100 éve hunyt el Kiss József, a zsidó költőfejedelem

„Kinek költészete a kunyhókba és a palotákba is bevilágított”

Kiss József lírája a magyar-zsidó irodalom mérföldköve, ahogy Karinthy Frigyes (1887–1938) író fogalmaz: „Hogy Kiss József magyar költő volt-e, vagy zsidó? Ijesztő fogalomzavarra vall a kérdés – költőnek azért hívunk valakit, mert verseket ír: ha tehát magyar verseket ír, akkor magyar költő, még ha Jeruzsálem feltámadását zengi is történetesen. Az, hogy Kiss József ezenkívül még magyar tórákról írt is, nem teszi magyarabbá, de zsidóbbá se – hiszen, ha témák után mennénk, Kipling akár hindu író is lehetne. Költő az, aki szép verseket ír és a vers anyaga a nyelv: márpedig Kiss József szép verseket írt és jól tudott magyarul. Nagy magyar költő volt.”1 A Népszínház utca emblematikus alakjára emlékezünk.  

 

Rabbi helyett költő

Kiss József 1843-ban született Mezőcsáton, egy szegény boltos, Klein István fiaként. Hároméves korában Serkére (Širkovce, Szlovákia) költöztek, ahol apja kocsmát nyitott. Itt figyelt fel rá Balogh Sámuel (1796–1867) református lelkész, az MTA levelező tagja, aki bizalmába fogadta a fiatalembert, ő pedig mentora hatására az irodalom felé fordult.

Szülei azonban rabbinak szánták, ezért 1854-ben egy miskolci chéderbe küldték, ahonnét a csornai, majd a jánosházi jesivába került, de végül Bécsbe szökött szerencsét próbálni. Később mégis gimnáziumba mehetett, először Rimaszombaton (Rimavská Sobota, Szlovákia), majd Debrecenben járt iskolába, de az érettségit nem tehette le, mert apja tönkrement.2

1862-ben elvesztette az édesanyját. Vándortanítónak állt, mely korszakáról később nem szívesen szólt. A zsidó emancipációt követően, ambíciókkal telve érkezett Pestre, ám írásai eleinte nem keltettek különösebb figyelmet, végül a Pesti Napló írt a Zsidó dalok című verseskötetéről:

„»Zsidó dalok.« Ez a címe egy kis füzetnek, mely a napokban kezeink közé került. Szerzője Kiss József, eddig ismeretlen név a magyar irodalomban, s azt hisszük, más nemzetekében is. A kis füzetet szerény kopogtatásnak tartjuk a parnassus portáján, s minthogy ezúttal mi állunk legközelebb az ajtóhoz, s mi halljuk először e kopogtatást, tehát el is mondjuk, hogy s z a b a d! Tessék belépni Pimpla [múzsáknak szentelt város a görög Pieriában – szerk.] völgyébe.”3

 

Hosszú út a tényleges sikerig

A debütálás különösebb feltűnés nélkül csengett le. Kiss nyomdai korrektorként tengődött, majd idővel szerkesztő lett a Képes Világ című hetilapnál. 1873-ban megnősült, anyja rokonát, Bermann Rozáliát (1855–1921) vette el.

Házasságkötése utáni nyáron, Szentesi Rudolf álnéven, felkérésre megírta a Budapesti rejtelmek című folytatásos ponyvaregényt, amely kiváló korrajzot tár az olvasók elé a 19. századi fővárosi életről.4

Kiss József neve 1875-ben vált ismertté, mikor Toldy Ferenc (1805–1875), a Kisfaludy Társaság egyik alapítója, a halála előtt röviddel felolvasta a Simon Judit című balladát. Kiss így végre sikert aratott a művészvilágban, de írásaiból nem tudott megélni, s kenyér kényszerűségből Temesvárra (Timișoara, Ro­mánia) költözött, ahol az ottani neológ hitközség kötelékében, 1876–1882 között jegyzőként működött.

