ágyán sorban magához hívta legközelebbi tanítványait és megáldotta őket, részt ígérve nekik maga mellett az eljövendő világból, és intve őket a helyes út követésére. „Gyermekeim” – mondta fiának, Ávráhám rabbinak, valamint Jehuda Leib Hákohénnek és Sneur Zálmán rabbinak – „ha együtt maradtok, mindent legyőztök. Folyamatosan előrefelé haladtok, anélkül, hogy – ne adj Isten – visszacsúsznátok, ahogy írva van [Jób 23:13] »De ő az egy, ki térítheti el?«”.
Emlékezésként idézzünk fel két történetet a mágidról:
Egyszer egy vilnai (Vilnius) zsidó érkezett üzleti ügyeiből kifolyólag Mezricsbe, és ha már ott volt, meglátogatta a mágidot is. Bár azt remélte, hogy mély értelmű tóratanítást kap majd, a mágid így szólt hozz: „Nem mindig a gyógyszer az, ami meggyógyítja az embert. Néha az orvos jelenléte gyógyít, mivel az orvosokat égi gyógyító erő kíséri, a legjobbakat pedig maga Refáel angyal [akinek a neve azt jelent: Isten a gyógyító].” A férfi nem értette, miért mondta neki a mágid ezeket a szavakat, és folytatja útját. Vilnába hazatérve ágynak esett, az orvosok nem tudták, mi lehet a baja, és lemondtak a gyógyulásáról.
Ugyanebben az időben Aharon Gordia, a zsidóságot elhagyó neves orvos, a porosz uralkodó és minisztereinek orvosa Vilnában járt. A beteg férfi családja hozzá fordult segítségért, és ő el is ment hozzá, ám amikor látta, hogy a férfi a halálán van, dühösen azt mondta: „Én csupán orvos vagyok, a halottakat nem tudom feltámasztani”. Mielőtt azonban kilépett volna az ajtón, még egyszer visszafordult, és mintha az élet jelét látta volna megcsillanni a beteg tekintetében. „Még van remény”, mondta, megvizsgálta a beteget, és orvosságokat rendelt. Ám mire megérkeztek a szerekkel, a beteg sokkal jobban volt, és a doktor úgy döntött, hogy más szerekre van szükség. Ez így ment néhány alkalommal, míg végül a férfi már annyira jól volt, hogy beszélni is tudott. „Kérem, doktor úr, üljön ide mellém. Egy nagy rebbe azt mondta nekem, hogy ha egy különlegesen jó orvos ellátogat egy beteghez, akkor maga Refáel angyal kíséri el őt, és a beteg gyógyszerek nélkül is meggyógyulhat. Most, hogy eljött hozzám és én életre keltem, biztos vagyok abban, hogy a rebbének igaza volt. Kérem, maradjon velem, amíg felépülök” – mondta. Az orvos egy ideig még mellette maradt, majd távozott. Mély nyomokat hagyott benne mindaz, amit a mezricsi mágid nagyszerűségéről hallott, és felidézte gyermekkorát, a zsidó ünnepeket, szülei egyszerű, de vendégszerető otthonát. Lassan-lassan feltámadt benne a vágy, hogy a lelkében pislákoló kis zsidó szikrát lángra lobbantsa, és visszatérjen ősei hitéhez. Néhány héttel később díszes kocsin érkezett Gordia doktor Mezricsbe, a mágid udvarába, hogy zsidóságához visszatérve a Tórának szentelje az életét. „Régóta várok rád” – mondta a mágid csendesen. – „Most, hogy megérkeztél, én meggyógyítom a lelkedet, te pedig a testemet fogod gyógyítani”. Gordia doktor néhány hónap leforgása alatt hatalmas tudásra tett szert, és igaz emberként élte le az életét.
A másik történet is azt mutatja, hogy a mágid, különleges erejével úgy érzékelte a körülötte levő világot, ahogyan csak nagyon keveseknek adatik meg:
Egyszer egy zsidó Mezricsbe ment, hogy a mágiddal töltse a szombatot. Útban Mezrics felé megpihent egy kissé, és kis csomagját egy fához kötötte. Amikor felébredt, döbbenten látta, hogy a tálesze és a tfilinje is eltűnt. Kétségbeesetten érkezett Mezricsbe, ahol azonnal felkereste Dov Ber rabbit. A mágid azt mondta neki, hogy a szomszédos városban brit milá (körülmetélés) szertartást tartanak, menjen oda, és ott megtalálja a tolvajt. Részletes személyleírást is adott róla, és azt mondta, hogy amennyiben az illető tagadná a lopást, mondja meg neki, hogy a mágid utasítására vissza kell adnia az elemelt holmit. Így is lett, a tolvaj végül beismerte tettét, de kikötötte, hogy csakis a mágid jelenlétében adja vissza az ember tulajdonát. Együtt tértek vissza Mezricsbe, ahol a mágid azonnal fogadta is őket. Azt mondta neki a tolvaj: „Rabbi, látom, hogy csodálatos képességeid vannak, és mindent érzékelsz, így nem tagadhatom, amit mondtál rólam. Azonban mégis meg kell kérdeznem: nincs jobb dolgod, mint hogy tolvajokat figyelsz meg munka közben?” – A mágid így felelt: „Éppen a mellékhelyiségben voltam abban az időben. Ilyen dolgokat csakis ott láthat az ember.”
zsido.com