A törvényjavaslatot a Kongresszus illetékes bizottsága már jóváhagyta.

Az Egyesült Államok katasztrófavédelmi ügynöksége, a FEMA eddig nem adhatott anyagi támogatást templomoknak, zsinagógáknak, mert azt aggályosnak tartották az állam és az egyház szétválasztásának elve miatt. Más közösségi intézmények viszont részesülhettek a pénzből – olvasható a timesofisrael.com cikkében.

Republikánus és demokrata törvényhozók egyaránt támogatták a változást, valamint az elnök is jelezte, hogy szerinte járna a FEMA-pénzből az egyházaknak is a katasztrófa sújtotta területeken. A törvényjavaslat szövege nem tesz különbséget a támogatás szempontjából vallási alapon.

A döntést üdvözölte az Ortodox Union zsidó vallási szervezet, amely már évek óta szorgalmazza ezt a módisítást. Álláspontjuk szerint az eddigi korlátozás diszkriminatív volt – írta közleményében a szervezet elnöke Mark Bane.

zsido.com

Kép: timesofisrael.com

 

 

 

 

Megszakítás