ZSIDÓ VILÁGHÍRADÓ

ZSIDÓ KATONA VISZONTAGSÁGAI A NÉMET HADSEREGBEN

ZSIDÓ-MUZULMÁN EGYÜTTMŰKÖDÉS LONDONBAN

„KÓSER SZÍNHÁZ” JERUZSÁLEMBEN – MÁSGIÁCH FELÜGYELETE ALATT

„MAGYAR RABBI” ÁLDÁSÁVAL UTAZOTT NETÁNJÁHU WASHINGTONBA

Zsidó katona viszontagságai a német hadseregben

        Az izraeli sajtó feltűnő tálalásban közölte egy – a német hadseregben szolgáló – zsidó katona panaszait a bánásmódról, illetve arról, hogyan kényszerült akarata és lelkiismerete ellenére nem-kóser kosztot enni és keresztény vallási ceremóniákon részt venni, miközben megígérték neki, hogy a Bundeswehrben nem fogják semmire kényszeríteni, ami ellentétben áll zsidó hitével.

        A Der Woche című hetilap szerint az elmúlt évben (1997) 126 esetben észleltek a hadseregben antiszemita, illetve fajvédő jellegű jelenségeket – háromszor annyit, mint az előző évben. Walther Rau honvédelmi miniszter ezeket szórványos jelenségeknek minősítette, amik nem jellemzik a Bundeswehrt. Helmuth Kohl elnök azonban elítélte a jelenséget és azt elviselhetetlennek minősítette a helyzetet.

        David Mayer, a 19 éves kiskatona esete azt példázza milyen nehéz, majdnem lehetetlen a német hadseregben zsidónak lenni. Amikor Mayer bevonult, megkérdezte van-e lehetőség arra hogy kóser kosztot ehessen és a zsidó ünnepeken szabadságot kapjon? Ezt megígérték neki, de ugyanakkor megkérdezték, nem akar-e élni azon jogával, hogy mint zsidó, kinek szülei szenvedtek a náciktól – felmentést kapjon a szolgálat alól? Mayer azt válaszolta, hogy annakidején szülei nem voltak a náci Németországban és ő nem akarja kivonni magát a mindenkire kötelező szolgálat alól, csupán, mint zsidó – jogait akarja érvényesíteni. Erre ismételten megígérték neki, hogy „nem lesz probléma”.

        Úgy látszik nem tudták, mit ígérnek. Mihelyt Dávid Mayer szolgálati helyére érkezett, kiderült, hogy nemcsak hogy kóser koszt nincs, de még vegetáriánus sincs, és így a nehéz kiképzés során kénytelen volt nem-kósert enni. Amikor a zsidó újévre (Ros Hásáná) szabadságot kért és elmagyarázta hogy ez egy „szent ünnep”, parancsnokai megtagadták kérése teljesítését, és azt mondták neki, hogy „Németország egy szent ország”. Mayer kérte, mentsék fel a keresztény vallási ceremóniákon való részvétel kötelessége alól, majd amikor a részvételt megtagadta – megbüntették.

        Mayer szülei a honvédelmi miniszterhez fordultak, aki megígérte, hogy „érdeklődni fog”. Közben parancsnokai nyomást gyakoroltak Mayerre, vonja vissza panaszát…

        Végül is, a miniszter utasítására, Mayert átvezényelték egy más táborba, ami közel van szülei lakóhelyéhez és így problémái megoldódtak, de – ennek ellenére – „alig várja már hogy leszereljen.”

        Németországban a kötelező katonai szolgálat 12 hónap.

Zsidó-muzulmán együttműködés Londonban

        Londonban az ottani muzulmán vallási közösség szervezkedik, hogy meghiúsítsa az ottani városháza szándékát, mely szerint arra akarják kényszeríteni a muzulmán leánygimnáziumot, hogy fiúkat is felvegyen diákjai sorába.

        Most csatlakozott a muzulmán közösség küzdelméhez, a londoni városháza egyik vallásos zsidó tagja is, Ábrahám Sarer, aki kijelentette, hogy a muzulmán szülőknek igazuk van és nem lehet őket kényszeríteni arra, hogy lelkiismeretük és vallásuk parancsa ellen cselekedjenek.

        A londoni ortodox chászid zsidó negyed, Stanford-Hill melletti iskola, amit Clipteon Girls Schoolnak hívnak, valamikor zsidó iskola volt, és akkor is csak lánynövendékei voltak. Most az egykori zsidó gimnazista lányok, Á. Sarer felkérésére, petíciót írtak alá, amelyben kérik a londoni polgármestert, hagyja meg az iskolát eredeti jellegében, ha a muzulmán szülők nagy többsége ezt kívánja.

        A zsidó-muzulmán együttműködés híre nagy érdeklődést keltett Londonban.

„Kóser színház” Jeruzsálemben – Másgiách felügyelete alatt

        Nemrég felgördült a függöny egy új jeruzsálemi színházban, amely a bibliai Rut könyvére alapuló darabot mutatott be, szigorúan ortodox kóser alapon, halachikus felügyelő közreműködése mellett.

        A színházban, melynek teljes neve „Vallásos nők színpada a Háláchá alapján” csak nők játszanak, de a nézőközönségben lehetnek férfiak is. Ennél fogva a szereplő nők nem énekelnek, mert női éneket tilos férfiaknak hallgatni.

        A „kóser” színház vallási felügyelője, Dávid Sztáv olyan halachikus kérdésekben kell, hogy döntsön, hogyan egyeztethető össze a zsidó törvényekkel az, hogy a színésznők szerepükből fakadóan férfi ruhákat öltsenek, amit a Tóra tilt (5Mózes 22:5.). A szerelmi jelentek is problémát jelentenek; egyrészt mivel a férfi szerepeket is nők játsszák, másrészt mivel e Háláchá szerint nem egyértelmű, miként szabad – ha egyáltalán szabad – romantikus darabot játszani színházban.

        A színházban játszó „színésznők” kivétel nélkül a jeruzsálemi „Emuna” vallásos lányiskola növendékei. Az ortodoxabb irányzatú rabbik nem nézik jó szemmel a kezdeményezést, mivel szerintük „ebből semmi jó nem fakadhat”. „A lányok menjenek mielőbb férjhez. Szerelem? Szeressék a férjüket. Ez tökéletesen elég” – mondják a rabbik.

„Magyar rabbi” áldásával utazott Netánjáhu Washingtonba

        Jochánán Szofer, a volt egri rabbi, a híres pozsonyi Szófer (Schreiber) dinasztia sarja, áldását adta Benjámin Netánjáhu izraeli államfőnek, mielőtt az Washingtonba utazott, hogy ott Clinton elnökkel a palesztinokkal kötendő békéről tárgyaljon.

        Szófer rabbi, akit a miniszterelnök az elmúlt szombat este otthonában keresett fel – az egyik vallásos párt (Agudát Jiszráél) rabbitanácsának prominens tagja. A rabbi kérlelte a miniszterelnököt, ne adja beleegyezését, hogy a szentföld (Erec Jiszráél) területei palesztin kézre kerüljenek. Netánjáhu azt mondta, minden lehetőt megtesz az ügyben…

Megjelent: Gut Sábesz 2. évfolyam 15. szám – 2014. augusztus 6.

 

Megszakítás