Temesvár után újból Pestre jött, ahol egy szalonban Joseph Lewinsky (1835–1907), a bécsi Burgszínház ünnepelt színésze ismert Pető­fi-versek mellett elszavalta Kiss Az ár ellen című költeményt is, minek hatása végre szárnyakra emelte.

1890-ben indította A Hét című politikai és irodalmi szemlét, mely a Nyugat indulásáig az irodalom legmegbecsültebb folyóirata volt, ahogy Szerb Antal (1901–1945) írt róla:

„A polgári irodalom történetében talán az első dátum 1890, A Hét megjelenése. […] Lapja rövidesen orgánuma lett mindazoknak, akikben az új polgári szellem irodalmi formát öltött, de hordozta a régebbi nemzedékek kritikusabb elméit is.”5

Kiss József meghódította a fővárosi szellemi életet, majd 1893-ban a vidéken is szélesebb körben megismerhették a nevét, miután az év folyamán Jászai Mari (1850–1926) tragika 35 városban szavalta el a Jehova című Kiss-verset.6

Később Kiss több művét is megfilmesítették, a Mozgókép-Otthon Mérei Adolf (1877–1918) rendezésében 1916. január 3-án mutatta be a Simon Juditot, 1918 januárjában pedig a Jehova című költeményt, melyet Bálint Lajos (1886–1974) írt át filmre.7

Kórházzá alakul a költő elefántcsonttornya

A költő idős korára is aktív maradt. Az 1921-es nyarat a Margitszigeten töltötte, s ott, a terebélyes platánfák alatt írta utolsó verseit. A hidegebb idő beálltával visszatért Népszínház utca 22. szám III. emeleti lakásába, ahol szeptember 24-én karosszékéből már nem tudott felállni. Agyvérzést kapott, mely részlegesen megvakította és a bal oldali végtagjait megbénította. A szívbajával küszködő felesége szobája melletti nagyszobában ágyat vetettek neki is, majd hamarosan háromra nőtt a betegszobák száma, amikor Kiss Ottó (1876–1936) fotográfus, a költő egyik fia is ágynak esett.8

 

Hamupipőke titokban elmegy…

Kiss felesége, Róza asszony 48 évnyi házasság után december 11-én, 5682. kiszlév 10-én, adta vissza lelkét a Teremtőjének. „Csöndesen halt meg, mint amilyen halk és észrevétlen volt egész élete. Fiatal korában szegődött társul Kiss József mellé, s mint gyengéd, jóságos árnyék húzódott meg mögött a költő hosszú, küzdelmes pályafutásán át.”9

Temetésére másnap délután került sor a Kozma utcai zsidó temetőben, a gyászbeszédet dr. Fischer Gyula (1861–1944) rabbi mondta. S bár a Pesti Chevra Kadisa igyekezett tiltani a koszorúk használatát, a zsidó költőfejedelem múzsájának ravatalánál mégis csendben kellett konstatálni a virághalmokkal borított termet, közötte a férj koszorújával, melynek szalagján az egymás közötti becézés volt a felírás: „Hamupipőkének, a Princ”.10 A koszorút azonban nem a költő küldte, ahogy Fischer rabbi fogalmazta:

„Egyik ősanyánk haláláról az Írás csak két szót mond: »Sára meghalt.« Ki nem érezné ebből a két szóból a mélységes megrendülést, amit Sára halála jelent. Kiss Józsefné meghalt. A gyászoló gyermekek nem állnak atyjuk mellett, a költő maga is súlyos beteg, már hónapok óta fekszik, nem is tud a borzalmas veszteségről, amely érte.”11

Kiss egy évvel korábban írta feleségéhez az utolsó versét, amikor Róza asszony ágynak dőlt:

 

„Hamupipőke beteg.

Hamupipőke beteg, nagy beteg

Ráchel, Lea résen legyetek,

Ti szent anyák, pátriárka nők,

Óvjátok, védjétek meg őt.

