A házasságlevél, a legszebb okirat – A ketubák művészete

„Három úton lehet elvenni egy nőt [feleségül]… pénzzel [ez a gyűrű], okirattal és elhálással.”

(Misna, Kidusin 1:1.)

 

 Mi is az a házasságlevél?

A ketuba – héberül הבותכ – egy előre meghatározott szövegű házassági szerződés, melyet a zsidó jog szerint a vőlegény köteles átadni a menyasszonynak az esküvőjük alkalmával. A ketuba célja elsősorban az asszony védelme azáltal, hogy rögzíti, milyen pénzbeli kötelezettségei vannak felé a férjnek válás esetén. Emellett megerősíti a nők olyan hagyományos házastársi jogait is, mint az étel, a ruha, a nemi élet és a lakhatás.

Nem tudjuk, hogy a ketuba mikor vált az esküvő egyik központi elemévé. Az bizonyos, hogy nem tórai eredetű, hanem a talmudi időszakból származik, tehát rabbinikus eredetű hagyomány. Mint ilyen azonban kötelező érvényű, és minden egyes zsidó házaspárnak rendelkeznie kell vele, földrajzi helytől és társadalmi státusztól függetlenül. A ketuba a házasság szempontjából annyira alapvető és meghatározó elem, hogy egy férfi és egy nő nem élhet egy fedél alatt ketuba nélkül, vagyis, ha elveszik vagy megsemmisül, azonnal pótolni kell.

A hagyomány által rögzített szöveg arámi nyelvű – erre azért volt szükség, hogy mindenki számára érthető legyen abban a korszakban, amikor az arámi volt a mindenki által használt nyelv. Fontos volt ugyanis, hogy mindenki értse, milyen kötelezettségekkel megy bele a házasságba. Éppen ezért a ketuba nem tartalmaz romantikus elemeket és az örök szerelem ígéretét. Tisztán jogi szövege meglepő lehet sokak számára, ám abban a korban, amikor íródott, forradalminak számított a nők jogainak védelme terén.

 

 Okiratból műremek

A hagyományos szöveget közvetlenül az esküvő előtt írja alá két tanú, miután kitöltötték a szükséges adatokat, vagyis beleírták a vőlegény és a menyasszony héber nevét, a pontos héber dátumot és a helyszínt. Az esküvői szertartás keretein belül hangosan felolvassák először arámiul, majd sokszor a helyi közösség nyelvén is, hogy a megjelentek bizonyosan értsék, miről van szó. A ketubát a vőlegény az esküvői sátor alatt adja át a menyasszonynak, eleget téve a fent idézett misnának, mely szerint egy nő feleségül vételének egyik módja a házasságlevél átadása.

Mivel a ketubát nyilvánosan felolvassák az esküvőn, és sok helyen bekeretezve a falra akasztják, kialakult a ketubák díszítésének, művészi kialakításának szokása. Míg a szöveg maga kötött, a díszítésnek csak a megbízott művész fantáziája – és természetesen a megrendelő pénztárcája – szabhat határt.

 

 Közbevetés a művészetekről

Az ember természetétől fogva szívesen díszíti és teszi szebbé a környezetét, használati tárgyait, otthonát – bármit, ami körülveszi a mindennapjaiban. Ezt írja azonban a Tóra:

Ne csinálj magadnak faragott képet, sem bármely alakját annak, mi az égben van, fenn, és ami a földön van, alant, és ami a vízben van, a föld alatt. (2Mózes 20:4.)

Mindenki tudja azonban, hogy a tilalom ellenére létezik zsidó művészet, az első zsidó művész pedig nem volt más, mint éppen Mózes távoli rokona, Mirjám prófétanő (Mózes nővére) dédunokája, Becálél ben Uri, akit ráadásul maga az Örökkévaló nevezett ki, hogy művészi képességeinek felhasználásával elkészítse a pusztai Szentélyt és annak kellékeit, többek közt a faragott díszű frigyládát. Bölcseink azt mondják, hogy a Becálél beszélő név, magában hordozza azt, hogy Isten áldását adta a művészi tevékenységre, a név jelentése ugyanis: becél-Él, vagyis: Isten árnyékában.

