Újraéledhet egy elhunyt lelke? 

 

Már első látásra vonzónak találtam Jamberoo gazdag rétekkel borított dombos vidékét és nyomban beleszerettem. A feleségemmel helyet kerestünk egy hétvégi program számára és ahogy ideértünk tudtuk, hogy megtaláltuk. Immáron harmadik éve tartunk ezen a szombaton Sábátont Jamberoo-ban.

Elhatároztam, hogy felkutatom a hely történelmét. A Wikipédiában található leírásban meg is akadt a szemem valamin. Egész lista van az itt élt hírességekről. Az egyik név, Solomon Hyam ismerősen csengett és felcsigázta az érdeklődésemet ezért nyomban utánanéztem ki volt ő valójában. Solomon az 1800-as években élt, politikus volt és persze zsidó származású. Jamberoo-ban született. Ezek szerint Jamberoo-nak van zsidó történelme!

Solomon apját Michael Hyam-nak hívták. Michael csizmadia volt és rajongott a lovakért. Londonból az 1800-as évek elején érkezett Ausztráliába. New South Wales kormányzója adományozott számára földet Kiama körzetében. Michael Hyam, a zsidó tekinthető Jamboree alapítójának és első telepesének. A vidéknek akkor a Sára Völgye nevet adta. 

Solomon Herbet Hyam

További kutatás során felfedeztem, hogy anyját hívták Sárának. Úgy tűnik Londonban élt édesanyja tiszteletére nevezte el a földet. Sára Völgyében nyitott egy fogadót aminek a Dávid Hárfája nevet adta. Köztudott, hogy a bibliai Dávid Király hárfázott ellenben ez a név személyes jelentőséggel bírt Michael számára ugyanis apját hívták Dávidnak.

Michael Hyam

Elképedtem amikor rájöttem, hogy ezt a csodaszép ausztrál vidéket ahová visszajárunk egy zsidó alapította. Még aboriginal őslakók sem éltek itt azelőtt. Michael Hyam a lakhatatlan erdőt Sára Völgyévé varázsolta. De még mindig nincs vége!

Felfedeztem, hogy Michael Hyam nem mellékesen volt zsidó hanem büszke volt rá és vallásos életet élt. Ausztráliában ő volt az első mohel és mindenfelé utazott, hogy elvégezhesse e szent kötelességét. A zsidó közösségtől való elszigeteltség ellenére mindvégig hű maradt a Tórához. Az őszi nagy ünnepekre egész családjával elutazott a távoli Sydneybe, hogy közösségben imádkozhassanak.

Egyre jobban lenyűgözött ez a történet amikor ráakadtam egy olyan részletre, hogy majdnem lefordultam a székről. Michael-nak volt egy lánya, Sára. Ez a nő hozzáment egy zsidó férfihez akit úgy hívtak, hogy…………. Henry Moss!!!

Hirtelen egyfajta kötődést éreztem ehhez a férfihez és folytattam a kutatást. A temetkezési bejegyzéseket tanulmányozva ráleltem Michael Hyam nyugvóhelyére Sydneyben, a közeli Rookwood Temető zsidó részlegében.

Elhatároztam, hogy megkeresem a sírját. Térképpel felszerelkezve érkeztem a Rookwood Temetőbe mely mutatta a sír pontos helyét ez pedig a temető 200 éves részlegében volt. A legtöbb sírkő súlyosan elhanyagolt állapotban van, rengeteg a törött, kopott és nehezen olvasható. Körülményes volt megállapítani Michael Hyam sírjának a helyét de idővel rábukkantam. A sírkő ledőlt és kettétört de olvasható maradt. Kibetűztem a héber feliratot:

 

Itt nyugszik

Michael Ben David

Elhunyt Ellul 4-én 5638 (1878)

Élt 79 évet

 

Teljesen megrőkönyödtem. Az elhalálozás dátuma megegyezik az évente megrendezett Sábátonunk idejével amit mindig Elul hó elején tartunk.

Rádöbbentem, hogy az elmúlt két évben zarándokutat tettünk amikor elutaztunk Sára Völgyébe, Dávid Fogadójába, Michael Hyam földjére a yahrzeit-ja idején. Ki gondolta volna, hogy 140 évvel a halála után egy csoport zsidó együtt ünnepli a Sábeszt ott ahol ő a családjával egyedül tartotta meg? 

Michael Hyam gyakorlatilag elszigetelve élt a zsidó közösségtől de lélekben annál inkább kötődött oda. Mélyen és szenvedélyesen tartotta fenn zsidóságát. Váljék tiszteletére amikor az ő példájára élünk büszke zsidókként Ausztrália szép földjén. 

A Hyam név a Chaim anglikán változata. A Chaim szó jelentése élet. Mondjunk Lechaim-ot ezen a Sábeszon Michael Ben David tiszteletére. 

 

Írta Rabbi Aron Moss
Megszakítás