A muszlim férfi késeléses merényletet tervezett egy zsinagóga közössége ellen.

Amirull Ali terve az volt, hogy legalább három zsidót öl meg, amint azok az imádkozás végeztével elhagyják a zsinagógát. Az is szerepelt a tervei között, hogy Szingapúrból Gázába költözik és csatlakozik a Hámász terrorszervezet katonai szárnyához. A muszlim katonát, aki radikális nézeteit az izraeli-palesztin konfliktus online tanulmányozása nyomán alakította ki, letartóztatták a helyi hatóságok. A híradások szerint az ehhez hasonló esetek nagyon ritkák a sokféleségéről közismert Szingapúrban, ahol a különféle vallások és etnikai csoportok képviselői általában békésen élnek egymás mellett.

A húszéves férfi a Maghain Aboth (Mágén Ávot, „az atyák pajzsa”) zsinagógát szemelte ki támadása színhelyéül. „Amirull nagyon eltökélt volt, részletesen felkészült, még egy kése is volt, melyet a támadáshoz készített elő” – mondta a helyi kormányzat egyik minisztere. – „Úgy tervezte, hogy az áldozatait hasba szúrja majd, mert az ilyen jellegű sérüléseknél vezet az erős vérzés gyors halálhoz” – tette hozzá.

A kötelező sorkatonai szolgálatát teljesítő férfi azonban egy időre félretette a terveit, mivel nem volt bizonyos abban, hogy mártírrá válhat-e. A védelmi minisztérium illetékesei azonban mégis gyanakodni kezdtek rá, és feltáró munkájuk eredményeként végül leleplezték és letartóztatták a fiatalembert. A belbiztonsági törvény értelmében vették őrizetbe, ami azt jelenti, hogy két évig tárgyalás nélkül tartható őrizetben.

Decemberben egy 16 éves fiatalt vettek őrizetbe a szingapúri hatóságok, ő két mecsetet akart megtámadni az új-zélandi mészárlások nyomán. Az 5,7 milliós városállam lakosainak többsége kínai etnikumú, de jelentős méretű maláj-muszlim kisebbség is él ott. Zsidó közössége aprócska, becslések szerint nagyjából 2500 tagot számlál.

zsido.com

Forrás: TOI