Idén különleges módon szinte egybeesett a gettófelszabadítás (polgári dátum szerinti) emléknapja tu bisvát ünnepével, vagyis a fák újévével. Miközben a természet újjáéledését ünnepeltük, aközben a budapesti gettó áldozataira és túlélőire emlékeztünk.
Köves Slomó rabbi a megemlékezések előtt adott interjújában így fogalmazott: „a legerősebb emlékezés az az élő emlékezés, […] meghallgatni az emlékeiket, a visszaemlékezéseiket [azoknak], akik még velünk vannak, akik élnek, akik személyesen tapasztalták meg azt a gyűlöletet, ami sok millió ártatlan embernek a halálát okozta”. Ennek szellemében a 77. évforduló alkalmából tartott programsorozat részeként a Surányi András által késztett életútinterjúkból vetítettek le 77-et. Az Elő emlékezet projekt során közel kétszáz holokauszttúlélő történetét rögzítették az utókor számára, ezekből tekinthető meg válogatás az emlekezes77 internetes oldalon.
A megemlékezés a Cipők a Dunaparton emlékműnél kezdődött, ahol Oberlander Báruch rabbi beszédében így fogalmazott: „A gyűlöletnek nincs helye a szívünkben, nem szabad gyűlölni a másik embert, akármilyen is legyen, még akkor sem, ha nem értünk vele egyet”. A rabbi a megemlékezésen édesapja történetét osztotta meg az egybegyűltekkel, aki Budapesten bujkálva élte túl a vészkorszakot és saját szemével látta, hogy zsidókat lőttek bele a Dunába.
A közeli Zsilip központban folytatódó programon Köves Slomó rabbi Szinetár Miklóssal beszélgetett, miután levetítették a színházi, opera-, tévé- és filmrendezővel készült interjú videóját. Szinetár Miklós kiskamaszként élte végig a világháborút, a vele készült interjú különleges betekintést ad abba, hogyan viszonyult egy szinte még kisgyerek a megpróbáltatásokhoz: például ahhoz, amikor a Vörösmarty utcában levő búvóhelyük melletti házat lebombázták és neki hirtelen az villant a fejébe, hogy nemrég még az volt a legfőbb problémája, hányast kap a latin feleletére.
Tu bisvát és a gettó felszabadulása – ennek a kétféle ünnepnek, a gyásznak és az életnek, a múltnak és a jövőnek az összeforrása jól jellemzi mindazt, amit a zsidóság képvisel. A zsidóság megadja az időt a gyászra és az örömre, azonban az emlékezést mindig valami aktív, valami előrevivő dologgal igyekszünk összekötni: újabb micvákat vállalunk magunkra, Tórát tanulunk vagy éppen zsoltárokat mondunk. Ezzel az elhunytak érdemeit gyarapítjuk és a Tóra fényét hozzuk a világba. Miközben azokra emlékeztünk, akiket 77 éve gettóba zártak és halálra szántak, aközben szerte a városban számos helyen ünnepelhettük a közösséggel a fák újévét, bizonyságát adva annak, hogy az élet mindig diadalmaskodik és a halottnak hitt faág újra kihajt.
Megjelent: Gut Sábesz 24. évfolyam 20. szám – 2022. január 20.