A falon vészes árnyak rajzanak,

Ide belépni rossznak nem szabad.

Ez ajtófélen az Isten neve,

Ki merne belépni ide?

Egy törzsökön nőttünk mind a ketten,

És együtt fogunk távozni innen,

Egy órában és egy pillanatba-

Hogy ne maradjak itt magamra.

Mert itt én magam ugyan mit csinálnék?

Egy hívatlan szomorú árnyék

Ki helyét sehol nem találja,

Madár, melynek letört a szárnya,

Mindezt fontold meg jó előre,

Te szegény, beteg Hamupipőke!”12

 

A költő követte múzsáját a halálba

S bár Kiss József elől eltitkolták felesége halálát, szíve mégis megérezte a kitölthetetlen hiányt és követte őt a túlvilágra. A költő utolsó idejéről háziorvosa, dr. Imre Miksa (1886–1929) számolt be, aki elmondta, hogy az agyvérzés után négy héten át szinte alig volt magánál. Álmában Goethét szavalt, vagy éppen anyját hívta segítségül, mert azt hitte, hogy egy franciaországi internálótáborban van.

Október végén írta meg utolsó versét a zsidó katonákról, mely így hangzik:

 

„Gyász-zomotort ülni jöttünk hozzátok,

Virágot hoztunk ím bőségesen,

Hogy az álom, mely borul reátok,

Megnyugtató és szép csendes legyen.

Anyák csókjait hozzuk a virágban

És özvegy arák néma sóhaját,

Hogy élet legyen nektek a halálban,

Élet itt és élet odaát.

Imádkozzunk. Jiszgádált zokogjon

Minden szívverés a magyar hazán

És minden mécs tinéktek gyulladjon,

Szegény és gazdag néma asztalán.

Mert értünk omlott, érettük patakzott!

A ti drága, ifjú véretek.

A vérrozsák, miket a harc fakasztott

Teremnek nekik örök életet.

Ha vér forraszt lélekhez lelket,

Egymáshoz, lassan mind áthasonul

És önfeláldozó honszerelmet

Egyik majd a másiktól megtanul.

Tietek az erő, a hatalom tiétek,

Mi tőletek tanulni akarunk.

A sápadt árnyak arról regélnek,

Hogy nem méltatlan bajtársak vagyunk.

Pihenjetek Isten békéjében

Alvó hősök, sápadt katonák,

Emléketek kísér majd nyomon, lépten,

Évszázadok adják majd tovább.

Pihenjetek Isten békéjében,

Ha rongyos baka, hogyha közhuszár,

Mi enyészünk az elmúlás ködébe,

A ti hazátok örök fénysugár.”13

 

December 23-án még levelet is diktált, ám másnap tüdőgyulladást kapott, melyből már Erzsike leánya és a két ápolónő, Dankóné és Mittag Mária gondos kezei sem tudták visszahozni a költőfejedelmet. December 31-én, 5682. kiszlév 30-án, Hanuka hatodik napján reggel még egy­szer kinyitotta szemeit, utoljára kör­benézett dolgozószobáján, majd megtért az Örökkévalóhoz.14

Az 1922-es polgári év első nagy temetése

A költőfejedelmet eredetileg a Magyar Tudományos Akadémia márványcsarnokában szerették volna felravatalozni, azonban ez nem volt lehetséges, mert Kiss József nem volt akadémista, ezután a hitközség a Magyar Nemzeti Múzeum előcsarnokában próbálkozott, de végül az sem valósult meg.15

Kedden reggel végül Kiss gyalulatlan koporsóját a hatalmas fekete lobogókkal kifeszített Petőfi-házba (az egykori Jókai és Feszty villába) vitték, s a múzeum nagytermében, az 1848-as sajtógépre helyezték, ahol a Talpra magyar!-t, a hazai szabad sajtó első termékét kinyomtatták.