A Talmudban (Sábát 133b.) olvashatjuk:

Készítsetek egy gyönyörű sátrat a tiszteletére, gyönyörű lulávot, gyönyörű sófárt, gyönyörű ciceszt és gyönyörű tóratekercset, és írjátok azt finom tintával és finom nádtollal, tehetséges írnok írja és burkoljátok be gyönyörű selymekbe.

Más szavakkal: a micvák szebbé tétele nemcsak az által lehetséges, hogy szigorúbban tartjuk be azokat, hanem úgy is, hogy szebbé tesszük azokat, például kidíszítjük a micvákhoz szükséges tárgyakat vagy drágább, szebb anyagokból készítjük el azokat. Ha ilyen tárgyakkal teljesítjük a parancsolatokat, akkor ennek eredményeként nem csupán micváink lesznek tökéletesebbek, hanem általuk mi is szebbé, jobbá válunk. Így aztán könnyen megérthető, hogy a jegyespárok életük e meghatározó dokumentumát az évszázadok során mindig is igyekeztek szebbé, díszesebbé tenni.

 

 Ahány ház, annyi ketuba

A ketubák díszítésének stílusa sokféle lehet, ahogy maga az irat is ölthet különféle alakokat. Vannak feltekerhető, szalaggal összefogott vagy füzetként összehajtható házasságlevelek, kicsik, nagyok, fekete-fehérek és színesek. Az egyes közösségekben hamarosan kialakultak az adott vidékre jellemző díszítések és formák. A legkorábbi ismert ketuba (töredékesen) a polgári időszámítás szerinti II. század elejéről maradt ránk. A legtöbb ismert illusztrált ketuba a XVIII-XX. századból származik, és a házasságlevelek díszítésének (illetve a dekoratív nyomatok) hagyománya a mai napig élő tradíció.

A régebbi korok ketubáinak díszítése sokat elmond az irat származási helyről. A muszlim országokban élő zsidó közösségek házasságlevelein például az emberábrázolás szigorú tilalmának megfelelően egyáltalán nem jelenik meg figurális ábrázolás. A házasságleveleket geometrikus vagy növényi díszek teszik szebbé. A szakemberek felhívják a figyelmet arra, hogy érdekes módon a kelet- és közép-európai zsidó közösségekben szinte teljesen ismeretlen volt a ketubák művészi dekorálásának hagyománya. A kutatók szerint ennek az az oka, hogy a házasságlevélben valóban kizárólag standard jogi dokumentumot láttak, és mint ilyen, nem tartották szükségesnek a díszek hozzáadását. Ezzel ellentétben a szfárádi és más, például itáliai közösségekben sokszor a párra vonatkozó, személyes jellegű függeléket is csatoltak az előre rögzített szöveghez, és ennek felolvasását igen nagy kíváncsisággal kísérték figyelemmel az összegyűlt vendégek. Mivel a házasságlevél ilyen módon személyes iratból publikus dokumentummá vált, fontos volt megfelelő díszekkel is ellátni.

 

 Szimbolikus motívumok, kalligráfia, mikrográfia

A házasságlevelek szövegét gyakran keret veszi körül, mely sokszor kaput formáz, szimbolizálva, hogy az újdonsült házastársak közösen lépnek át azon a kapun, mely az új életük felé viszi őket. Gyakori a szent város, Jeruzsálem és benne a Szentély megjelenítése, kifejezve a megváltás, az Izrael földjére való visszatérés és a Szentély iránti vágyakozást, mely áthatja a zsidó emberek mindennapjait. Ez a két motívum össze is fonódhat, és a kapuzatot mintázó keretet alkothatja az első Szentély két hatalmas oszlopa, a Jáchin és a Boáz. Az iraton természetesen szerepelhet a házaspár képe, növényi motívumok, geometrikus díszek, állatábrázolás, a házasulandók nevére való utalás, az adott ország nemzeti szimbólumai, szalagok, virágcsokrok stb.

A rajzolt-festett dísz mellett a kalligrafikus írás is válhat a ketuba díszítőelemévé, ugyanúgy, mint az egyedi, a négyszögletestől eltérő – például íves, vagy város (a vágyott Jeruzsálem) sziluettjét mintázó – forma. A kalligráfia egy különleges formája, a mikrográfia – amikor szinte mikroszkopikus méretű betűkből áll össze a növényi vagy geometrikus, esetleg állatokat formázó dísz – szintén megjelenik az illusztrált házasságleveleken.