ZSIDÓ VILÁGHÍRADÓ

Kóser Orvosságok Peszáchra

Hágádá lemezen…

Pászkaosztás Moszkvában

… és Cháméc eladás az Interneten

Egymilliárd Dollárt költöttünk Peszáchkor – csak élelmiszerre

Kóser Orvosságok Peszáchra

Néhány héttel Peszách előtt, a legnagyobb izraeli betegsegélyező pénztár, a Kupát Cholim hivatalos – rabbik által jóváhagyott – listát tett közzé, mely felsorolja mindazon gyógyszereket, amelyek nem tartalmaznak kovászos, vagyis erjedő anyagokat (Cháméc) és ily módon szabad használni őket Húsvét hét (ami Izraelen kívül nyolc) napján .

Ha valaki, Isten őrizz, olyan betegségben szenved, ami az életét veszélyezteti – szabad bármilyen orvosságot szednie, tekintet nélkül arra, mit tartalmaz az. A legtöbb gyógyszert azonban olyan betegek használják, akik egy hétig meg tudnának lenni a nélkül is, illetve bizonyos változtatásokkal a gyógyszereket kóserré lehet tenni Peszáchra úgy, hogy hatékonyságuk ne csökkenjen.

A most közzétett listán majdnem minden gyógyszer szerepel, így használatuk az ünnep napjain engedélyezett. A leggyakoribb szükséges változtatás az, hogy a különböző pirulákat folyadék formájában kell használni húsvétkor – vagyis a kötőanyag nélkül, amiben lehet valami „kovászos”.

Hágádá lemezen…

A vallási élet nagy szenzációja volt az idei Peszách előtt forgalomba hozott ún. Interaktív Hágádá, amely multimédiás CD-Rom-on tartalmazza a Peszáchi Hágádá teljes héber, valamint több idegen nyelvre fordított szövegét – érthető használati utasításokkal körítve.

A CD-Rom nézői-hallgatói nem csak passzív befogadók, de aktív közreműködők is egyben: számítógépes program segítségével vesznek részt egy hagyományos Széder estén, amelyen egy Dáni nevű kisfiú kérdezi el a Má nistánát. Mindez a héberen kívül angol, orosz, francia és spanyol nyelven is hozzáférhető. (Semmi akadálya annak, hogy magyar változat is készüljön – ha van rá igény.)

A lemez játékokat is tartalmaz: egy puzzle-t, amelynek segítségével, ha sikerül összeraknunk, nyomára bukkanhatunk az elrejtett áfikomennek. A lemezen zenedoboz is van, így a résztvevők együtt énekelhetik az ünnepi dalokat.

A dolognak azonban van egy szépséghibája. Egyetlen hiba, de az lényegbevágó. Az ünnepen – a Széderestén – a számítógép használata éppúgy tilos, mint a tévéé, videóé szombati és ünnepnapokon. Így vallásos emberek csak Peszách előtt élvezhetik, hogy a gyerekek a multimédia varázslatos világában elevenítsék fel, miként kell a Szédert megrendezni. Iskolák is használták a CD-t, szemléltető oktatás keretében.

A lemezen a családnak szóló, az ünnepi előkészületekre vonatkozó használati utasítások is szerepelnek . A CD-Rom ára száznegyven sekel – volt. Peszách után biztosan jóval olcsóbban is megkapható majd.

Pászkaosztás Moszkvában

Moszkvában már három héttel Pészách előtt megkezdték a pászka (macesz) kiosztását az ottani zsidóknak. Idén a pászka nagy részét Amerikából hozták, mivel így sokkal olcsóbb, mint ha Moszkvában sütnék, s ott kellene a kósersági feltételeket megteremteni.

Az egész ügyletet Lev Levajev, a bucharai származású izraeli multimilliomos – aki a Chábád chászidnak vallja magát – finanszírozta.

Berel Lázár rabbi, a Chábád moszkvai küldöttségének feje (aki egyébként Oberlander Báruch budapesti Chabad-rezidens sógora) 430 tonnányi kóser élelmiszert rendelt külföldről a nyolcnapos ünnepre.

… és Cháméc eladás az Interneten

Chábád-találmányról van szó, amelyet immár világszerte alkalmaznak.

Ahhoz, hogy valaki Peszách előtt eladja a kovászosát egy nem-zsidónak – amiképp azt a Háláchá előírja –, most már nem szükséges személyesen felkeresni egy rabbit. Postán is lehet meghatalmazást küldeni – ahogyan ezt itt Budapesten a Chábád-küldött már évek óta csinálja – s mi több: az idén már az elektronikus világháló, az Internet segítségével is túl lehetett adni a chómecon.

Ehhez a következőt kellett csinálni: meghatalmazást küldeni az Internet-kapcsolattal rendelkező Chábád rabbik címére, feltüntetve a pontos címet, s megjelölve pontosan, hogy hol található a lakásban az eladandó kovászos.

A dolog kissé újszerűnek s talán furcsának tűnhet, de a nagy rabbik – Izraelben többek közt Mordechái Élijáhu volt országos szefárd főrabbi – áldásukat adták rá, mondván, hogy a Háláchá szerint az eljárás teljesen szabályos. Peszách után a kovászos visszakerül az eredeti tulajdonoshoz.

Egymilliárd Dollárt költöttünk Peszáchkor – csak élelmiszerre

A Peszách előtti napokban olyan tolongás volt a szupermarketekben, mintha a lakosságot az éhínség veszélye fenyegetné, vagy legalábbis most utoljára lehetett volna élelmiszert vásárolni az idén.

A Máárív felmérése szerint az izraeli lakosság csupán élelmiszerre majdnem 3.5 milliárd sekelt, azaz közel egymilliárd dollárt adott ki.

A fényes kereskedelmi eredményt az is magyarázza, hogy a nagy élelmiszer-áruházláncok különleges akció keretében tették lehetővé a nyolc havi kamatmentes részletfizetést arra az esetre, ha az elvásárolt összeg meghaladja az ötszáz – egyes helyeken a nyolcszáz – sekelt. Így egyesek a peszáchi bevásárlást még újévkor is nyögni fogják.

Az idén megnőtt a kereslet az ízesített pászkafajták iránt – van csokoládés is – és tekintélyes mennyiségű üdítőital is elkelt. Tíz százalékkal több bort adtak el, mint tavaly.

Nem panaszkodhattak a könyvkiadók sem. Hágádákat minden minőségben – és minden nyelvre lefordítva – lehetett vásárolni. A legolcsóbb öt sekelbe került. Nagy keletjük volt a Tel Aviv-i Sinai (a volt pesti Schlesinger Jos. és fiai) cég által forgalomba hozott magyar nyelvű Hágádáknak is. Szlovák fordítású Hágádájukból nagy mennyiséget küldtek Pozsonyba az ottani Chabad-küldött, Mayers főrabbi megrendelésére.

Szépen fogytak a több száz sekelt kóstáló, művészi kivitelű Hágádák és az ősnyomtatványok reprintjei is.

Megjelent: Gut Sábesz 1. évfolyam 29. szám – 2014. július 28.

 

Megszakítás