Ráchel Jánáit Ben-Cvi forradalmi lelkületű, elkötelezett cionista, a Hásomer nevű zsidó önvédelmi csoport (mely nem azonos a marxista Hásomer Hácáir szervezettel) egyik alapítója és egyben egyik legfontosabb női tagja. Ben-Cvit az iraki fárhud során elkövetett erőszaksorozat győzte meg arról az 1940-es évek elején, hogy a zsidók ideje az arab országokban lejárt, olvasható az Izraeli Nemzeti Könyvtár blogján. Rendkívül fontosnak tartotta az aliját, azon belül is a fiatal nők mihamarabbi Izraelbe vándorlását és azt, hogy olyan képességeket sajátítsanak el, melyek majd az alakulóban levő állam hasznára válnak.
Az 1941 júniusában 179 zsidó életét követelő bagdadi pogrom, a fárhud végképp meggyőzte Ben-Cvit arról, hogy cselekednie kell. Először Libanonból és Szíriából segítette fiatal nők alijázását. Ebben segítségére volt Henrietta Szold, a fiatalok alijájának (áliját hánoár) koordinátora, aki ötven bevándorlási engedélyt szerzett a britektől. Az akkor még brit mandátum alatt álló Palesztinába érkező lányokat mezőgazdasági munkára akarták kiképezni. A küldetés teljesítése azonban korántsem volt egyszerű, a bejrúti zsidók tartottak attól, hogy fiatal lányaik a szokásoktól eltérően egyedül, felnőtt férfi kísérete nélkül keljenek útra. Ráadásul sok zsidó férfi költözött Latin-Amerikába, és a hátramaradt anyák arra várakoztak, hogy minden gyermekükkel együtt követhessék őket. Ben-Cvi ígéretet tett arra, hogy a lányok férjhez mehetnek majd, és a családtagok is követhetik őket Izraelbe. Damaszkuszban könnyebb dolga volt: rengeteg fiatal jelentkezett önként, vállalva, hogy komoly családi vitákba bonyolódnak a döntésük miatt. Ben-Cvi végül személyesen bonyolította az interjúkat: csakis erős, munkára és tanulásra egyaránt motivált, 14 éves lányokat fogadott el. A többieket – a fiúkat és a felnőtteket is – illegális bevándorlásra biztatta.
A Bejrútban, Damaszkuszban és Aleppóban tett körút végén Ben-Cvi és segítői ötven fiatal lánnyal tértek vissza a Szentföldre. A rendkívül motivált lányok közül sokan nemcsak beilleszkedtek a társadalomba, de héber tanárok és bevándorlást szorgalmazó aktivisták lettek, és emellett valóban segítettek saját családjaiknak az alijázásban és a letelepedésben.