Részvételt nyilvánító tömeget díszruhás rendőrök őrizték, s bár a szószéket a deszkakoporsó mellett állították fel, hamar egyértelművé vált, hogy a beszédeket a villán kívül, a szabad téren kell megtartani a Bajza utca és a Kmety György utca torkolatában.

A kormányt Pekár Gyula (1866–1937) államtitkár, az MTA-t Berzeviczy Albert (1853–1936) elnök és Herczeg Ferenc (1863–1954) alelnök, a Kisfaludy Társaságot Szász Károly (1865–1950) irodalomtörténész, a Petőfi Társaságot Ferenczi Zoltán (1857–1927), a legnagyobb Petőfi kutató képviselte, sok-sok más, a tudományos, politikai és irodalmi élet előkelőségei között. Ott volt Jókai Mórné Nagy Bella (1879–1947) színésznő, Fényes Adolf (1867–1945) festő, Hubay Jenő (1858–1937) zeneszerző, Heltai Jenő (1871–1957) író stb.

A kórus után itt is Fischer rabbi szólalt fel először, aki kiemelte, hogy a költő lelkében két egytestvér volt, melyet nevezhetünk többféleképpen, mint: a magyarság és a zsidóság, a nemzet és a felekezet, a haza és a vallás. Aztán dr. Hevesi Simon (1868–1943) rabbi lépett a pódiumra, s mások mellett a következőket mondta:

„A magyar kultúra gyásza sír a koporsó felett, amelyben Kiss József alussza örök álmát. A magyar kultúra nem szabódik a magáénak vallani őt, s a magyar kultúra gazdagodását jelenti, mikor Kiss József márványfejét elhelyezi Pantheonjába.”16

A rabbik heszpedét (gyászbeszédét – a szerk.) a fentebb említett illusztris vendégek hangzatos beszédei követték, majd a hatalmas tömeg megindult az Andrássy úton, a Körúton, majd a Rákóczi úton keresztül (amerre elhaladtak, a boltok leeresztették a redőnyöket) a kerepesi temető zsidó részlegébe. Nem elírás ez: az újságok a temetés előtti napig azt írták, hogy a rákoskeresztúri temetőben, a felesége mellett helyezik örök nyugalomra a költőt, azonban ismert okból végül is őt a patinásabb, régi temetőbe temették a Salgótarjáni utcán. Ezért aztán Róza asszonyt exhumálni kellett, hogy Kiss József mellé temethessék el végleg.17

 

Országos emlékünnepély a szülővárosban

Szinte biztosan állíthatjuk, hogy Mezőcsát városa sem 1924. június 8-ika előtt, sem azóta nem látott olyan népünnepélyt, mint amikor Kiss József szülőházán elhelyezték az emléktábláját. A feldíszített állomáson dr. Kiss Lajos főszolgabíró üdvözölte a vendégeket, közötte a költő gyermekeit és unokáit, a Kisfaludy és Petőfi Társaság tagjait, a Nemzeti Színház részéről Jászai Mari tragikát és Gál Gyula (1865–1945) színművészt. Az egyszerű falusi ház falán elhelyezett márványtáblára Lőrinczy György (1860–1941) író szavait vésték fel:

 

„A vézna gnómban ősnagyság lakott

Nap volt, aki csillagról álmodott-

A lelke szelleme isteni más:

Szikrázó, fényes égi óriás.

A gnóm elmúlt. De él, zengi ezer dal,

Az óriás: a költő, halhatatlan!”

