Izrael a föld, melyet az Örökkévaló ígért Ávráhámnak és leszármazottainak. Izrael az ország, mely a próféciáknak megfelelően újra virágzik, és kis területe és nagy számú ellensége ellenére óriási eredményeket ér el a fejlődés minden terén. A modern kori állammal kapcsolatban írtunk már többek között a címer és a zászló megalkotásáról, most pedig az ország egy hasonlóan fontos jelképéről, az izraeli himnuszról szólunk.
A Hátikvá, vagyis a remény címet viselő himnusz története kacskaringós és sokféle forrásból táplálkozik, akárcsak maga az ország,
melynek lakosai a világ minden tájáról tértek vissza őseik földjére kétezer évnyi száműzetést követően. A szöveg eredetije a Naftali Herz Imber által 1877-ben szerzett, kilenc strófából álló, Tikváténu („reményünk”) című költemény. Ennek apropóját az Oszmán Birodalom fennhatósága alatt levő Palesztina egyik első új zsidó települése, Petach Tikva megalapítása adta.
A rendkívül tehetséges Imber már tízévesen írt. Elkötelezett cionistaként 1882-ben költözött Izraelbe és négy évvel később adta ki azt a kötetet, melyben a Tikváténu című vers is szerepelt. Az évezredes vágyakozásról szóló költemény sokakat megérintett. Jelenlegi változatában a Hátikvá az eredeti vers első versszakát tartalmazza.
A dallam keletkezése egészen a XVII. századig vagy még régebbre nyúlik vissza, egyesek az 1616-ban elhunyt itáliai zeneszerzőnek, Giuseppe Del Biadónak tulajdonítják, mások szerint a Spanyolországból 1492-ben elűzött zsidók vitték magukkal és terjesztették el. A fülbemászó dallam Európa-szerte számos szöveggel megjelent, és Lengyelországban és Ukrajnában éppoly ismertté vált, mint Spanyolországban. A legnépszerűbb elképzelés szerint a dallamot egy román népdaltól kölcsönözték a Hátikvá számára, mások más nézeteket vallanak, az viszont bizonyos, hogy zsidók milliói énekelték és éneklik több mint egy évszázada, tragédia és öröm idején is, sőt, egyszer, 1919-ben, a brit mandátum idején még be is tiltották. Egy, az 1930-as évekből származó ritka felvételen egy munkácsi zsidó iskola tanulói éneklik a dalt. 1944-ben csehországi zsidók egy csoportja Auschwitzban, a gázkamrába menet énekelte a Hátikvát. A Sonderkommando egy tagjai jelentette az esetet, és az SS tagjai kegyetlenül megverték mindazokat, akik énekeltek. Amikor 1948-ban megalakult az állam, nem hivatalosan a Hátikvá lett a nemzeti himnusz. Hivatalosan csupán 2004 végén vált himnusszá.
Bár sokan több aspektusból is kritizálták, a Hátikvá mára ugyanolyan szorosan összeforrott az állammal, mint a kék-fehér zászló. Szavai egyenesen a lélekhez szólnak, és kifejezik évezredes vágyódásunkat, céljainkat, ideáljainkat.
Érdekesség, hogy a nemzeti vallásos közösségek ünnepségein és megemlékezésein a Hátikvá mellett mindig elhangzik még egy dallam, egy nem-hivatalos himnusz, a Rámbám által szerkesztett Áni máámin, kifejezve, hogy hiszünk abban, hogy eljön a messiás, beteljesülnek a próféciák és elkövetkezik a végső megváltás, amikor minden zsidó Izrael Földjén él majd békében. Adja az Örökkévaló, hogy erre minél hamarabb sor kerüljön.
Hátikvá – A remény
Ameddig a szív dobog az ember bensőjében
A zsidó lélek vágyakozik.
Mindig előre, Kelet felé,
Cionra szegeződik a tekintet.
Még nem veszítettük el a reményünket,
A kétezer reményt,
Hogy szabad nép legyünk a földünkön,
Cion földjén, Jeruzsálemben.
Áni máámin – Hiszek
Hiszek teljes hittel a messiás eljövetelében, és ha késlekedik is, minden nap várom az eljövetelét.
