A Tóra először Jáákov ősapával kapcsolatban említi a betegséget. A midrás azt mondja, hogy korábban az emberek mind hirtelen haltak meg, amikor megöregedtek, ám a harmadik ősapa időt kért az Örökkévalótól, hogy lehetőséget kapjon a visszatekintésre, számvetésre, megtérésre, és azért is, hogy méltón elbúcsúzhasson szeretteitől. Az Örökkévaló eleget tett a kérésének, és elhozta a betegségeket a földre.
Ahogyan apja és nagyapja esetében is történt, Jáákov halálának ideje szent. Az áldásosztás ideje, melyen minden résztvevő teljes valójával jelen volt, és hallgatta a búcsúzó szavait. Ám ekkor valami különös történt:
Történt ezen dolgok után, mondták Józsefnek: Íme, atyád beteg. (M.I. 48:1)
József pontosan tudta, hogy apja a halálos ágyán fekszik, hiszen néhány mondattal korábban Jáákov megeskette őt, hogy nem Egyiptomban temeti el, hanem atyái nyugvóhelyén, a hevroni Máchpéla-barlangban. Most viszont arról értesítik Józsefet, hogy apja beteg. Ettől a ponttól fogva a Tóra a betegséget mindig Egyiptomhoz köti:
És mondta: Ha hallgatni fogsz az Örökkévaló, a te Istened szavára és azt, ami helyes az ő szemeiben teszed, figyelsz parancsolataira, megőrzöd mind a törvényeit: mindama betegséget, melyet Egyiptomra bocsátottam, nem fogom rád bocsátani, mert én vagyok az Örökkévaló, a te gyógyítód. (M.II. 15:26)
Egyiptom, ha metaforaként és nem a maga valóságában értelmezzük, a betegségek földje. Méghozzá a legkomolyabb emberi betegségé, a túlzásé, a túlzott anyagiasságé, az eltúlzott felhalmozásé. Egyiptom saját kapzsiságának betege és egyben szolgája lett. Még egyet láthatunk azonban: a túlzást mindig megelőzi a jólét, mert a felhalmozásnak sokszor képtelenek vagyunk gátat szabni. A fogyasztás, a birtoklás vágya, a soha nem elég érzése volt az, ami Egyiptomot fogságban tartotta. Történetünkben a jólét megtestesítője és egyben a legnagyobb felhalmozó maga József volt, aki okos előrelátásával megmentette ugyan Egyiptom népét és egyben saját kiterjedt családját is az éhínségtől, de egyben megalapozta a vég nélküli felhalmozás kultúráját is. Apja betegségének híre figyelmeztetés volt a számára, nemcsak egyszerű orvosi információ. Jáákov ősapa betegsége egy kor végét jelentette: az okos tartalékolás életet adott a népnek, az esztelen felhalmozás azonban a túlzott luxus kényelmét, egyben a felejtést és a beolvadásra való hajlandóságot jelentette a zsidók számára.
A Berésit könyve utolsó fejezeteinek egyike arra tanít, hogy a teremtés fantasztikus lehetőségeket biztosít a számunkra, ám ha visszaélünk ezzel, akkor hatalmas veszélyeket hordoz. A túl sok semmiből sem egészséges. Fel kell ismernünk a bőség és a jólét áldása és a fölöslegesen sok átka közti különbséget. A régiek hittek abban, hogy a betegségeket böjttel kell meggyógyítani. Az ételtől való tartózkodás böjtje mellett a zsidóság egy másfajta tartózkodást is ismer: a táánit diburt, a beszédtől való tartózkodást. Érdekes módon ez az, amit egyre gyakrabban hallunk manapság: korunk túlzó életmódja ezennel véget kell, hogy érjen. Most az észszerűség, az okos beosztás ideje jön, amikor újra megtanuljuk értékelni, amink van. A Tóra, a könyv, mely a világ „alaprajza”, amiben minden megtalálható, természetesen ezt is tartalmazza.
A zsidó történelem folyamán olyan eset is előfordult, amikor a járvány spirituális bajokra adott fizikai betegségként jelent meg. Ennek leghíresebb példája a híres talmudi bölcs, rabbi Akiva tanítványai közt pusztító járvány volt, melynek végül 24 ezren estek áldozatul. Azt mondják bölcseink, hogy a pusztító betegség kiváltó oka a szinát chinám, az ok nélküli gyűlölet volt; ahelyett, hogy az áhávát chinám, illetve az áhávát Jiszráel micváját gyakorolták volna – előbbi a feltétel nélküli szeretetet, utóbbi pedig a zsidók közti felebaráti szeretetet jelenti –, gyűlölködtek, irigykedtek, pletykálkodtak, bántották egymást ok nélkül. A járvány végül a peszáchot sávuottal összekötő hét hetes időszak, az ómerszámálás 33. napján szakadt meg, erről a mai napig megemlékezünk lág báomerkor.
Hasonló, spirituális eredetű betegség volt egyébként az egyes embert sújtó, lepraszerű cáráát, mely nemcsak embereken, hanem épületeken és használati tárgyakon is megjelenhetett. Elsősorban a pletykálkodás, a rossz nyelv, a mások rossz hírének keltése válthatta ki a Szentélyek idejében, és meghatározott ideig tartó elkülönítéssel, mikvében való megmerüléssel lehetett kigyógyulni belőle.
Látható, hogy napjainkban sincs ez másként. Részben a Tórától és a micváktól való eltávolodás és az oktalan gyűlölet, részben pedig az esztelen felhalmozás, a végtelen anyagiasság és szükségtelen pazarlás korában ez a hirtelen támadt és félelmetes sebességgel terjedő járvány éppen a fentiekre figyelmeztet. Tanuljunk meg az isteni parancsolatok szerint élni, tiszteljük, becsüljük egymást, és a materiális javak helyett inkább az emberi kapcsolatoknak és a spiritualitásnak tulajdonítsunk kiemelkedő jelentőséget. Mindannyian azért imádkozunk, hogy az Örökkévaló minél hamarabb eltávolítsa közülünk ezt a járványt, hogy újult szemlélettel és az Örökkévaló iránti hálával eltelve folytathassuk tovább a hétköznapi életünket.
zsido.com