A gyász étkezései

A zsidóságban az élet minden egyes mozzanatát számos törvény szabályozza. Ez alól a gyász sem kivétel. A zsidó gyász szokásai pszichológiai támaszt nyújtanak az itt maradottaknak, és hozzásegítik őket ahhoz, hogy a gyászév során egyre inkább visszataláljanak a saját életükhöz. És bár a fájdalom nem múlik el, a zsidó hagyományok az egyre enyhülő gyászszabályokkal segítik a feldolgozást, a kezdeti nagyon szoros támogatástól kezdve egészen a sírkőavatásig, majd az évente visszatérő jórcájtokkal, vagyis halálozási évfordulókkal. Az ételek, az étkezéssel kapcsolatos törvények, szokások, hagyományok a zsidó élet megszámlálhatatlan pontján bukkannak fel. Természetesen így van ez a legszigorúbb gyász időszakával, a sivával is. Dénes Anna írása

Búcsúzunk Ebben a hónapban búcsúzunk. Búcsúzunk valakitől, aki bár maga soha nem írt az újságba, autentikus visszaemlékezéseivel, melyek a háború előtti pesti zsidó élet egy-egy részletét elevenítették fel, számtalanszor gazdagította-színesítette az Egység magazint, és elsősorban annak gasztronómiai rovatát. Spindler Éva történeteit, gyermekkori emlékeit gyakran osztottuk meg e rovat hasábjain, felidézve egy olyan kor gasztronómiai kultúráját és mindennapi életét, melyet a háború és a történelem egyéb fordulatai szinte teljesen elsöpörtek. A nagymamánk, oly sokak Éva nénije, 91 éves korában hagyott itt minket. Emléke legyen áldott.

 

Étkezések a gyászhét során

A sivá annyit jelent: hét, és azt az egyhetes periódust jelenti, ami a temetés után közvetlenül veszi kezdetét és az attól számított hetedik nap délelőttjén ér véget. Ez a legmélyebb gyász időszaka, hiszen ekkor a legélesebb és legfájdalmasabb a veszteség. A közvetlen hozzátartozók (ávelim, gyászolók) alacsony székeken ülve emlékeznek. Szokás, sőt micva ilyenkor minél több embernek meglátogatnia őket (nichum ávelim – a gyászolók vigasztalása), hogy támaszt és vigaszt nyújtsanak a gyászolóknak.

 

Tekintsük most át ezeket a szokásokat részletesen:

1. Szeudát hávráá – a gyógyító/vigasztaló lakoma

A temetés után hazatérve szokás a gyászolóknak asztalhoz ülniük. Ez csak a legszűkebb családra vonatkozik, ehhez az étkezéshez senki más nem csatlakozik a legközelebbi hozzátartozókon kívül. A gyászoló nem főzhet, ezért szomszédok, barátok, rokonok készítik el a számukra ezt az étkezést (természetesen, ha erre valami miatt nincs lehetőség, akkor a gyászolók maguk is elkészíthetik az ételt). Szokás kenyérfélét, lehetőleg kerek formájút: zsömlét vagy bagelt enni. A kerekség az élet körforgását és egyben a feltámadásba vetett hitet szimbolizálja, így kerülhet az asztalra például lencse is. A kerek alak, melyen nincsen nyílás, a gyászolót is szimbolizálja, aki nem sokkal a haláleset után még olyan mély gyászban van, hogy szinte szája sincs, hogy beszéljen, és megfogalmazza az érzéseit. Ugyanez a két szimbolika (az állandóan elmúló és megújuló élet, illetve a sima, teljes, kerek forma) az oka a keménytojás fogyasztásának, ezt egyes helyeken hamuba mártják. A kenyér és a tojás után más ételféleségeket is ehetnek a gyászolók, sőt – mértékkel – még bort is ihatnak.

A szokás célja, hogy vigasztalást nyújtson a gyászolók számára. A másoktól kapott étel vigasztaló, azt sugallja, hogy az ember nem maradt egyedül a gyászában, a legnehezebb pillanatokban vannak, akik mellettük állnak, és odafigyelnek rájuk. Ráadásul a gyászolók sokszor nem is akarnak enni, ám ha másoktól kapják az ételt, azt könnyebb elfogadniuk.

 

2. Ételt vinni a gyászolók otthonába

Bár alapvetően nem tilos a gyászolóknak a főzés, miután elfogyasztották a szeudát hávráát, általánosan elterjedt szokás, hogy a rokonok, barátok vagy a közösség lássa el őket étellel, a zsidó társadalmi felelősségvállalás szép példájaként. Ez kifejezi a tágabb közösség támogatását, vagyis azt, hogy a gyászolók nem maradnak egyedül a fájdalmukkal, hanem szoros háló tartja őket és gondoskodik a szükségleteikről akkor, amikor nekik maguknak ez nagyon nehéz lenne. Egyes közösségekben kifejezett megtiszteltetésnek számít, ha a gyászházba érkező látogatók is esznek az asztalra tett ételekből, és áldást mondanak az elhunyt lelkének emelkedésére, máshol azonban épp az ellenkezője a hagyomány, és nem tesznek ki ételt a látogatók számára. Ha valaki gyászolókat látogat meg, érdemes tudatában lennie az igencsak eltérő hagyományoknak e kérdésben, és a ház szokásainak megfelelően eljárnia.

