A CSÖRSZ UTCAI ORTODOX TEMETŐ MEGMENTÉSÉNEK TÖRTÉNETE

A CSÖRSZ UTCAI ORTODOX TEMETŐ MEGMENTÉSÉNEK TÖRTÉNETE

    Történetünk az 1970-es évek elején játszódott, amikor is Magyarország egyik legnagyobb, optikai termékeket gyártó cége, melynek székhelye a főváros nyugati részén, a budai oldalon volt, napközi otthont szeretett volna építeni a dolgozók gyermekeinek. Így a gyár vezetősége a fővárosi tanácshoz fordult azzal a „zseniális” ötlettel, hogy a Csörsz utcai, régi ortodox zsidó temető területét kaphassák meg napközi otthon, sőt egy kisebb lakótelep felépítésére, hiszen értesüléseik szerint az már megtelt és hosszú évek óta nem is temettek oda.

    A tanács magáévá tette az elképzelést, és továbbította azt az ÁEH-nak, a kormány azon szerve felé, mely a különböző vallások képviselőivel tartandó kapcsolatokért volt felelős. Ez a kormányzati szerv pedig felkérte a zsidó hitközség vezetőit, hogy „önként”, a jó cél érdekében adják át a régi temetőt, és a tanács nevében felajánlottak több millió forintot „fájdalomdíjként”.

Vihar a zsidó világban

    Az ortodox temető felszámolásának terve, nemcsak a budapesti zsidó körökben, hanem az egész világon, ahol Magyarországról származó zsidók éltek, igen nagy vihart kavart. Ez a zsidó temető, amely közel 90 évvel korábban, nem sokkal a magyarországi ortodox hitközség létrejötte után nyitotta meg kapuit, végső nyughelyül szolgált az ortodox rabbik olyan nagyjainak, mint például: Jákob Koppel Reich főrabbi, aki magas körökben képviselte a magyar zsidóságot, Mordecháj Efráim Zuszmann rabbi és még hosszan lehetne folytatni a felsorolást. Itt temettetett el az a 186 ember, aki a náci öldöklés áldozatául esett 1944 őszén a városmajori zsidó kórházban. A temetőben emlékművet állítottak a II. Világháborúban a nácik által elkövetett rémtettek zsidó áldozatainak.

    Sok olyan zsidó család temetkezett ebben a temetőben, melyeknek leszármazottai külföldön, nagy részük Izraelben élt. Ők döbbenten fogadták a hírt, hogy meg akarják zavarni az eltemetettek nyugalmát, amit a háláchá szigorúan tilt.

    Jogi szempontból a kormány nem sajátíthatta ki a temetőt, mivel az akkor érvényes magyar jogszabályok értelmében csak azt a temetőt számolhatták fel, ahová mér legalább hetven éve nem temettek. A Chevrá Kádisá, elővigyázatosságból, úgy intézte, hogy a Csörsz utcába minden évben volt egy temetés, így szóba sem jöhetett a temető felszámolása.

    A budapesti tanács ezért is kényszerült átadni a döntés jogát az ortodox hitközségnek, a temető tulajdonosának és gondozójának. A tipikusan bürokrata módra viselkedő tanács nem tágított, és az Egyházügyi Hivatal is igen nagy nyomást gyakorolt az „önkéntes” lemondás elősegítése érdekében.

    Kósza hírek szerint a budapesti ortodox rabbinátus vezetősége, Mose Nátán Schück főrabbi és Moshe Weisz rabbi kikérték a romániai Moshe Rosen főrabbi tanácsát, hogy miként reagáljanak a kormányhivatal „felkérésére”? Rosen rabbi válasza nem ismert, de az tény, hogy amikor összeült a vezetőség, hogy a kiürítés kérdéséről tárgyaljanak, az ülés a lemondás légkörében zajlott le. Azt állították, hogy a rendszer nem tűr ellentmondást, hiába is próbálnák megtagadni az engedélyezést.

„Nem szabad félvállról venni …”

    Már majdnem megszületett a lemondó nyilatkozat, amikor az ortodox rabbinátus egyik tagja Groszberg Jenő rabbi bátor beszédével kiállt az engedélyezés ellen és megtagadta az átadást. „Nincs önkényes kisajátítás, csak egy kérelem, hogy jó szívvel engedjük át a területet, amivel nem muszáj egyetértenünk. Mit fognak szólni a Budapestről külföldre szakadtak, ha lemondunk az ősi temetőről, anélkül, hogy megpróbálnánk harcolni érte?” – kérdezte a rabbi.

    Állítása alátámasztására Groszberg rabbi a Sulchán Áruch idevonatkozó 365-ik fejezetéből idézte a gyász szabályát, a kötelező érvényű törvényt „nem szabad félvállról venni” a temető ügyét, és többek között az is írva van, hogy mit kell tenni: „megmenteni a sírokat a nem zsidóktól, ez a megfelelő tiszteletadás a halottaknak”, és addig kell tiltakozni „ameddig nem kell félni attól, hogy a kormány emiatt a zsidók ellen fordulna”. A rabbi azt tanácsolta, hogy a hivatalos szerveknek szánt válaszukban magyarázzák el, hogy sok turista látogatja meg a temetőt és arra is kell gondolni, hogy az országnak mennyire fontos a turizmus. Valamint emlékeztetett arra, hogy az akkori Prágában, ahol már szinte nem is maradtak zsidók, nem tettek kárt a Lőw rabbi sírját is magába foglaló ősi zsidó temetőben.

    Groszberg rabbi beszéde felvillanyozta az ülés résztvevőit és bátorságot öntött beléjük az átadás megtagadásához. Azonnal elhatározták, hogy memorandumot fognak benyújtani az Egyházügyi Hivatalba, melyben elmagyarázzák az ellentmondás okait és megkérik, hogy vegyék le napirendről a kiürítést. A memorandum megírását Groszberg Jenő rabbira, annak kezdeményezőjére bízták. Groszberg rabbi egyébként a háború előtti ortodox hetilap főszerkesztője volt.

    Megírták a memorandumot és elküldték, és a hivatalos szervek „ideiglenesen” elvetették tervüket. Budapest zsidósága reméli, hogy ez végleges és a jövőben sem fogják háborgatni a Csörsz utcában nyugvókat.