A békés együttélésért sportolnak közösen a Running Without Borders nevű kezdeményezés tagjai.

Habár az elmúlt hónapok során Jeruzsálemben a megszokottnál is több terrortámadás és erőszakos incidens történt, egyre több helyi lakos csatlakozik Izrael keleti és nyugati részeiről, hogy a sporton keresztül jobban megismerjék egymást a zsidó állam fővárosában.

Israel Hess egy évvel ezelőtt indította útjára a Running Without Borders nevű kezdeményezést a 18 éves Shoshana Ben-David segítségével. „Az ötlet egy véletlenszerű találkozás után jött. Megtudtam, hogy épp egy tinédzser lányokat tömörítő futócsapattal kezdett el dolgozni és megtetszett az ötlet. Eldöntöttük, hogy alapítunk egy egyesületet” – emlékezett vissza a 36 éves Hess, aki szerint sikerült bizonyítaniuk, hogy azok a tinédzserek is barátokká válhatnak, akik korábban féltek egymástól.

„Az elmúlt egy év során négy futócsapatot alapítottunk, amelyek vegyesen tartalmaznak szekuláris és ortodox zsidókat, valamint muzulmán és keresztény arabokat Kelet-Jeruzsálemből és Beit Safafából. Fiatalok és idősek is részt vesznek a heti rendszerességgel, professzionális edzők által tartott edzéseken és csapatépítő programokon” – tette hozzá a fiatalember, aki a közelmúltban adománygyűjtésen keresztül igyekezett támogatást szerezni a tagok számára amúgy ingyenes programokhoz.

running_2

A jeruzsálemi csoport sikerén felbuzdulva nemrég Haifában is elindították a kezdeményezést, amelyhez hamarosan Tel-Aviv, valamint Jaffa is csatlakozik a tervek szerint – olvasható a Ynetnews oldalán.

zsido.com

 

Kép forrása: Ynetnews