1800 éves, római istenséget ábrázoló gyűrű került elő a Kármel-hegyen, a kármel-hegyi természetvédelmi terület Mismár Hákármel régiójában. A gyűrűt egy 13 éves fiú találta kirándulás közben, adja hírül az Izraeli Régészeti Hatóság oldala.
A haifai Jáir Whiteson négy hónapnyi katonai szolgálat után hazatért édesapjával ment kirándulni a Haifához közeli Kármel-hegyre. Egy ősi kőfejtő mellett elhaladva Jáir figyelmét felkeltette valami:
„Nagyon érdekelnek a kövületek és a kőzetek, gyűjtöm őket. Kirándulás közben valami kis zöld dolgot láttam és felemeltem. Erősen korrodálódott, először azt hittem, egy rozsdás csavart találtam. Fel is akartam izzítani, de szerencsére időben rájöttem, hogy gyűrűt találtam. Otthon észrevettem, hogy mintája is van. Első ránézésre harcosnak néztem.”
A család felvette a kapcsolatot a Régészeti Hatóság illetékesével, aki a megfelelő szakembereknek továbbította a leletet. Jáir, ahogy azt ilyenkor szokás, emléklapot kapott felelősségteljes állampolgári viselkedéséért.
A szakemberek megállapították, hogy a gyűrűn látható, mezítelen, egyik kezében pajzsot, másikban dárdát tartó sisakos alak nem más, mint a római mitológia istennője, Minerva. A háborúzás és a bölcsesség istennője rendkívüli népszerűségnek örvendett a Szentföldön állomásozó római katonák körében.
„A kicsi, anyagát tekintve feltehetőleg bronzból készült gyűrű a késői római korban (i. sz. II-III. század) ékesíthette egy nő vagy egy lány kezét. A lelőhelye egy római gazdaság maradványait rejtő hegytető, a közelben egy ősi kőfejtő is található.
A kőfejtő szélén két sírbarlangot is feltártak. A gyűrű talán a gazdaságban élő asszonyé lehetett. Vagy leeshetett az egyik kőfejtő ujjáról, illetve lehetett a közeli sírok egyikéből származó áldozati ajándék” – mondták a kutatók.