Nyolcvan évvel később – hogyan talált rá egy férfi a nyolcvanas éveiben a vér szerinti családjára. A történetet a Times of Israel cikke beszéli el.

Jackie Young a holokausztban veszítette el a szüleit, akikről mindeddig szinte semmit nem tudott. Két zsidó családfakutatónak köszönhetően azonban ez most megváltozott. A férfi évtizedek óta tudta, hogy valamikor a negyvenes évek legelején született egy bécsi zsidó nő gyermekeként, akit 1942-ben deportáltak egy, a fehéroroszországi Minszk mellett létesített koncentrációs táborba és ott meggyilkolták. A megtalált születési anyakönyvi kivonatból kiderült, hogy édesanyját Elsa Spiegelnek hívták, apja nevét azonban nem tüntették fel az iraton. Young csodálatos módon túlélte a szörnyűségeket: árva gyerekként a theresienstadti táborban tengődött majdnem három éven át. A nyolcvanéves nyugdíjas londoni taxisofőr a családfakutatóknak köszönhetően szülei nevén kívül ma már azt is tudja, hogy biológiai szülei egyetlen gyermeke volt és hogy apjának máig élnek rokonai az Egyesült Államokban, Angliában, Franciaországban, Izraelben és valószínűleg Magyarországon is. A férfi korábban attól tartott, hogy apja esetleg egy náci tiszt lehetett, akinek köszönhetően éveken át élhetett viszonylag békésen a terezini táborban, ám ezt a félelmét a DNS-vizsgálatok eloszlatták. Két családfakutató, Jennifer Mendelsohn és dr. Adina Newman pedig segített neki felgöngyölíteni a részleteket és megtalálni a még élő rokonokat. Ugyanakkor arra is rámutattak, hogy a zsidó DNS csalóka is lehet.

„Mivel az askenáz zsidók belterjes populáció, a DNS-minták alapján sokkal közelebbi rokonoknak tűnhetnek, mint amit történelmi adatok és a családfák figyelembe vételével végzett kutatások mutatnak”

– mondta Newman. A kutatónő azonban szorgalmas munkával rátalált a férfi édesapjára és végül egészen a XIX. század legelejéig sikerült visszavezetni a családfáját apai ágon. A család az Osztrák-Magyar Monarchia területén, a mai Ausztria Burgenland tartományában, Lackenbach (Lakompak) településen élt.

Young apját Adolf Kornfeinnek hívták, 1894-ben született, foglalkozására nézve szabó volt. Miután elvált vagy különköltözött a feleségétől, szoros kapcsolatot tartott fenn a nála jóval fiatalabb Elsa Spiegellel. A dokumentumok szerint a férfi 1938-ban még egy háztartásban élt feleségével, Hildával és fiukkal, a tizenéves Wilhelmmel, ám négy évvel később már egyedül élt egy, a korábbitól eltérő lakcímen. 1942 júniusában Elsa Spiegellel egy napon deportálták, míg volt feleségét és fiukat másfél hónappal később hurcolták el Auschwitzba.

Elsa Spiegel 1941. december 18-án született fiát, Jona Jakob Spiegelt deportálása előtt átadta egy árvaház dolgozóinak, innen deportálták a kilenc hónapos csecsemőt Theresienstadtba, ahol egészen három és fél éves koráig élt. Később kiderült, hogy annak a 15 árva gyerekből álló csoportnak, akikkel együtt érkezett a lágerbe, ő volt az egyetlen túlélője.

„Az egyetlen magyarázatom erre az, hogy a náci propaganda arra használt, hogy becsapják a Vöröskeresztet”

– mondta a férfi, aki egyébként tizenéves koráig mit sem tudott szörnyű múltjáról. Az őt örökbe fogadó házaspár, Ralph és Annie Young gondosan titkolta előle a tényt, ám amikor a zsinagógai esküvőhöz szükség volt arra, hogy papírokkal bizonyítsa zsidóságát, kénytelenek voltak feltárni előtte az igazság egy részét. Arra azonban nem voltak hajlandóak, hogy megmutassák neki a náluk levő iratokat és egész életükben igyekeztek a lehető legtöbb részletet eltitkolni előle. Anyjáról, Elsáról szinte semmit sem sikerült megtudni, mivel az újabb DNS-vizsgálatok sem hoztak eredményt. Mindössze annyit sikerült megtudni, hogy Elsa 1909-ben született Bécsben, Emilie és Leopold Spiegel gyermekeként. Apját szintén Terezinben gyilkolták meg, anyja még a háború előtt meghalt. Elsa kalaposnő volt, két testvére, Hilde és Rudolph sorsáról semmit sem tudni.

Young a háború után háromszáz társával együtt Angliába került. A gyerekek legnagyobb részét innen továbbvitték Izraelbe, de a fiatalabbakat Angliában tartották. Közülük a hat legfiatalabbat egy éven át két testvérpár, valamint Siegmund Freud lánya, Anna Freud gondozta. Innen került egy másik zsidó árvaházba, ahonnan – kilencéves korában – a Young házaspár örökbe fogadta.

A családfakutatók DNS-vizsgálat segítségével rátaláltak Young apja, Adolf egyik testvérének unokájára, aki az Egyesült Államokban él. Bill Kornfein nem kevésbé boldog az új családtag megtalálásától, mint maga Young és reméli, hogy hamarosan találkozhat Jackie Younggal és feleségével, Litával.

A családfakutató páros számára külön öröm, hogy holokauszt-túlélőknek tudtak segíteni: „Ez is bizonyítja, hogy a génkutatás csodálatos micvák megtételére is alkalmas. Ez az, amit a DNS-sel tennünk kell” – mondta Newman.

Fotó: Jennifer Mendelsohn 

Megszakítás