A Tett és Védelem Alapítvány „Biztonságban vannak-e az európai zsidók?” című konferenciáján sok más előadó között Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő is tartott előadást. Az ott elhangzott beszédéből olvashatnak az alábbiakban.
Biztonság a globális információáramlás korában
Az európai biztonság kérdéséről hadd emeljek ki két dolgot, melyeket rendkívül fontosnak gondolok napjainkban. Az első mindenféleképpen az, hogy a biztonságról szerzett információink hihetetlenül kibővültek. 25 vagy 30 évvel ezelőtt nem volt internet, nem volt Facebook, nem volt Instagram, nem volt Twitter, tulajdonképpen azt mondhatjuk, hogy negyed évszázada nem volt globális információáramlás. A fejlődés ezen a téren egyrészt nagyon pozitív, másrészt azt is látnunk kell, hogy az információáramlás együtt jár az információhoz való hozzáféréssel, illetve azzal, hogy bárki felteheti a világhálóra a saját véleményt.
Ez a lehetőség adott azoknak is, akiknek pozitív véleménye van egy adott kérdésről és azoknak is, akinek negatív gondolataik vannak: kibővült az a kör és az az eszközrendszer, amivel részben befolyást gyakorolhatunk környezetünkre, embercsoportokra. Ennek a folyamatnak nagyon sok pozitív hozadéka van, de látnunk kell a veszélyeket is. Hogy egyszerűen fogalmazzunk: a „jó” emberek is megtalálhatják egymást az interneten, de ugyanúgy a rossz szándékúak is könnyebben felkutathatják egymást. Azzal, hogy sok eszközön áramlik hozzánk az információ, azt gondolom, nem bővült sajnos az átlagpolgár információigénye.
Élet az információbuborékokban
Leegyszerűsítve kimondhatjuk, hogy egyfajta információbuborékokba zárjuk el magunkat, és ezek az információbuborékok határozzák meg azt, hogy mit gondoljunk a világról. Összességében ez egy kifejezetten káros folyamat meglátásom szerint. A másik lényeges dolog, ami a fentiekből fakad, hogy megnövekedett a biztonság szubjektív percepciójának a hatása a mi biztonság-értelmezésünknek.
Néhány konkrétummal érzékeltetve: 2015-ben, amikor körülbelül 2 millió menekült, migráns érkezett az Európai Unióba, fölmerült egy olyan kérdés, hogy ez tekinthető-e már népvándorlásnak. Ez a 2 millió ember az 520 milliós Európa Uniónak kevesebb mint 0,5%-át jelenti, ami statisztikailag egész egyszerűen szinte elhanyagolható, mégis, fontos aláhúzni, hogy ezzel a 2 millió emberrel sem tudott mit kezdeni az Európai Unió, nem tudta megfelelően kezelni a problémát.
Közös probléma – közös fellépés
Hasonlóképpen a terrorizmus kapcsán hadd mondjak néhány adatot. Miközben kétségtelen, hogy a világon és Európában is növekedett a terrorfenyegetettség, a statisztikai adatok azt mondják, hogy leginkább a Közel-Keleten, Észak-Afrikában, Dél-Ázsiában, a szub-szaharai övezetben jelentős a növekedés. Ehhez képest Európa, az Egyesült Államok, Észak-Amerika terrorfenyegetettségi növekedése jóval alacsonyabb. A kérdés természetesen az, hogy egy olyan helyzetben, amikor a világ általános biztonsági helyzete romlik, akár egy Európa nagyságú kontinens vagy egy Magyarországnyi terület kivonhatja-e magát ebből a negatív tendenciából.
Az egyik legfontosabb tanulsága a migrációs válságnak számomra, hogy valószínűleg Európa kizárólag közösen tudja kezelni ezt a kérdést. Ma azt látjuk, hogy a migrációs válság kezelése kapcsán mindenkinek egyéni ötletei vannak. Egyéni ötletei vannak a németeknek, egyéni ötletei vannak a franciáknak, egyéni ötletei vannak, az olaszoknak, magyaroknak, lengyeleknek. Még nem jutott el oda ez a közösség, hogy rádöbbenjen arra, hogy ezt a problémát csak közösen lehet megoldani.
