Hende Csaba miniszter a Magyar hadviselt zsidók aranyalbuma című, eredetileg 1938-ban megjelent, az első világháborúban szolgáló magyar zsidóknak emléket állító könyv reprint kiadásának bemutatóján beszélt csütörtökön Budapesten. A HM Tábori Lelkészi Szolgálat Tábori Rabbinátus és a HM Zrínyi Nonprofit Kft. – Zrínyi Kiadó együttműködésének eredményeként megjelent kötet bemutatóján a miniszter annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az országban a jóakaratú emberek vannak elsöprő többségben.
 

A zsidóság számíthat a magyar kormányra, és számíthat minden jóakaratú, nemcsak nemzeti érzelmű, hanem nemzeti értelmű magyar ember együttérzésére és támogatására – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter. Hende Csaba hangsúlyozta: a magyar szabadság eszméjével nem fér össze egyetlen diktatórikus eszme sem, amely tagadja az ember méltóságát, jogait és létezését.

A honvédelmi miniszter úgy fogalmazott, hogy "csak akkor maradhatunk meg, ha van közös életünk, ha van közös múltunk, s annak vállaljuk minden örömét és dicsőségét, – s ami még ennél is fontosabb – ha vállaljuk annak minden bűnét és keserűségét. (…) Ha nem mondjuk a jóra azt, hogy rossz és a rosszra azt, hogy jó. Ha tudunk közösen emlékezni és közösen gyászolni", és ha közösen fejet tudunk hajtani. Akik a vészkorszak alatt vagy a következő diktatúra idején kényszerültek elhagyni Magyarországot, és Izraelben telepedtek le, "mindörökké összekötnek bennünket. Azok, akik ma velünk élnek, s hozzáteszik életüket a nemzet életéhez (…), hozzánk tartoznak" – jelentette ki.

Hende Csaba azt mondta: "a nemzet nemcsak személyekből, nemcsak családokból, hanem közösségekből épül fel. Nekünk, a nemzet tagjainak meg kell újítanunk azokat a kötelékeket, amelyek egymáshoz kapcsolnak bennünket. Amikor közösen emlékezünk mindarra, ami az előttünk járókkal történt (…), azzal azt mondjuk: fontos nekünk ez a kötelék, minden személy és minden közösség, ami hozzánk tartozik". Utalt arra, tragikus azoknak a sorsa, akik háborúba mentek a haza védelmében, mert a legnagyobbat, az életüket adták a nemzetnek és tragikus ennek a könyvnek a sorsa is, amelynek az üzenete nem ért célba.

Ez a könyv a maga idején segélykiáltás is volt mindazokhoz, akik tudták, mit jelentett a háború és azokhoz, akik átmentek mindazon, amit a háború jelentett. "Ha meg akarjuk érteni, hogy mit vesztettek a magyarok a soával, mindenképpen fel kell lapoznunk ezt a könyvet" – fűzte hozzá.

Hende Csaba bejelentette: a Kozma utcai temető hősi parcellájának felújítása a végéhez közeledik, és a tervek szerint május utolsó vasárnapján, a magyar hősök napján újraavatják. Beszámolt arról is, hogy újabb 121 zsidó katona sírját fedezték fel a Farkasréti temetőben, felújításukhoz a magyar kormány biztosítja az anyagi forrásokat a kabinet szerdai döntése értelmében.

Köves Slomó, a HM Tábori Lelkészi Szolgálat Tábori Rabbinátus főrabbija rámutatott: a magyarországi zsidóság a Kárpát-medencében ezer éve kiveszi részét a mindennapokból. A magyar állam pedig az 1867-es kiegyezés után kinyilvánította az emancipációs törvénnyel, hogy a magyarországi zsidósághoz tartozókat a magyar nemzet egyenrangú tagjainak tekinti. Emlékeztetett: 1848-1849-ben magyar zsidók tízezrei vettek részt a szabadságharcban, az első világháború pedig az első alkalom volt arra, hogy a magyar honvédségbe "rendezett körülmények között" vegyenek fel izraelita vallású katonákat. A második világháborúban azonban abban a megaláztatásban részesültek, hogy arra sem tartották alkalmasnak őket, hogy fegyvert ragadjanak, és "lapátos hadsereget" hoztak létre a munkaszolgálatosokból.

A főrabbi közölte: a kötet arról a küzdelemről szól, amelynek során a magyar zsidók megpróbálták a katasztrófa előtti utolsó években a gyűlöletet megállítani. A magyarországi zsidó emberek többsége "minden csalódottság ellenére" úgy döntött, hogy 1945 után is itt marad – hívta fel a figyelmet.

Bozsonyi Károly, a HM Zrínyi Nonprofit Kft. ügyvezetője arról beszélt, hogy az 1938-ban megjelent kötetről reprintet készíteni nehéz feladat volt, mert kevés példány maradt az eredetiből és azok sem voltak jó állapotban. A kötet tisztelgés "a hőseink előtt, akik a magyar hadsereg soraiban a haza földjéért vérüket ontották" – mondta. Sessler György, a Munkaszolgálatosok Országos Egyesületének elnöke megköszönte Hende Csaba és a Honvédelmi Minisztérium anyagi támogatását, Köves Slomó "lelkes támogatását", valamint Bozsonyi Károlynak és kollégáinak a munkáját a könyv elkészültében.

Az eseményen Hende Csaba átadta a kötet egy példányát Ilan Mornak, Izrael magyarországi nagykövetének.
 

HVG.hu

Megszakítás