 

Az ünnepség a járási levente-század díszcsapatának felvonulásával kezdődött, akik general-marsot fújtak és tisztelegtek a vendégek előtt. A virágszóró leányok után az iparosok 42 főből álló dalárdája elénekelte a Himnuszt. Ezután Ferenczy, a Petőfi Társaság alelnöke beszéde után leplezte le a táblát.18 Jászai a költő Előhang című mese-ódáját szavalta el, majd hozzátette:

„Ti nem tudjátok, ki volt Kiss József! Lelki finomság és áhítat kell ahhoz, hogy a nevét kiejtsük. Csak mi színészek tudjuk őt igazán megérteni, akik közvetlenül vesszük át tőle a hatalmas és mély érzéseket.”19

További Kiss József-ünnepségek

A költő és felesége közös síremlékét 1930. június 22-én avatták fel. A neológ Pesti Izraelita Hitközség felkérésére Gárdos Aladár (1878–1945) szobrász készítette el a macévát (síremléket – a szerk.) S bár az ünnepségen a magyar kultúra nagy nevei – Szép Ernő (1884–1953), Beregi Oszkár (1876–1965) stb. – voltak ott,20 mégis, szinte az összes megjelent zsidó származású volt, úgy látszik, az antiszemitizmus szellemi kútmérgezése egyre többeket s többeket tartott távol.

Később a költő gyermekei úgy döntöttek, hogy apjuk dolgozószobájának bútorait – melyet Thék Endre (1842–1919) asztalosmester készített – és számos személyes tárgyát, például az érdemkeresztjét is a Miskolci Orthodox Izraelita Hitközség Polgári Leányiskolájának (ahol az izraelita tanítónőképző intézet is működött) adományozza, hogy azokat szülőhelyének közigazgatási központjában őrizzék. Az iskola 1937. március 7-én nagy ünnepség keretében avatta fel az épületében a Kiss József Múzeumot.21

 

Kiss József kötetek a „nemzetgazdaság érdekében”

1944. június 15-én délben Kolosváry-Borcsa Mihály (1946-ban mint háborús bűnöst kivégezték) államtitkár díszmagyarban, 447.627 darab kötet felett beszédet mondott a budafoki Első Magyar Kartonlemezgyárban:

„Ezzel az ünnepi aktussal, amelynek itt tanúi vagyunk, egy több, mint fél évszázados egészségtelen folyamat ér véget: a zsidó szellemiség elhatalmasodása a magyar szellem felett. Ez a folyamat körülbelül Kiss Józseffel kezdődött meg a magyar irodalomban, ő tette meg az első félig-meddig épkézláb kísérletet a hatvanas évek végén a magyar irodalomban való behatolásra, de ez a térfoglalás a magyar szellemtől mindvégig távol állott és mindig örökre idegen maradt. […]

Én vállaltam a könyvégető liberális oldalról annyiszor elítélt és barbárnak minősített szerepet, mert ezt az irodalmat ki kell tépni a magyar szellemi életből. Az ideérkezett könyvek szétzúzása az első lépés s első felvonásként körülbelül 500.000 zsidó könyv fog megsemmisülni. Ezzel a ténnyel együtt komoly nemzetgazdasági feladatot is teljesítenek, amikor újból nyersanyaggá válnak, papírrá, a magyar szellemi élet nyersanyagává.”22

Kolosváry-Borcsa hangsúlyozta, hogy a tisztogató munka közel sem fejeződött be, hiszen minden magyar otthon könyvespolcát meg kell tisz­títani a mételyező irodalomtól, majd kezébe ragadott egy Kiss József kötetet, egy rövid részletet olva­sott fel a „fajöntudatos” Legendák a nagyapámról című költeményből, majd a mázsás zúzóhengerek közé hajította, melyre a munkások lapátolták rá a többi „zsidó fércművet”.

A Kiss család és a vészkorszak

A költőt az irodalmi pályán Kiss Jenő Sándor (1885–1944) fia követte mint író, újságíró, akinek első kötete, A gép 1917-ben, második, az Őnagysága Rómába megy pedig alig pár héttel szülei halála előtt jelent meg, mely tragédia, úgy tűnik, a későbbi pályafutására is kihatott, hiszen több önálló munkája nem látott napvilágot. Megrázó adalék, hogy Kiss Jenő Sándor Caracasban élő leánya, Kiss Éva egy helyen azt nyilatkozta, hogy az apja büszke ember volt; amikor 1944. október 16-án a csillagos házból rendőrök vitték el az embereket, akkor bár azt mondta neki egyikük, hogy maradjon, mert a rendelet 60 éven felüliekre nem vonatkozik, apja kihúzta magát s azt mondta: „Ötvenkilenc éves vagyok” – soha többet nem hallottak róla semmit.23

 

Kiss József ma

Nevét néhány köztér és szobor őrzi passzívan, azonban költészete megint felfedezésre vár. Talán centenáriuma újból feltárja kapuit Kiss József kincsestárának.

