Az idén ötven éve, hogy az északkelet-kínai Harpinban hivatalosan is bezárták a zsidó intézményeket, ezzel lényegében egy emberöltőnyi jelenlétük a mai Hejlungcsinag tartomány székhelyén történelemmé vált. A város régi zsinagógáját az idén a legmagasabb szintű műemlékvédelmi kategóriába sorolták.
Harpin sok más kínai várostól eltérően nem rendelkezik hosszú, évszázados, évezredes múlttal. A Szunghua folyó térségében halászfaluk sorakoztak, amíg a Csing birodalom 1896-ban nem adta meg az oroszoknak a vasútépítés lehetőségét. (A város neve a mandzsu nyelvben a halászhálók szárításául szolgáló helyet jelenti.) A munkát egy évre rá megkezdték és a szomszédokat összekötő vonalat 1901-ben megnyitották. A vasútépítők kis települése később fokozatosan bővülni, fejlődni kezdett, nem kis részben a betelepülő zsidóknak köszönhetően.
A cári Oroszország 19. század végi, 20. század eleji pogromjai a zsidók nagy részét otthonuk elhagyására kényszerítette, s egyik célállomásukként Harpint választották. 1902 végén már 300-an éltek itt és tíz üzlet tulajdonosai voltak a városban. Végül összesen több mint 20-23 ezren találtak itt menedékre. Oroszok tízezrei lakták a várost, az 1910-es 1920-as években csaknem 150 ezren költöztek ide, de más – európai – nációkból is nagy számban telepedtek meg itt.
Az 1930-as években, a japán megszállás, majd a szovjet hadsereg uralma idején (1945 augusztusától 1946 áprilisáig) az idegenből érkezettek különböző okok miatt Harpin elhagyására kényszerültek. Akik maradtak, Izrael állam megalapítása után – kevés kivétellel – azok is elmentek. Jó néhányan Ausztráliában, az Egyesült Államokban, Brazíliában vagy Panamában kötöttek ki.
A tartományi társadalomtudományi akadémia keretében egy külön a harpini zsidóságot kutató központot hoztak létre. Munkatársai hangsúlyozzák: a zsidóknak fontos szerepük volt a város politikai, gazdasági és kulturális életében. Külön is megemlítik: a "zene városa" címet is annak köszönhették, hogy az 1920-as években sok zeneművész érkezett Harpinba, ahol a koncertezés mellett tanítottak is. Hogy még mi maradt utánuk? Üzletek, kis üzemek, szállodák, éttermek, kórház, színház, iskolák, kiadók, zenekarok.
A város építészetében ugyancsak meghatározóak voltak, de mint azt az MTI tudósítója a helyszínen tapasztalta, mára e nyomok is fakulóban vannak. Dacára a még megmaradt épületeken elhelyezett, műemlékstátust jelző tábláknak, nagy részük elhanyagolt. Az 1907-1909 között megépült zsinagógában egy ideje hostel működött. Miután az idén a központi kormánytól különös védettségi státust kapott, jelenleg éppen – több tízmillió jüan ráfordítással – felújítják. A szomszédos középiskolát a koreai nemzetiségi diákok kapták meg. Az innen egy rövid sétára lévő, 1918-ban épült és 1921-re elkészült 800 férőhelyes új zsinagóga zsidó történeti kiállításnak ad otthont.
Harpinban van Kelet-Ázsia legnagyobb zsidótemetője. Bejáratánál 2006 óta egy Dávid-csillagot formázó emlékmű áll, tőle keletre egy sárga falú táhara-ház, ahol a hagyományok szerint a holttest temetésre előkészítését végzik, végezték. Vele szemben egy emlékoszlop magasodik, amelyen Ehud Olmert volt izraeli miniszterelnök kézírása olvasható. Olmert nagyapja Harpinban halt meg 1941-ben, szülei a városban születtek. Ottjártakor köszönetet mondott a zsidó emlékek megőrzéséért, gondozásáért.
A parkos temetőrészben túlnyomó többségükben orosz és héber nyelven feliratozott sírok, síremlékek találhatók. 1958 óta vannak itt, amikor a helyi vezetés úgy döntött, hogy a zsidótemetőt kiköltöztetik a várostól körülbelül tíz kilométerre lévő Huangsan köztemetőbe. A körülbelül 3000 sírból, amelyek közül 1200 volt sírköves, 853 került az új helyre. Számuk később néhány tucattal szaporodott, az utolsó temetést 1985-ben tartották. A temetőt 1992, a kínai-izraeli diplomáciai kapcsolatok felvétele után felújították.
Kitekintő