Horthy Miklós új szobrának avatói közben a kormányzó zsidókat mentő akcióit méltatták. Az ellentüntetők nagyobb része hazament.

Másfél óráig tartottak a beszédek a Hazatérés Templomában, aminek bejáratánál most leplezik le Horthy Miklós legújabb mellszobrát. Az eseményen több jobbikos politikus is részt vesz, korábbi beszámolóinkat itt olvashatja el. A közelben ellentüntetés is van, ahol sárga csillagot viselő antifasiszták és Hit Gyülekezete hívők tüntetnek.

A templomban visszafogott beszédek hangzottak el. A szónokok leginkább a Horthy-korszak konszolidációját méltatták, és hangsúlyosan kiemelték, hogy Horthy Miklós idején sok zsidót megmentettek, országos deportálások csak a kormányzó megbuktatása után kezdődtek. (Megkezdődtek viszont a német megszállás előtt is, például éppen az első bécsi döntés után Kárpátalján. A szobrot e döntés 75. évfordulóján avatták.)

Az ellentüntetők nácizó kórusa halkabb lett, főleg hogy sokan közülük elmentek már. Az ellentüntetést eleve csak fél órára jelentették be, így hivatalosan annak már vége kellett volna hogy legyen. Az ellentüntetők közül néhányan át akartak menni a szoborhoz, őket azonban a rendőrök visszakísérték saját táborukhoz. Erős rendőrsorfal választja most el a két oldalt egymástól.

Egyetlen komolyabb atrocitás volt csak: egy idősebb hölgy zsidó provokátornak nézett egy jobbikost, és ezért gyomron vágta. A hölgyet a horthysta szervezők elvezették.

A szoboravatők fél 12-kor jöttek ki a templomból, felavatni a szobrot.

444

Megszakítás