Nem szívesen mondom azt, hogy szubjektíven érzékeljük a veszélyét ennek a jelenségnek, de mivel stratégiai kutatásokkal foglalkozom, látom azt, hogy ami 2015-ben történt, valószínűleg csak a kezdete egy olyan migrációs folyamatnak, amivel Európának szembe kell néznie. E folyamat ráadásul sok összetevőből adódik: részben az afrikai népességnövekedésből, melynek eredményeként a számítások szerint nagyjából 70-79 millió ember fog elindulni 2050-ig, 140 millió 2100-ig, részben Európa irányába. Köszönhető a klímaváltozásnak is, az úgynevezett klímamenekülteknek és köszönhető annak is, hogy a motivációi és a segédeszközei – mobiltelefon, internet, információáramlás – jelentősen javultak a migráció kiinduló országaiban élő embereknek.
A probléma alapvetően ezzel a jelenséggel az, hogy hasonlatos egy hullámhoz az óceánon, amit hullámtörővel tudunk csak megállítani. Éppen ezért én maximálisan egyetértek mindazokkal, akik azt mondják, hogy nem elég kizárólag a közvetlen környezetünket befolyásolni, hanem kulcsfontosságú a migráció okait felszámolni, a migráció okait kiváltó tényezőket befolyásolni. A konfliktusokat, melyek miatt a legtöbben migrálnak, segítenünk kell lefojtani, megoldani. Ha ezt nem tudjuk megtenni, akkor a környező országok menekültügyi rendszerét kell olyan színvonalúra emelni, hogy ne akarjon továbbmenni a menekült vagy migráns.
A multikulturalizmus új alapjai
Természetesen fontos lenne a tranzitországokat rávenni az együttműködésre és ezzel párhuzamosan a határvédelmet is megerősíteni. Amit még szeretnék kiemelni: feltehetően új alapokra kell helyeznünk a multikulturalizmust, ami Európa sajátossága volt az elmúlt 50-60 évben. Mit értek ez alatt? Az európai multikulturalizmus úgy alakult ki, hogy egymás mellett élő különböző közösségekből állt össze Európa. Elfeledkeztünk arról, hogy az egymás mellett élés nem egyenlő a multikulturalizmussal. A multikulturalizmus együttélést jelent, azt az együttélést, amiben dialógus van. Úgy fogalmazhatjuk meg mindezt köznapi formában, hogy a szomszédasszonyom mellett élek, de a feleségemmel élek együtt. Elmondhatom, több mint 30 éve vagyok házas, többet veszekedtem a feleségemmel, mint a szomszédasszonnyal, de mégis vele alkotok egy közösséget.
Azt gondolom, hogy egy ehhez hasonló keretben kell gondolkodnunk akkor, amikor arról beszélünk, hogy hogyan lehet megfékezni az egymás elleni gyűlöletbeszédet, a másikkal szembeni ellenségeskedést. Mindez persze nem lesz könnyű, tekintettel arra, hogy egy úgynevezett poszt-igazság, angolul post-truth korszakban élünk, ami azt jelenti, hogy sokkal inkább a saját érzéseink, a saját elképzeléseink, az egyéni megközelítéseink dominálnak azzal szemben, amit a tények mutatnak. Azt látjuk, hogy egyre inkább alternatív világokban kezdünk el gondolkodni, melyben óriási szerepe van az összeesküvés-elméleteknek, a fake news-nak.
Az ilyen helyzetben mindig azok a népcsoportok merülnek fel ellenségként, melyeket akár történelmileg, akár az elmúlt korszakok miatt a többségi társadalmak, fogalmazzunk úgy, kinéznek vagy kinéztek maguknak erre a szerepre. Az előző előadásban Magyarország kapcsán említették a romákat vagy a zsidóságot, míg például Nyugat-Európában vagy Amerikában jelenleg a muszlim közösségek is ezt a szerepet töltik be. Azt gondolom, hogy borzasztó fontos lenne egyfajta új konszenzust létrehozni néhány alapigazsággal és újraalkotni azokat a konszenzusos igazságokat, melyek számomra úgy tűnnek, hogy az utóbbi időben felbomlóban vannak.
Megjelent: Egység Magazin 28. évfolyam 101. szám – 2017. december 18.