 

¹ „Kiss József emlékkönyve”, A Magyar Zsidók Lapja, 1943. 5. évf. 47. szám, 4. old.; ² Komlós Aladár, Magyar-zsidó szellemtörténet a reformkortól a holocaustig II. Bevezetés a magyar-zsidó irodalomba. Gyoma: Múlt és Jövő Kiadó, 1997. 188–190. old. A továbbiakban mint: Komlós, 1997.; ³ „Tárcza. – Könyvészet.”, Pesti Napló – Esti kiadás, 1868. 19. évf. 50. szám, 2. old.; ⁴ Komlós, 1997: 191. old.; ⁵ Szerb Antal, A magyar irodalom története. Budapest: Magvető, 1972. 420. old.; ⁶ Komlós, 1997: 195–197. old.; ⁷ „Száz adat a százéves Kiss József életéből”, A Magyar Zsidók Lapja, 1943. 5. évf., 47. szám, 6–7. old.; ⁸ „Kiss József nagybeteg”, Pesti Napló, 1921. 72. évf. 216. szám, 2. old.; ⁹ „Napi Hirek – Kiss József felesége meghalt”, Magyarország, 1921. 28. évf. 278. szám, 9. old.; ¹⁰ „Napi Hirek – Kiss Józsefné temetése.”, Pesti Napló, 1921. 72. évf. 279. szám, 8. old.; ¹¹ „Hamupipőke meghalt…”, Egyenlőség, 1921. 40. évf. 50. szám, 4. old.; ¹² Kiss József, „Hamupipőke beteg.”, Egyenlőség, 1920. 39. évf. 50. szám, 7. old.; ¹³ „Kiss József utolsó verse: a zsidó katonákról”, Egyenlőség, 1922. 41. évf. 1. szám, 3–4. old.; ¹⁴ „Kiss József estéje”, Egyenlőség, 1922. 41. évf. 1. szám, 8. old.; ¹⁵ „Kiss József a Petőfi-Társaság halottja”, Magyarország, 1922. 29. évf. 2. szám, 3. old.; ¹⁶ „Hevesi Simon beszéde.”, Egyenlőség, 1922. 41. évf. 1. szám, 10. old.; ¹⁷ „Kiss Józsefet a kerepesi temető virágágyában temették el”, Magyarország, 1922. 29. évf. 3. szám, 6. old.; ¹⁸ Tóth Kálmán, „Országos Kiss József-emlékünnep Mezőcsáton”, Reggeli Hirlap, 1924. 33. évf. 132. szám, 5. old.; ¹⁹ „Mezőcsát birája: »Én megvédem Kiss József emlékét«”, Egyenlőség, 1924. 43. évf. 24. szám, 10. old.; ²⁰ „Kiss József siremlékének felavatása”, Ujság, 1930. 6. évf. 140. szám, 9. old.; ²¹ Serbu Adolf dr. (szerk.), „Kiss József Múzeum” in: A Miskolci Orth. Izraelita Hitközség Polgári Leányiskolájának Értesítője. Miskolc: intézeti kiadvány, 1937. 25–30. old.; ²² „Megkezdték közel félmillió zsidó könyv megsemmisítését”, Uj Magyarság, 1944. 11. évf. 135. szám, 8. old.; ²³ Simor András, „Caracasi mozaikok”, Új Tükör, 1985. 22. évf. 28. szám, 21. old.