 

3. Ételt kivinni a sivá házból

Általánosan elterjedt szokás, hogy a sivá ideje alatt a gyászházból nem visznek ki semmit, ami az elhunyt vagy a gyászolók tulajdona, mivel ahhoz bizonyos fokú negatív energia (ruách rá, szó szerint: rossz szellem) vagy tumá (rituális tisztátalanság) tapad. Vannak, akik azt mondják, hogy ez csak abban az esetben érvényes, ha a sivát abban a lakásban ülik, ahol a haláleset történt. Ha azonban más helyen gyűlik össze a család megülni a sivát, akkor sokak szerint nem áll fenn ez a tilalom, mások azonban szigorúbbak ebben a kérdésben, és ez például a chábád szokás is. Vannak, akik azt mondják, hogy ha egyébként kidobnák az ételt (mert túl sokat kaptak), akkor az a legjobb, ha adományba adják azt, ami megmaradt. Ezt természetesen nem a gyászolóknak kell megszervezniük, általában egy olyan hozzátartozó vagy közeli barát veszi magára az ételek koordinálásának feladatát, akire – mivel nem közvetlen családtag – nem vonatkoznak a gyász szabályai.

 

4. Lechájim

Vannak olyan közösségek, ahol azon a napon, amikor fölkelnek a sivából, lechájimot mondanak, vagyis bort isznak, jelezve, hogy a legszigorúbb gyász befejeződött, és bár nem felejtik el az elhunytat (hiszen a gyász számos szokása még érvényben marad az egész gyászév során), az életünknek tovább kell haladnia.

 

Mit vigyünk a gyászházba?

Természetesen minden családban mások a szokások, de néhány dolgot érdemes szem előtt tartani. Lehetséges, hogy van egy rokon vagy közeli barát, aki koordinálja az étkezéseket, érdemes vele felvenni a kapcsolatot, és megtudni, hogy mi hiányzik. Mielőtt ételt, különösen romlandó ételt viszünk, érdemes utánajárni annak, hogy van-e rá szükség. Figyelembe kell vennünk továbbá a kósersági előírásokat, nehogy kellemetlen helyzetbe hozzuk a gyászolókat. Ha tudjuk, hogy valamilyen allergia, cukorbetegség vagy egyéb, étkezéssel kapcsolatos probléma áll fenn valamelyik gyászoló családtagnál, esetleg van a gyászolók között vegetáriánus vagy vegán, érdemes ezt is számításba venni, az érintett bizonyosan értékeli az odafigyelést. Ha gyerekek is vannak a gyászolók körül (vagy – ne adj Isten – között), akkor jó, ha valamilyen külön, nekik szánt figyelmességgel segítjük őket ebben a nehéz helyzetben. Fontos még, hogy a kész főtt étel jól melegíthető legyen, illetve hogy egyszerű legyen a felszolgálása.

 

Néhány hasznos példa a lehetőségek széles tárházából:

Diófélék és szárított gyümölcsök

Darabolt zöldségek mártogatóssal,

  különösen olyan családoknál, ahol szokás,

  hogy a vendégek is együtt esznek a gyászolókkal

Laktató levesek

Sós és édes aprósütemény

Müzlifélék joghurttal, tejjel

Sajttál zsömlékkel, kiflikkel

Felvágottas tál zsömlékkel, kiflikkel

cracker és tejes vagy párve mártogatósok

 

A jól kézbe vehető és sokáig elálló aprósütemény jó választás lehet, különösen, ha az a szokás, hogy a vendégeket is megkínálják. Érdemes bele sósat és édeset is tenni, hogy mindenki találhasson magának megfelelőt. Ehhez kínálunk ötleteket.

 

Müzliszelet

 

tej- és tojásmentes

 

3 1/3 pohár zabpehely; 2/3 pohár méz; ½ pohár barna cukor; 2/3 pohár teljes kiőrlésű liszt; 1 kk. só; 1 kk. vaníliakivonat (elhagyható); ½ pohár étolaj vagy kókuszolaj; összesen három pohár „töltelék”: mazsola, dió, mogyoró, mandula, tőzegáfonya, csokicsipsz, kókuszreszelék, napraforgó-, len-, szezám- vagy tökmag.

A hozzávalókat egy nagy tálban alaposan összekeverjük, kicsit megnedvesített kézzel egyenletesen nagy, sütőpapírral bélelt tepsire nyomkodjuk, majd 170-180 fokos sütőben, mintegy 20 perc alatt megsütjük. A sütőből kivéve azonnal felkockázzuk (ne ijedjünk meg, ilyenkor még puha, és a kés alatt kissé szétesik), majd hagyjuk kihűlni és egyben megszilárdulni – ha van türelmünk kivárni. Jól záródó dobozban néhány hétig eláll.

Magos ropogtatnivaló

párve, gluténmentes

fél-fél pohárral a következő magokból: hántolt, szeletelt mandula; napraforgómag; tökmag; fenyőmag; 1 pohár szezámmag; 1 kk. só; 2 tojás fehérje

A hozzávalókat megfelelő méretű tálba tesszük, és jól összekeverjük (nem kell előtte felverni a tojásfehérjét). Ezután kiskanállal kis halmokat rakosgatunk sütőpapírral bélelt tepsire a keverékből, majd 150 fokra előmelegített sütőben 10-12 percig sütjük, amíg kissé megszárad, és elválik a tepsi aljától. Tálba szedve hagyjuk kihűlni, csak teljes kihűlés után tegyük át tárolóedénybe. Használhatunk másfajta magokat is, például lenmagot vagy teljes mákszemeket, érdemes kísérletezni a különféle ízekkel.