Két egykori zsinagógát is kulturális központként fognak hasznosítani.

Az egyik zsinagóga Koprivincában van, ahol az önkormányzat megkezdte az új padlózat kialakítását, amire a kulturális tárcától kaptak támogatást. Az egész beruházás több mint 37 ezer eurót tesz ki, aminek a döntő hányadát a város állja – derül ki a jewish-heritage-europe.eu tudósításából.

A zsinagóga az 1870-es évek közepén épült. A II. világháború alatt börtönként üzemelt, később raktár és ipari telephely lett. 1996-ban kapott egy táblát, ami a holokauszt áldozataira emlékezik. Az utóbbi években az épület üresen állt. A földszint a tervek szerint október végére elkészül és közösségi rendezvényekre fogják használni. A homlokzat renoválásával már végeztek.

A másik zsinagóga Varazdinban van, ez egy nagyobb projekt, amit szintén részben a horvát kulturális tárca finanszíroz. Az épület homlokzata már alig emlékeztet az eredetire, az ősszel kezdődő munkálatok egyik célja ennek a rekonstrukciója és szintén egy kulturális központ létrehozása. A zsidó  temető ravatalozóját is felújítják. Az épület 1862-ben készült el, tornyokkal, kupolákkal, íves ablakokkal, ezekből gyakorlatilag nem maradt meg semmi, teljesen átépítették. Sokáig mozi működött az egykori zsinagógában, de már az is régen megszűnt. Mivel a tetőt egy évtizede újították fel, az épület megmenthető és egy 300 ember befogadására alkalmas központ lesz.

zsido.com

Kép: jewish-heritage-europe.eu

Megszakítás