Kissé talányos címmel, „400 év 2 lábon” csábították a mintegy hatvan érdeklődőt a budavári zsidó emlékek megismeréséré az idei Zsinagógák Hete szervezői. A Táncsics Mihály utcai imaház udvarán Faith Áser által elvégzett, a szombatot a hétköznapoktól elválasztó hávdálá szertartást követően megindult az elmúlt 400 évet átívelő késő esti séta, amelyet Bojár Iván művészettörténész, építészkritikus vezetett. Bojárnál kevesen ismerik alaposabban a budai Várnegyed történetét, ugyanis 1964-ben itt született, s élete első évtizedeit is itt töltötte ráadásul egy olyan családi háttérrel – édesapja ismert művészetkritikus, édesanyja pedig múzeumi műtárgyrestaurátor -, amely már gyermekkorában meghatározta a szűkebb környezete, a Várnegyed iránti érdeklődését. A sétát az ezekhez kapcsolható élmények szakszerű, élvezetes, a zsidó emlékekhez kötődő történelmi- vallástörténeti eseményekkel fűszerezte. Nem feledvén azt, hogy a szinte ép házak nélkül maradt Várnegyed újjáépítése éppen Bojár Iván szeme láttára bontakozott ki és életét, gondolkodását is meghatározta az, hogy a Várnegyedet a közvélemény, az ott magasodó Mátyás-templom, s a keskeny utcákban lakó polgárok életmódja nyomán katolikusnak tartotta.
A művészettörténész anyai ágon ősei több generáción átívelően görögkatolikusok voltak, míg az apa felmenői között jeles rabbik is akadtak. Bojár Iván – aki nevéhez hozzá szokta fűzni az András utónevet is, megkülönböztetésül az azonos területen is tevékenykedő édesapjától – hamarosan rájött arra, hogy a Várnegyed egész léte már a tatárjárást, vagyis IV. Béla uralkodását követően szorosan összefonódott a zsidósággal is.
Napjainkban – a második világháború pusztítását eltüntető, daruk, palánkok szomszédságában a művészettörténész emlékeztetett arra, hogy 1246–1251 között IV. Béla építtette és tette királyi székhellyé Budát, s ő hívta ide a zsidókat, akik az akkori újjáépítés nélkülözhetetlen alakjaivá váltak.
A 12–13. században Nyugat-Európában kialakult egy olyan zsidó kereskedő-, pénzváltó-, pénzkölcsönző réteg, amely a vagyona révén jelentős befolyást szerzett a különböző udvarokban is, királyi, hercegi kamarásokká, kamaragrófokká váltak, a pénzverést is felügyelték, és az adók kivetésében is oroszlánrészük volt. IV. Béla nevéhez köthető, hogy 1251-ben kiadta a Zsidó privilegiumnak (kiváltságlevél) nevezett oklevelet, s megépíthették a mai Szent György tér térségében a zsinagógájukat, vallási ünnepeiken nem kellett dolgozniuk. Amíg nem volt önálló temetőjük, addig szabadon elszállíthatták halottaikat oda, ahonnan származtak.
A 13. század második felében öt-tíz zsidó család élhetett itt, ugyancsak zsidó szolgáikkal. A régészeti feltárási munkák Végh András nevéhez köthetőek, aki 2005-ben megtalálta egy keleti tájolású, 11 méter hosszú, íves boltozattal fedett zsinagagóga alapjait és két kőoszlopának alsó dobját is egy úttestbontás során. A húsz centiméter magas falmaradványokat egy nap után visszatemették. Bojár Iván megmutatta, hogy a Palota út és a Dísz tér nyugati sarkában, a most teljes visszaépítés alatt álló, egykori Honvéd Főparancsnokság épülete közelében hol volt ez a zsinagóga. A kapu is a Zsidó-kapu nevet viselte, ma Fehérvári kapunak hívják.
Lapunk a sétán részt vevő Faith Áser rabbitól megtudta, hogy a Budapesti Történeti Múzeum régészei a Szent György utcában feltárták a 13. századi rituális fürdőt, amit restauráltak, a Várhegy alatti forrásokból élő víz táplálja, elvileg látogatható, ám a környezetében végzett rekonstrukciós munkálatok miatt most palánkok zárják el az érdeklődők előtt. Szakértőként maga is közreműködött egy itt található installáció elkészítésében, ahol egy képzeletbeli szereplő Chaim Katz mutatja be a merülőmedence (mikve) szerepét, tette hozzá Faith Áser. A már említett zsinagóga mintegy száz évig Nagy Lajos uralkodásáig (1342–1382) állt, azonban az Anjou király elűzte a zsidókat, mert a pestisben elhalálozott Lajos felesége, Luxemburgi Margit, s az a rémhír terjedt el, hogy a zsidók megmérgezik a kutakat, és ez terjesztette a pestist. Elűzetésük külföldre megtorlás volt. 1360-ban mégis visszaköltöztek, ugyanis Lajos visszahívta őket, mint az élet nélkülözhetetlen szereplőit. Így alakult ki a budavári polgári városban az új zsidó negyed, Zsigmond király (1387–1437) korában a mai Táncsics Mihály utca Bécsi kapu (egykor Szombat kapu) felé eső része és a Dunára néző várfal között.
Utcájuk a Zsidó utca volt. Az új, nagy zsinagóga Mátyás idején épült fel 1461-ben. A séta idevezetett, ahol Bojár Iván és Faith Áser elmesélte, hogy milyen is lehetett a gótikus stílusú zsinagóga. Az utca túloldaláról egy boltív nyúlt át az utca fölött, ennek indítása fennmaradt. Az épületet 1964–1965-ben ásta ki Zolnay László, vagyis akkor, amikor Bojár Iván született, de teljes feltárása nem történt meg, mert egy része fölött a volt Zichy-palota áll. Helyenként 4–7 méter magas falait homokkal visszatemették, nem lenne nehéz újra kibontani. Legújabban a terem fölötti dombot is sűrű kerítés takarja el. A zsinagóga 250 négyzetméteres volt, és 9 méter magas. A többszöri ígéretek ellenére a rekonstrukció nem jött létre, a Hauszmann-tervből is kimaradt. Jelenleg nincs napirenden a kiásása, pedig Faith Áser szerint ez a páratlan emlék világhírre számíthatna.
A séta a mai EMIH zsinagógához visszatéréssel ért végett. Itt a Középkori Zsidó Imaházban, a Táncsics Mihály utca 26. alatt ma is élénk hitélet folyik. Faith Áser flódnival és tokaji borral kedveskedett búcsúzásképpen az érdeklődőknek.
Fotó: Almássy Bettina