500 éves a zsidó gettó Velencében

A gettó területén ma is öt zsinagóga működik, gondolával szombaton is megközelíthetők.

Bár felismerhetőek a falmaradványok, a velencei gettó rég nem zárja börtönbe lakóit: Napóleon 1797-ben foglalta el a várost és rombolta le a gettó kapuit. Ma már nem jelzi sem fal, sem felirat a gettó határait. Mindössze át kell sétálni egy ívelt hídon, átvágni egy keskeny sikátoron, és már el is vegyülhetünk a városrész forgatagában, mint bárki más.

Ha azonban eleget időzünk a Campo di Ghetto Nuovo-n, ezen a tágas, kissé kopott, fák tarkította téren, érezhetjük a kövekbe zárt múltat. Fél évezredes történelem nem múlik el nyom nélkül.

A velencei gettót 1516. március 29-én hozta létre Leonardo Loredan dózse. A terület így a nyugati világ első olyan lakónegyedévé vált, amelybe vallási különbözőségük miatt kényszerítették a lakóit. Maga a gettó név is a velencei dialektusból ered, és a környéken korábban működő öntödére utal.

A város több rendezvénnyel készül a gettó megalapításának 500. évfordulójára. A legnagyobb kiállítást „Velence, a zsidók és Európa: 1516-2016” címmel rendezik meg a Hercegi Palotában, ezt június 19. és november 13-a között tekinthetik meg az érdeklődők. Műsorra tűzik továbbá Shakespeare a Velencei Kalmár című darabját is, melyet a mű eredeti, kísérteties helyszínén adják majd elő. Természetesen lesznek csillogó partik, divatbemutatók és fogadások is, ahogyan ez Velencéhez illik. A La Fenice operaház pedig bemutatja Mahler I. Szimfóniáját.

A mesébe illő városról nehéz elképzelni, hogy valódi, hús-vér emberek lakják, pedig még működő, 450 tagot számláló zsidó közösséggel is rendelkezik. A gettó területén öt működő zsinagóga áll, melyeket vezetett túra keretében lehet meglátogatni. A hitközség létszáma – és a város lakosainak száma – azonban folyamatosan csökken. „A város kiürül, még mielőtt elsüllyedne” – mondja az egyik zsidó idegenvezető.

A gettó a XVII. században élte fénykorát. Akkor még 5000 lakosa volt, akik Németországból, Spanyolországból, Franciaországból, Itália más vidékeiről és az Oszmán Birodalom területéről érkeztek. Minden közösség saját zsinagógát működtetett, de egyébként egymásra voltak utalva a szűk, túlzsúfolt városnegyedben. Az összezártság sok nehézséggel járt, azonban lehetőséget teremtett a különböző kultúrák egyedülálló találkozására.

A zsidó kereskedők és bankárok nagy szerepet játszottak az egész ismert világot behálózó velencei érdekeltségek működtetésében, ám a kereskedőváros XVI. században kezdődő hanyatlása a zsidó közösség létszámának megcsappanásával járt együtt. A II. Világháború kitörésekor már csak 1200 zsidó lakott Velencében. Ma a város lakossága 58 000 fő (a háború előtt még 150 000 lakosa volt), a zsidó közösség tagjai közül mindössze maroknyian laknak az egykori gettó területén. „A közösség kicsi, de erős. Nyáron a gazdagon díszített Scuola Grande Spagnola-t (Nagy Spanyol Zsinagógát) használják, melyet a XVII. század ismert építésze, Baldassare Longhena tevezett, télen pedig a fűthető Scuola Levantina zsinagógát.” – magyarázta az idegenvezető.

A hitközség egyik oszlopa a Calimani család. Riccardo Calimani, az olasz zsidóság neves kutatója szívesen mesél családja történetéről: „Családom 1508-ban érkezett Velencébe Észak-Olaszország más vidékéről. Egyik ősöm, Simone Calimani egy ismert, Velencében kiadott „trattato morale”, azaz erkölcsi értekezés szerzője volta XVIII. században. Velence ebben az időben a héber nyelvű könyvnyomtatás európai központja volt. A nagyapám a Scuola Levantina zsinagóga kántora volt, bár családunk gyökerei Olaszországba és Németországba nyúlnak vissza, nem pedig a Földközi-tenger partvidékére. Megfigyeltem, hogy családunk története szinte teljesen egyezik a gettó történetével.”

