ZSIDÓ VILÁGHÍRADÓ

Elhunyt a dachaui zenekar vezetője

Románia kárpótol

A napóleoni synhedrion megalapításának 190 évfordulóját ünneplik

Aki ide belép – menjen azonnal ki…

„Szemérem-mellény” – pajkos menyasszonyoknak

Elhunyt a dachaui zenekar vezetője

Kilencvenkét évesen, a kaliforniai S. Monicában eltávozott a bécsi születésű Herbert Zipper, akit a nácik a dachaui koncentrációs táborba zártak. Zipper a lágerben titkos zenekart szervezett, mely addig működött, míg őt át nem vitték Buchenwaldba. Családja összeköttetések segítségével kiszabadította. Zipper ekkor Manilába menekült, ahol viszont a Fülöp-szigeteket megszálló japánok fogták el. Később hírszerzői munkát végzett Douglas McArthur tábornok számára. A háború végeztével Amerikában telepedett le. Legismertebb műve a Dachaui dal.

Románia kárpótol

Bukarest kormányrendelettel határozott a második világháború és az azt követő kommunista rezsim idején elrabolt, államosított zsidó javákkal kapcsolatos kárpótlásról. A rendelet jellege miatt parlamenti jóváhagyást nem igényel – jelentette be Náftáli Lávi, a World Jewish Restitution Organization (WJRO = Zsidó Helyreállítási Világszervezet) alelnöke. A vagyont, a WJRO és a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetsége által közösen kezelt alapítvány kapja meg. Ma a romániai zsidóság maximum 14 ezer főt számlál, legtöbbjük Bukarestben él.

A napóleoni synhedrion megalapításának 190 évfordulóját ünneplik

Az elmúlt hetekben ünnepelte a francia zsidóság a Napóleon által létesített Synhedrion (zsidó parlament) felállításának 190. évfordulóját.

Bonaparte azzal a céllal hívta életre a zsidó képviseletet, hogy az vallási reformokat vezessen be és ezzel segítse elő a francia zsidók asszimilációját, beolvadását a francia kultúrába. A kísérlet mint tudjuk, kudarccal végződött, bár Franciaországban – és nemcsak ott – voltak zsidók, akik a kezdeményezést, pozitívan értékelték. Voltak rabbik, akik a Synhedrion felállításában a zsidók egyenjogúságának biztosítását látták, de egyúttal közölték az uralkodóval, hogy a képviseletnek nem áll módjában a zsidó vallást „megreformálni”.

Érdekes módon ezen vitának utórezgései még a távoli Oroszországban is érezhetőek voltak. Amikor Napóleon megtámadta Oroszországot, a zsidó rabbik és chászid rebbék egy része – nagy része – a Cárt támogatta a betolakodó Franciák ellenében. Ezek között is első helyen állt a ljadi Snéur Zálmán, a Chábád chaszidizmus megalapítója, kinek hívei – utasítására és ösztönzésére – kémszolgálatot teljesítettek az orosz hadsereg javára, a francia frontvonalak mögött. Ráv Snéur Zálmán szokta mondani, hogy „ha a francia győz, akkor a zsidóknak jó lesz anyagiakban? Egyenjogúak lesznek, stb., de az asszimiláció által megszűnnek zsidók lenni. Ezzel szemben ha bátyuska, a Cár győz, akkor córesz lesz, üldözések, stb., de megmaradunk zsidóknak és ez a lényeg”.

Az igazságnak tartozunk azzal, hogy voltak zsidó vezetők, rabbik és rebbék, akik ellenkező nézetet vallottak és Napóleonnak „drukkoltak”. Ezek közé számított a például kozsnitzi Mágid.

„Aki ide belép – menjen azonnal ki…”

A legszélsőségesebb ortodox csoport a világon – ez a New-Yorkban székelő un. „szatmári” hitközség. Nemcsak a cionizmust és Izrael államát tartják elviselhetetlenül vallástalannak, de még a rádió, a video és tévé használatát is tiltják, mivel mindez „tréfli”, tisztátalan és vallásos zsidó számára használhatatlan és élvezhetetlen.

Most mégis megtörtént a hihetetlen: egy csoport szatmári chászid „csatornát” nyitott az Interneten, amelyen propagandát csinálnak a hagyományos „szatmári” anticionista ideológiának. A szatmáriak a saját Internet-csatornájukon támadják a cionistákat, Izraelt, a milliárdos Gutnickot, akitől „nem szabad pénzt elfogadni, mert pénze tisztátalan”.

Nem telt bele néhány nap és a szatmári hitközségen belül nagy vihar tört ki, az Internet hívei és ellenzői között. Ettől maguk a kezdeményezők annyira megijedtek, hogy a szatmári „csatorna” bevezetőjében, jiddis nyelven figyelmeztetést közölnek, amely szerint:

„Aki érti ami itt írva van menjen ki innen azonnal, mert chászid zsidóknak itt (az Interneten) nincs keresnivalójuk. Ez csupán a külső világ számára készült. Vallásos istenfélő zsidóknak nem szabad a tisztátalan Interneten lenni.

Könyörüljetek fiaitok és leányaitok lelkein”…

„Szemérem-mellény” – pajkos menyasszonyoknak

Ez lesz rövidesen a legújabb esküvői divat: fehér nyers-selyemből készült, rövid, de hosszú ujjas átalvető, egyfajta mellényféle, amely ápol és eltakar olyan helyeket, amiknek rendszerint betakarva kell(ene) lenniük – legalábbis a chupá alatt.

A kezdeményező egy bét-sááni rabbi, a helyi vallási tanács helyettes elnöke, Reuvén Deri. Mivel Izraelben nincs polgári házasság és mindenkit rabbi ad össze, chupá alatt – szegény rabbik ki vannak téve nem éppen épületes látványoknak, amikor a vallástalan, pajkos menyasszony fedetlen karokkal és vállakkal – a rabbi szerint „félmeztelenül” – jelenik meg saját esküvőjén. Deri szerint ez egyszerűen elviselhetetlen, mivel a rabbinak ilyen látvány láttán le kell sütnie a szemét és nem szabad az előírt áldást elmondania.

Nos, most Deri rabbi utasítására felesége megvett egy darab selymet és megvarrta azt a ruhadarabot, ami hivatva a menyasszonyt szalonképessé tenni saját esküvőjére. „Ha nem vesz fel – nincs esküvő” – mondja Deri rabbi.

A kezdeményezést rabbinikus körökben nagy érdeklődés kíséri országszerte.

Megjelent: Gut Sábesz 1. évfolyam 32. szám – 2014. július 30.

 

Megszakítás