ZSIDÓ VILÁGHÍRADÓ

MENTETT ZSIDÓKAT XII. PIUS?

AZ ESKÜVŐ ÉRVÉNYES – A FÉRJ BÖRTÖNBEN

TÓRA NAPPAL – HI-TECH ÉJSZAKA

Mentett zsidókat XII. Pius?

    Egy történész szerint szó sincs arról, hogy XII. Pius „több százezer” zsidót mentett volna meg, mint azt a Vatikán néhány héttel ezelőtti, a zsidók felé bocsánatkérésnek szánt dokumentumában hangsúlyozta. Dr. Dina Porát, a Tel-Aviv Egyetemnek a korszakkal foglalkozó történésze szerint a Vatikán által befolyásolt területen összesen ha fél millió zsidó menekült meg, s azok sem XII. Pius közbenjárására.

Az esküvő érvényes – a férj börtönben

    Ilyen eset is csak Izraelben fordulhat elő – mondják jogász körökben, ahol nem hittek a fülüknek, amikor meghallották, mi történt a katonai törvényszék folyosóján.

    Egy fiatal katonát kábítószer árusításával vádolt az ügyészség. Félő volt, hogy a katona barátnője – egy katonalány – a kihallgatás során, kénytelen lesz ellene vallani. Mit tett erre a vádlott? Szem és fültanúk előtt, a törvényszék folyosóján, gyűrű hiányában karórát húzott barátnője karjára, elmondta a hagyományos „Háré át…” szöveget („Megvagy szentelve nekem, feleségemként, ez által a gyűrű által, Mózes és Izrael törvényei szerint”).

    Ezzel a leányzó a katona felesége lett a zsidó törvények (Háláchá) szerint, és immár nem kényszeríthető arra, hogy férje ellen terhelő vallomást tegyen. [ld. Gut Sábesz, II/24.]

    Jó ötlet, azt meg kell adni. Azonban a dolognak más jogi következményei is voltak. Mivel a hadsereg nem tudta pontosan mi a fiatal pár státusza, elküldték őket a rabbinátushoz, hogy ha már így alakult a helyzet, akkor házasodjanak össze hivatalosan is. Ez meg is történt. Ezután viszont a lányt leszerelték, mivel férjes asszony nem szolgálhat a hadseregben, az újdonsült férjet pedig elítélték kábítószer-ügyben, és így ő most börtönben csücsül.

Tóra nappal – hi-tech éjszaka

    Több mint ötszáz idősebb, családos jesiva-növendék tanul már jó fél éve a legnagyobb titokban szakmát a hi-tech különböző területein, mint számítógép kezelés, programozás, gépi könyvelés, Internet-kezelés stb. Mivel nappal a jesivák felsőfokú tanulmányaival foglalkoznak – és ezért vannak felmentve a katonai szolgálat alól – logikus, hogy hi-tech tanulmányaikat a késő esti, illetve az éjszakai órákban folytatják.

    Ezek a kurzusok a Haifai Technikum szervezésében, a legmagasabb technikai és tudományos szinten folynak Jeruzsálemben és Asdodban, szigorúan vallásos környezetben, csak férfiaknak. Nemrég 41 növendék végzett – kapott oklevelet (és munkát), ami megváltoztatja egész eddigi életmenetüket. Most külön, speciális kurzusok nyílnak vallásos nők részére is, akik sok családban nemcsak a nagy családot istápolják – a legtöbb ilyen vallásos családban minimum 5-6 gyerek van – hanem sokszor ők a családfenntartók is, mivel az ő keresetükből él a család, amíg a férj a jesivában Tórát tanul, amiért csak „zsebpénzt” kap.

    A rabbik és a vallásos közösség más vezetői addig támogatják ezt a folyamatot, amíg az csendben folyik, és nem áll fenn annak a veszélye, hogy a jesivanövendékek többsége abbahagyja tanulmányait, és elmegy szakmát tanulni.

Megjelent: Gut Sábesz 2. évfolyam 32. szám – 2014. augusztus 13.

 

Megszakítás