A társadalomba integrálódott muszlimoknál azonban jelentősen csökkent a zsidógyűlölet, és a legtöbbet mecsetbe járók a legelfogadóbbak a zsidókkal és Izraellel szemben.

A londoni Henry Jackson Társaság által készített tanulmány szerint a brit muszlimok mindössze 13%-a véli úgy, hogy az Egyesült Királyságban élő zsidók lojálisabbak hazájukkal, mint Izraellel. 44%-uk szerint ennek éppen a fordítottja igaz. Ezzel a véleménnyel a teljes brit lakosság 24%-a ért egyet. A brit muszlimok 34%-a abban is hisz, hogy a zsidók túl nagy hatalommal rendelkeznek a globális bankrendszer felett. A teljes társadalomban 18% vélekedik hasonlóan. A zsidók politikai túlhatalmával kapcsolatban 33% és 15% az arány. A muszlimok több mint fele azt is gondolja, hogy a zsidóknak túlzott befolyásuk van a fegyveriparra, a médiára és a szórakoztatóiparra is.

A kutatásból kiderült az is, hogy az általános vélekedés ellenére, a fiatalok és magasan képzettek között nem alacsonyabb az antiszemitizmus, mint a társadalom más rétegeiben.

„A zsidókkal kapcsolatos összeesküvés-elméletek túl sokáig voltak büntetlenül terjeszthetőek a muszlim közösségeken belül. Sajnálatos módon a kutatás eredményei jól mutatják, hogy mi lett ennek a következménye. Fájó kijelenteni, de túl sok, Nagy-Britanniában működő muszlim közösségben nézik el az antiszemita uszítást” – mondta Dr. Rakib Ehsan, a kutatás egyik vezetője.

„Amikor hozzám hasonló brit muszlimok felemelik a szavukat a közösségeinkben burjánzó zsidóellenesség ellen, nagyon gyakran kell a hittestvérek zaklatását elviselniük” – tette hozzá.

A felmérésből az is világossá vált, hogy a brit muszlimok a zsidókat kedvelik a legkevésbé a vallási csoportok közül. A legtöbb szimpátiát a keresztények kapták, őket a szikhek, a buddhisták és a hinduk követték.

Nem meglepő, de Izrael elutasítottsága is a legmagasabb volt. A muszlimok az Egyesült Királyságot kedvelik a legjobban, majd a Palesztin Autonómia, Szaúd-Arábia, Irán, india, az Egyesült Államok, Oroszország és Kína következik.

Érdekes módon azok a muszlimok, akik hetente legalább háromszor-négyszer mecsetben imádkoznak, kedvezőbben látják mind a zsidókat, mint a zsidó államot. Ők mindössze egy kérdésben radikálisabbak társaiknál: 55%-uk állítja, hogy a zsidók lojálisabbak Izraelhez, mint az Egyesült Királysághoz. Igaz azonban az is, hogy szerintük a muszlimok is inkább Szaúd-Arábiához lojálisak, Nagy-Britanniával szemben.

A számok akkor válnak biztatóbbakká, amikor a brit társadalomba mélyebben integrálódott, más társadalmi csoportokkal is kapcsolatot tartó muszlimok válaszait nézzük, mert az ő esetükben 20-30%-kal kevesebben fogékonyak az antiszemita ideológiára.

„Azok, akik élen járnak a társadalmi beilleszkedésben és barátaik többsége nem a muszlim közösségből kerül ki, sokkal kedvezőbben ítélik meg a zsidókat és Izraelt, és sokkal kevésbé hisznek az összeesküvés-elméletekben. Ezzel szemben azok, akik többségében vagy kizárólagosan muszlimokkal barátkoznak, sokkal nagyobb arányban vallanak zsidóellenes nézeteket” – magyarázta Dr. Eshan.

zsido.com

Forrás: TOI

Megszakítás