Hatalmas zsidó közösségi központ épült fel Moszkva előkelő negyedében. Az építtetőket maga az elnök is biztatta, és megígérte, ha elkészül, személyesen is tiszteletét teszi az épületben. A tervezéssel egy neves izraeli céget bíztak meg.

Oroszországról az a kép él az emberek fejében, hogy a hatalom nem nézi jó szemmel a zsidó élet semmilyen megnyilvánulását. Ezért lepődtek meg sokan, amikor Putyin elnök üdvözölte az otthona közelében felépülő zsidó központot, mely a főváros egyik legelegánsabb negyedében, a legfőképp politikusok által lakott Zhokovkában helyezkedik el.

A hatalmas területet elfoglaló zsidó központhoz egy 250 hívőt befogadó zsinagóga mellett mikvék, vendégszobák, rendezvényterem, könyvtár és oktatótermek tartoznak.

Belső tér
Belső tér
images (3)

A központot nagyszabású ceremónia keretében avatták fel. A zsinagóga belső terét nagy gonddal tervezték meg és különleges minőségben kivitelezték. A hat méter magas tóraszekrény nem a falnak támaszkodik, hanem önmagában áll. A tér közepén elhelyezkedő bima, azaz tóraolvasó asztal mozgatható. A székeket és az asztalokat egyedi lézeres díszítéssel látták el, a belsőépítészeti kialakítás során sok márványt és üveget használtak fel. A falakon a kék-fehér színkombináció a meghatározó.

 Berel Lazar orosz főrabbi Putin elnökkel és Boroda rabbival

Berel Lazar orosz főrabbi Putyin elnökkel és Boroda rabbival
A bútorokat egy vallásos kibuc, az északi-izraeli Lávi gyárában készítették, mely az egyik leghíresebb zsinagógai berendezéseket gyártó cég a világon.

 Megnyitó ünnepség
Megnyitó ünnepség
Megnyitó ünnepség
Megnyitó ünnepség
Az avatási ünnepséget hanuka második napján tartották számos neves vendég részvételével. Jelen volt David Lau, Izrael askenáz főrabbija, Berel Lazar, Oroszország főrabbija, Amadrei Verbaiov, Moszkva kormányzója és Alexander Pink, Izrael oroszországi nagykövete.

Megnyitó ünnepség
Megnyitó ünnepség
Néhány nappal az esemény után Lazar rabbi és kollégája, Boroda rabbi látogatást tettek Putyin elnöknél a Kremlben és fotóalbumot adtak át számára. Az elnök gratulált a zsinagóga megnyitásához és megígérte, hogy hamarosan ellátogat a zsidó központba. „Putyin melegen és barátságosan fogadott minket. Elnézést kért, amiért nem lehetett jelen a megnyitó ünnepségen és boldog hanukát kívánt. Nagy tájékozottságról tett tanúbizonyságot az ünnep történelmi hátterével és jelentőségével kapcsolatban. Nagyon meg volt elégedve a zsinagóga és az egész közösségi komplexum kialakításával” – foglalta össze a találkozót Boroda rabbi.

 

b16

 Óriás menóra
Óriás menóra
Forrás

Megszakítás