Jeremiás a próféta megélte és átélte Jeruzsálem két ostromát, i.e. 598-ban és 587-ben. Óvta népét: nehogy higgyenek az egyiptomi ígérgetőknek, akik biztatták Cidkijáhu Judea utolsó királyát, hogy keljen fel a babilóniai uralom ellen, ígérve katonai segítséget. Jeremiás ellenezte a kalandot és megjósolta a csúfos kudarcot. Jeruzsálem elesett, a királyt elfogták, és megvakították. „Az ige, amelyet az örökkévaló Jeremiás prófétához intézett arról, hogy Nabukadonozor Babilónia királya föl fog vonulni, hogy megverje Egyiptom országát” (uo. 13.). Ez be is következett. A prófétát Babilóniába száműzték, egyesek szerint onnan Egyiptomba hurcolták, ahol rejtélyes körülmények között meghalt.
A Haftárá (Jirmijáhu 46:13-28.) megjósolja Egyiptom vesztét, és hogy az Örökkévaló megbünteti a benne (Egyiptomban) bízókat. De Izraelnek nem kell félni, mert büntetés után az Isten megbocsát, nem engedi népét elpusztítani, „de teljesen ki nem irtlak soha” (uo. 28.). Ezen mondatot, ne felejtsük el!
A Szidrában a sáskától és sötétségtől sújtott egyiptomi Fáraó kétszer is megígérte, hogy elengedi Izraelt a rabszolgasorból, de a vész elmúltával megszegte szavát. Csak az utolsó csapás, az elsőszülöttek halála és a félelem, hogy a halál őt és háza népét is eléri, bírta ígéretének kénytelen teljesítésére.
Megjelent: Gut Sábesz 1. évfolyam 15. szám – 2014. július 28.