Riccardo felesége a szintén befolyásos Sullam családból származik. A család ősei Spanyolországból érkeztek Velencébe a zsidók 1492-es kiűzetése után. A spanyol zsidók alkották a gazdag kereskedőréteget. Az olasz és német zsidók a társadalmi ranglétra alján álltak, és leginkább rongykereskedéssel, illetve zálogházak üzemeltetésével foglalkoztak.

A Calimani és a Sullam család is rég a gettón kívül él. A tehetősebb zsidók rögtön a falak 1797-es leomlása után a város más, elegánsabb és tágasabb negyedeibe költöztek át. A gettó rendkívül zsúfolt volt, itt emelkedtek a város legmagasabb épületei, a lakásoknak pedig itt volt a legkisebb a belmagassága. A zsidók kiáramlása ellenére továbbra is a gettó maradt a zsidó élet központja. Mivel a szombati utazási tilalom nem érintette a gondolákon való közlekedést, a hívek továbbra is s régi zsinagógáikban tudtak imádkozni.

A hamarosan megnyíló kiállítás kurátora Donatella Calabi professzor. „A gettó különlegesen alkalmas volt a különböző kultúrák találkozására. A kiállítás központjában a gettó közösségei közötti, a gettó és Velence közötti, illetve a gettó és a nagyvilág közötti kapcsolat áll majd. Ezen kívül láthatóak lesznek más múzeumokból kölcsönzött műtárgyak, vallási témájú könyvek, valamint a gettó különböző korszakait megjelenítő, virtuális modellek.” A professzor a zsidó közösség jelenéről szólva ezt mondta: „Francesco Sansovino, középkori tudós még úgy beszélt Velencéről, mint a zsidók számára elérhető ígéret földjéről. Mára azonban egy kisvárosban élő kis közösségről beszélhetünk csupán. Az 500. évforduló nem az ünneplésre ad okot – mégsem ünnepelhetjük egy gettó felállítását -, hanem inkább az emlékezésre. Egy újabb ötszáz éves, folyamatos történelmi korszak megvalósulása nem valószínű.”

Amos Luzzatto, a velencei hitközség korábbi elnöke sem optimista. „A gettó ma már a városhoz tartozik, nem pedig a zsidó közösséghez. A gettó a velencei panoráma részévé vált.” A gettó főterén található az a két holokauszt-emlékmű is, mely a város elhurcolt lakóira emlékezik. A náci megszállás alatt 250 velencei zsidót – köztük a főrabbit, Adolfo Ottolenghit – küldtek a trieszti és az auschwitzi koncentrációs táborba. Mindössze nyolcan tértek vissza. Napjainkban a közösséget nem fenyegeti támadás, de azért két olasz rendőr mindig a téren strázsál és a hitközség is alkalmaz egy izraeli biztonsági őrt.

A közösség élén két éve új rabbi áll, Scialom Bahbout személyében. A rabbinak nagy tervei vannak a városban, egy zsidó egyetemet szeretne nyitni. „A mai kor fő kihívása, hogy megőrizzük kultúránk életképességét és továbbadjuk azt a következő generációnak. Mi lenne erre alkalmasabb, mint egy nemzetközi zsidó egyetem? Velencében leginkább a múlt konzerválásával törődnek, de a legfontosabb, hogy megteremtsük a következő ötszáz év alapjait.” A rabbi felesége, Lenore elmondta, hogy számos híresség – pl. Barbra Streisand – adakozott a gettó felújítási munkálatai számára, de „az lenne az igazán csodálatos, ha a pénzt a gettó lelkének megmentésére fordíthatnánk.”

Forrás: NYTimes