Egyszer, sok-sok évvel ezelőtt élt Magyarországon, közelebbről Nagykállón egy rabbi, akit Jicchák Ejzik Taubnak hívtak. Mindenki, aki ismerte, szerette és becsülte a nagy tudású rabbit, aki ráadásul csodatévő hírében is állt. Azt mondták, meg tudja gyógyítani a betegségeket és segíteni tud bárkin, aki bánatával, bajával hozzá fordul.
Eizik rabbi, úgy mondják, gyerekkorában még találkozott a Báál Sém Tovval, aki szintén csodákat tudott tenni. Ő is, akárcsak a hászidizmus alapítója, nagyon szerette a természetet. Gyakran sétált az otthonához közeli erdőkben, réteken, és élvezettel hallgatta a fák suhogását, vagy a madarak dalát. Úgy érezte, hogy a természet minden kis részletében, a tücsök ciripelésében és a harkály kopácsolásában is benne van maga az Örökkévaló Isten.
Ejzik rabbi tehát sok időt töltött a szabad természetben, kék ég alatt, napsütésben, pillangók és rigók társaságában. A természetben tett bóklászásai során megismerkedett a környék pásztoraival, és ha úgy hozta a sora, beszédbe is elegyedett velük.
Egy ilyen séta alkalmával történt, hogy Ejzik rabbi csoda szép muzsikát hallott valahonnan. Közelebb ment, és látta, hogy az egyik ismerős pásztorfiú furulyázik, aztán énekli ugyanazt a dallamot tiszta, csengő hangon: „Szól a kakas már…” A rabbi közelebb ment, és megszólította a fiút: „Adjon Isten, jó napot! Hallottam, hogy milyen gyönyörű dalt énekeltél. Nekem adnád-e az énekedet egy aranyért?” A siheder fiú alig hitt a fülének. Hát hogy lehet eladni a muzsikát, és mi lehet ebben az egyszerű dalocskában olyan különleges, hogy ez a tisztes rabbi egy egész aranyat kínál érte? Nem sokat teketóriázott azonban, nehogy kiderüljön, hogy csak álom volt az ajánlat, gyorsan ráállt.
„Rendben van, rabbi. Legyen a tiéd a dal, ha ennyire szeretnéd” – mondta nagylelkűen, és, mintha csak átnyújtana valamit, üres tenyerét kinyitotta a rabbi előtt. Ebben a pillanatban egy tarka pillangó röppent a pásztorfiú kezébe, de csak egy pillanatra ült meg ott, már tovább is libbent Ejzik Taub rabbi kalapjára. A kállói cádik átadta a megígért pénzdarabot a fiúnak, ő pedig abban a pillanatban úgy elfelejtette a dallamot, mintha soha nem is tudta volna.
Ejzik rabbi fejébe pedig úgy költözött bele az ének, mintha mindig is ott lett volna. Sőt, a szövegét még ki is egészítette, hogy örök időkre hirdesse: ha felépül a jeruzsálemi Szentély, visszatér minden zsidó Erec Jiszráelbe, Izrael földjére.
Szól a kakas már
Szól a kakas már, majd meg virrad már
Zöld erdőben, sík mezőben sétál egy madár
Zöld erdőben, sík mezőben sétál egy madár
Hej, de micsoda madár, de micsoda madár.
Sárga lába, zöld a szárnya, engem oda vár
Sárga lába, zöld a szárnya, engem oda vár
Várj madár, várj, de csak mindig várj
Ha az Isten néked rendel, tiéd leszek már
Ha az Isten néked rendel, tiéd leszek már
De mikor lesz az már, de mikor lesz az már?
Jibone hámikdos veir Cijojn tömálé
(Ha a Szentély felépül, és Cion városa megtelik)
Akkor lesz az már.
De miért nincs az már, de miért nincs az már?
Mipné chátoténu golinu méárcénu
(Mert bűneink miatt, szétszórattunk földünkről)
Azért nincs az már.
Megjelent: Egység Magazin 34. évfolyam 175. szám – 2024. március 27.