Jom Kipur alkalmával a bálványimádás végleges eltörlése is szóba kerül a zsidó vallásban. Szekuláris értelemben ez mindenképpen tartható és egyetemes törvénnyé lett. De miképpen alakult a nagybetűs kultúrában a bálványok imádata? Ezt járta körbe Réczei Tamás, különböző szakterületek elismert tekintélyeivel. A sorozat harmadik videójában, Stőhr Lóránt filmesztétával beszélgetett.
„Amerikában a keleti parton kezdtek a rendezők rájönni, hogy ha annyira közelről vesznek egy színészt, hogy felismerhető legyen az arca, sokkal nagyobb bevételt érnek el a filmmel, mintha valós karakter nélküli mozgóképet gyártanának. Természetesen azt is gyorsan felismerték, hogy ha egy adott archoz köthető a film, a színésznek hirtelen megugrik a gázsija, de hamar kiderült, hogy a bevétel sokkal több, mint amennyit a főszereplőnek ki kell csengetni érte. Így kezdődött meg a filmes bálvány-időszak, 1908-1910 között. Kultuszt kezdtek a színész köré építeni, akiért lehetett rajongani – vagyis tulajdonképpen a szerepbeli személyhez, akivel azonosulni tudott a néző. Izgalmas és veszélyes a filmipar, mert akár a legnagyobb gonosztevőket is hőssé avanzsálja, a film mágiája segítségével egy olyan képet tud alkotni, ami rajongásra készteti a nézőket, így a gonosz karakterek is deszakralizált ikonként jelen vannak a mindennapi életben.”