A Londoni Zsidó Múzeumban kiállított négy emlékszőnyeget azoknak az elsősorban Lengyelországból érkezett zsidó árváknak az emlékére készítették, akik 1945-ben menekültek Nagy-Britanniába.

Ezeknek a gyerekeknek nem volt otthonuk, nem voltak rokonaik, és nem volt hová menniük. A brit kormány fogadta be őket, és adta meg nekik az újrakezdés lehetőségét. Voltak köztük olyanok, akik egyenesen náci koncentrációs táborból érkeztek – a hat legfiatalabbat például a csehszlovákiai Theresienstadt lágerében tartották fogva. Ezek a gyerekek zsidó családokhoz kerültek, akik végül örökbe fogadták őket. Az általános iskolás korú gyermekek bentlakásos iskolákban folytatták életüket, a tizenévesek pedig otthonokban éltek, amíg megfelelő munkát nem találtak számukra – többségük amint csak lehetett, dolgozni akart. A fiatalok egy része Londonba költözött, néhányuk azonban továbbállt, és végül Izraelben, Ausztráliában, vagy Észak-Amerikában kötött ki.

Az egyik szőnyeg

Mivel a csoport túlnyomó többségében fiúkból állt, a köztük levő 80 lány hamarosan tiszteletbeli fiúvá lépett elő. Nemsokára megalapították a Fiúk Klubját is, melyet maguk az árvák alapítottak, egyfajta önsegítő, szociális hálóként elvesztett családjaik helyett. „A Fiúk” – biológiai családjaiktól megfosztva -, saját magukat változtatták egy nagy, kiterjedt család tagjaivá. A London Hostelben megalapított „Kankalin Klub” volt a bázis, ahol találkozók és különféle társadalmi események zajlottak, a valahova tartozás élményével gazdagítva az elárvultakat, és segítve őket, hogy új életükben boldoguljanak.

A Kankalin Klub focicsapata

Ben Helfgott, „A Fiúk” hálózatának és a ’45 Aid Society (Segélytársulat) kezdeményezője így beszélt erről: „Meztelenül jöttünk ide… megpróbáltunk felépíteni egy családot, és megtölteni azt életörömmel.”

A ’45 Aid Society második generációs csoportja („A Fiúk” gyermekei és unokái) 2013-ban kezdte előkészíteni az 1945-ös felszabadulás hetvenéves évfordulójának ünnepségét. Az árvák történeteit ábrázoló darabokból álló emlékszőnyegek ötletét nagy lelkesedés fogadta. Az alábbiakban néhány emléket ismerhetnek meg, melyek a szőnyegekbe szőve jelenleg a Londoni Zsidó Múzeumban láthatók.

A Fiúk egy csoportja 1946-ban, Skóciában

Bela emléknégyzetét hímzett harangvirágok borítják, középen egy Dávid-csillag, az asszony neve a csillag csúcsán jelenik meg. Egy lányfejet is láthatunk, mely pillangókra és harangvirágokra tekint. „Engem ábrázol fiatal lányként, amint egyedül megérkezem egy idegen országba… az első dolog, amire emlékszem abból az időből, amikor tavasszal Angliába érkeztem, a harangvirág-szőnyegek” – mondta Joanna Millan (született Bela Rosenthal), a 80 „tiszteletbeli fiú” egyike. Bela három évesen érkezett Angliába, Theresienstadtból szabadították fel 1945-ben. Egyike volt azoknak az árváknak, akiket egy Lancaster bombázóval szállítottak Angliába. Egy zsidó pár fogadta őt örökbe, akik nevét Joannára változtatták.

Az 1930-ban született Solly Irving családja egyetlen túlélő tagja. Négyzete az élet fáját mutatja, melynek zöld levelei azt szimbolizálják, hogy családja rajta, az egyetlen túlélőn keresztül folytatódik, és folytatódni is fog gyermekein, unokáin és dédunokáin keresztül tovább, az elkövetkező nemzedékeken át.

Snookerezés a Kankalin Klubban. A klub nemcsak találkozóhely volt, kóser ebédlője is volt, sportolási lehetőségeket kínált, és segítette a tagok beilleszkedését az angol társadalomba

Mala Tribich büszkén nevezi magát tiszteletbeli fiúnak. Először gettóba zárták, majd egy keresztény család bújtatta, és ezek után két koncentrációs tábort is túlélt. 1945 áprilisában szabadult fel Belsenből, és került Svédországba. Testvére, Ben Helfgott, aki „A Fiúk” megszervezésében kulcsszerepet játszott, talált rá a Vöröskereszt segítségével, és vitette őt Londonba. 16 évesen, mivel senki mást nem ismert, a klub „lett a helyettes családom… az élet annyival nehezebb lett volna „A Fiúk” nélkül.” – mesélte.

Lili Stern Pohlmannt egy német polgári személy bújtatta, majd 1946-ig egy árvaházban élt, ekkor került Londonba, hogy új életet kezdjen. Ekkor 16 éves volt. „Egy idegen országban voltam, és arra vágytam, hogy a saját népemmel legyek.” Bentlakásos iskolában tanult, és onnan kapcsolódott a Kankalin klubhoz és „A Fiúkhoz”, ahol a család békéjét találta meg.

300 zsidó gyermek Prága főterén, a Londonba való indulásuk előtt. a legkisebbek középen a theresienstadti láger túlélői voltak

A szőnyegek egyenként nagyjából két méter magasak. Összesen 156 színes ábrát tartalmaznak, melyek mindegyike más-más történetet idéz meg különböző technikával: varrás, hímzés, fénykép, festés, vagy kézírás útján. Az egyes négyzetek emlékeztetőül szolgálnak elveszett családok, vagy közösségek számára, és emellett tanúságot állítanak erejüknek, túlélésüknek és kontinuitásuknak is.

Az emlékszőnyeg-projekt kitalálója „A Fiúk” második generációjának egyik tagja, Julia Burton. Csapatával a lehető legtöbb tagját érte el „A Fiúk”-nak, illetve családjaiknak, és segítette őket abban, hogy emlékeiket textilbe szőjék. A nehézségek ellenére mind a 732 árva képviselteti magát a szőnyegeken. Egyes négyzetek az árvák szülőhazájának térképét mutatják, belehímezve az illetők nevét. Egy másik négyzeten Lengyelország térképét 350 lengyel árva neve adja ki. Azoknak a neve, akikről semmit sem tudunk, a szőnyegek keretén jelenik meg.

Julia Burton az egyik szőnyeg előtt

Az emlékszőnyegeket először az 1945. májusi felszabadulás 70. évfordulóján lehetett megtekinteni, majd – népszerűségük okán – több kiállításon is szerepeltek.

Burton azt reméli, hogy végül állandó otthonra lelnek majd a textilek. A projekt amellett, hogy bemutatja, micsoda életörömre és energiára volt szükség ahhoz, hogy győzedelmeskedjenek a nehézségek fölött, elismeri az általuk épített jövőt is. „Megfelelő módon róhatjuk le általa a tiszteletünket „A Fiúk” által teremtett élet előtt. Ezek a szőnyegek az élet ünneplését jelentik.”

Forrás: warhistoryonline