A lizsenszki Elimelech rabbi

Ma, ádár hónap 21-én (idén március 28.) van a lizsenszki Elimelech rabbi 232. halálozási évfordulója. A népszerű könyve után Noám Elimelechnek is nevezett rabbi a hászidizmus vezetőinek harmadik generációjába tartozott.

Ők voltak azok, akik mesterük, Dov Ber rabbi, a mezricsi mágid 1772-ben bekövetkezett halála után Kelet-Európában szétszóródva elterjesztették a hászidizmust. A hászidizmus galíciai dinasztiái Elimelech rabbi tanítványai közül kerültek ki. Közéjük tartozott például a lublini látnok, a kozsnyici mágid és a rimanovi cádik – mindannyian kiemelkedő lengyelországi hászid vezetők voltak.

Elimelech rabbi könyve, a Noám Elimelech a Tóra hetiszakaszainak hászid szemszögből írott kommentárja. A ljádi Sneur Zálmán rabbi, a lubavicsi hászidizmus alapítója a cádikok, vagyis az igaz emberek könyvének nevezte. Azt mondják róla, hogy ahogyan a breszlávi Náchmán rabbi könyve a nagyszerű embereknek, az Álter Rebbe Tánjája pedig a közepeseknek íródott, úgy szól ez a mű a cádikoknak, vagyis azoknak a  szentéletű igaz embereknek, akik az egyszerű hászidok vezetői. További művei közé tartozik egy leírás arról, hogy hogyan kell jó zsidónak lenni, valamint a zsidó szokások gyűjteménye, melyeket az istenfélő zsidóknak követniük kell.

Elimelech rabbi 1717-ben született a jiddisül Lizsenszk néven ismert Lezajsk nevű galíciai lengyel faluban. Testvére, a szerénységéről híres anipoli Zusa volt az, aki a mezricsi mágidhoz vitte őt tanulni, és hamarosan mindketten a mester kiemelkedő tanítványai lettek, akiket leginkább a hászidizmus iránti komoly elkötelezettségükről ismertek. Együtt járták a környékbeli falvakat tanulták és tanították a Tórát, és az volt a céljuk, hogy a hászid tanok segítségével minél több zsidót vigyenek közelebb Istenhez. Nyolc éven át egyszerű koldusokként járták az utcákat, nyitott füllel és szemmel, hogy ott segítsenek, tanítsanak s adjanak útmutatást, ahol éppen szükség van rá. Sokat szenvedtek ez idő alatt, ám ez nem riasztotta el őket. Utazásaikról, valamint különleges, mindenben az Örökkévalót kereső világlátásukról számos hászid legenda számol be.

Egyszer például egy csapat csavargóhoz csapódva utaztak, ám a csoportot lopással vádolták, és a tagjaival együtt reb Zusát és reb Elimelechet is börtönbe vetették. A testvérek bizonyosak voltak abban, hogy ártatlanságukra hamar fény derül, és szabadon engedik őket, így hát csöndben ültek a sarokban és várták sorsuk jobbra fordulását. Elimelech rabbi egyszer csak felállt, és nekikészülődött a délutáni ima elmondásának. „Drága testvérem, ebben a helyiségben nem szabad imádkozni!”- mutatott Zusa a sarokban álló éjjeliedényre. Elimelech rabbi igazat adott neki, ám hamarosan keservesen sírni kezdett az elmulasztott imádság gondolatától. „Miért sírsz?” – kérdezte reb Zusa. – „Hát nem tudod, hogy ugyanaz az Isten, aki megparancsolta a napi háromszori imádkozást, azt is megparancsolta, hogy olyan szobában, ahol éjjeliedény áll, ne imádkozzunk. Itt és most éppen azzal teljesíted az Örökkévaló akaratát és kapcsolódsz Hozzá a lehető legmagasabb fokon, ha nem imádkozol ezen a helyen, ahol nem szabad imádkozni. Legyél hát boldog és hálás Istennek amiatt, hogy lehetőséget adott neked még ezen a helyen is arra, hogy betartsd a parancsolatait.”

„Igazad van, drága testvérem!” – kiáltott fel Elimelech rabbi mosolyogva, majd megragadta reb Zusa kezét, és boldog táncba kezdett azért, mert teljesíthetett egy micvát azáltal, hogy nem megfelelő helyen nem imádkozott. Meghallották az őrök a tánc és az öröm hangjait, és lélekszakadva futottak megnézni, minek örülnek a rabok. Elhűlve látták a lengő szakállakat és lobogó ciceszeket, ahogy a két fivér fáradhatatlanul táncolt. Az őrök megkérdezték a többi rabot, hogy mi történt. „Nem tudjuk” – felelték. – „Ezek ketten az éjjeliedényről beszélgettek, aztán egyszer csak felugrottak, és őrült táncba kezdtek.” – „Úgy, az éjjeliedénynek örülnek? Most majd megmutatjuk nekik!” – mondták az őrök, és elvitték az ominózus tárgyat a helyiségből. A két szentéletű fivér pedig immár nyugodtan elmondhatta a délutáni imát.

A lizsenszki Elimelech rabbi 1787-ben, 70 éves korában adta vissza a lelkét a Teremtőnek. Szülőfalujában temették el, sírja – melyet a nácik leromboltak, és a háború után építették újjá -, máig zarándokhely a hászidok számára. Elimelech rabbi azt ígérte, hogy aki meglátogatja a sírját, nem hal meg, mielőtt megtérne. Azt mondják, a nácik megdöbbenten tapasztalták a sír lerombolásakor, hogy a több mint 150 évvel korábban eltávozott rabbi teste tökéletes épségben maradt meg. Halálozási évfordulóján ezrek zarándokolnak a sírjához, és sok helyen összejöveteleket is tartanak. Ezen a napon ugyanis – mondják sokan – Elimelech rabbi kiterjeszti tenyerét azok fölé, akik meglátogatják a sírját és tanulnak a könyvéből, és imádkozik értük az Örökkévalóhoz. Úgy tartják, hogy annak a várandós nőnek, aki a feje alá teszi a könyvét éjszakára, könnyű szülése lesz. Azt is mondják, hogy az általa írott ima elmondása megnyitja az Ég kapuit az imádságaink előtt, ezért vannak, akik minden imádkozás előtt elmondják azt.

zsido.com