„Országotok pusztaság, városaitok tűztől hamvasztottak, termőföldetek gyümölcsét szemetek láttára idegenek emésztik és minden föl van dúlva, mint idegen martalócok dúlása.” (Jesájá 1:7.) A szörnyű látomás illik a böjt előtti szombathoz. A polgári időszámítás előtt 702-ben az asszír uralkodó Szánherib megtámadta Júdeát, letarolta 46 városát és bekerítette Jeruzsálemet. Előzőleg már elfoglalta Izrael királyságát és elhurcolta 10 törzs tagjait. Jesájá próféta a körülzárt városban élt, amely magányos volt, „mint kunyhó a szőlőben”. Jesájá látomása az okokat sem hallgatja el, Szodoma és Gomora sorsára figyelmeztet és arra, hogy az ima, az ünnepek kedvesek ugyan Isten előtt, de nem olyan emberek részéről, kinek keze véres, szíve bűnös. „Tanuljatok meg jót cselekedni” (uo. 1:17). “Cion csak jog által váltható meg és megtérői csak igazság által” (uo. 1:27). Teljesen érthető, hogy Jesájá (Ézsaiás) próféta látomását olvassuk a harmadik feddő háftáráként. A helyzet, és az hozzá vezető okok kísértetiesen emlékeztetnek az első Szentély lerombolása előtti körülményekre. Az önámító, hit nélküli „vallásosság” az embertelenség, a közerkölcsök züllése, a pusztulás előkészítése. Jesájá nem vesztette el a reményt, hogy a nép megtér, megtalálja a helyes utat és megmarad egy erős mag, amely megmenekül és elpusztíthatatlan lesz.
Megjelent: Gut Sábesz 1. évfolyam 44. szám – 2014. július 31.