ZSIDÓ VILÁGHÍRADÓ

Mennyibe kerül betérni a zsidóságba?

Mikve-jiddene tanfolyam

800 zsidó fiatal maradt Romáiniában

„Izrael alagutat fúr a Templomhegy alatt”

Mennyibe kerül betérni a zsidóságba?

Izraelben az egyik népszerű tévé program, az Uvdá (Tények) kiderítette, hogy két „rabbi” pénzért – még pedig nem kis összegért – segíti azokat akik gyorsan és fájdalommentesen akarnak betérni a zsidóságba,.

Izraelben a rabbinátus a betéréseket igen komolyan veszi. Bizonyítani kell a komoly szándékot, meggyőződést. Ha pl. valaki házasodni akar és ezért kíván betérni – annak eleve vesztett ügye van. A betérés hosszadalmas procedúra – minimum egy évig tart, de gyakran még tovább. Először tanulni küldik a delikvenst, majd kivizsgálják életkörülményeit, családját, stb. Mindezt azért, hogy a rabbik meggyőződjenek: az illető valóban, nem csupán papíron akar zsidó lenni és a zsidóság szabályait, törvényeit, hajlandó az előírások szerint betartani.

Akik erre nem hajlandók – és ilyenek sokan vannak – keresik a „kiskapukat”, amelyeken keresztül megkaphatják az áhított papírt, anélkül hogy túl nagy szellemi erőfeszítést kellene tenniük. Ezidáig ilyen „betérés”- igazolások csak a reform rabbiknál voltak kaphatók – Amerikában szabott ára van az ilyen „gijur” certifikátnak – de most először, ortodox „rabbikat” füleltek le, akik ugyanezt csinálják.

A rendőrség a múlt hét végén letartoztatta Michaél Dusinszki rabbit (aki magyar származású; szülei Pestről jöttek Izraelbe az ötvenes évek elején) és Benjámin Bár Zohár rabbit, aki „rabbinikus ügyvéd”, akiket a tévé program alapján azzal vádolnak, hogy 15 ezer dollárt vettek fel, hogy egy dél-amerikai mulatt nő betérési ügyét két hét alatt „elintézzék”.

Azóta a rendőrségre egy egész sor feljelentés érkezett, további esetekről, amelyeket a rendőrség most vizsgál ki. Baksi-Doron országos szefárdi főrabbi, akire a betérések tartoznak – a tévének adott nyilatkozatában kijelentette, hogy a most felfedezett korrupció nem érinti a rabbinikus bíróságokat, és ha egy-két „mácher” (vagyis kijáró) megpróbált pénzt csinálni abból, hogy emberek be akarnak térni a zsidóságba, akkor ez a rendőrségre tartozik és „hulljon a férgese”.

Mikve-jiddene tanfolyam

Aki nem hiszi, az nem ápikojresz, de ha utánajár, meggyőződhet arról, hogy nálunk a legabszurdabbnak tűnő hír is… igaz.

Egy ilyen hír most arról regél, hogy az izraeli munkaügyi minisztérium tanfolyamot nyit – vallásos nőknek – akik ki fogják tanulni a rituális fürdő menedzselésének minden csínját-bínját és ezzel szakma lesz a kezükben: okleveles „mikve-jiddene” lesz belőlük, akinek feladata, hogy felügyelje a vallásos nőknek a mikve tisztító vizében történő alámerülését. A betérésnél használt mikve szintén a felügyelőnők hatáskörébe fog tartozni.

Az ötletet az ország különböző részein az ún. Moácot Dátiotok, vagyis helyi vallási tanácsok vetették föl. Ezeknek a tanácsoknak a feladata a helyi mikvék (rituális fürdők) üzemeltetése, és nagy problémát okoz számukra megfelelő női személyzetet találni, olyan asszonyokat, akik megfelelően motiváltak is és dolgozni is akarnak. A minisztérium magáévá tette az ötletet. Már az első tanfolyamra meglepően sok a jelentkező.

A helyzet az – mondják szociológusok – hogy manapság sok vallásos nő dolgozni akar (vagy legalábbis pénzt keresni), hogy segítsen a – rendszerint sok gyerekes – család eltartásában. Ők szívesebben dolgoznak a „körön belül”, ahol nem kell tartani káros behatásoktól és így érthető hogy sokan pályáznak az ilyen állásra…

800 zsidó fiatal maradt Romáiniában

Romániában ma kevesebb, mint 14 ezer zsidó él, ebből csupán 800 a 18 évnél fiatalabb. Bukarestben mindössze 6000 zsidó maradt – ez a legnagyobb hitközség. A többi öt nagyobb zsidó közösségből három „magyar”: az erdélyi Kolozsvár, Temesvár és Arad. Jelentős zsidó közösség van még Jassyban és Bacauban is.

Ezeket az adatokat közölte a napokban a francia hírügynökségnek adott interjújában Nicoláj Cajal professzor, a bukaresti hitközségek szövetségének elnöke. A hír szerint egész Romániában 52 zsinagóga működik, nagy részük csak a nagy ünnepekkor. A hitközségek 520 temetőt gondoznak, de csak 42 olyan város van, ahol húsznál több zsidó él. A Joint segítségével a hitközségek fenntartják intézményeiket és Bukarestben napi 400 ebédet osztanak ki a rászorulóknak – ingyen. Sok fiatal tanul héberül – nem zsidók is – azzal a szándékkal, hogy Izraelbe mennek dolgozni. Jiddisül csak a nagyon öregek tudnak, de Romániában a mai napig működik egy jiddis színház…

Egész Romániában mindössze két rabbi funkcionál: Bukarestben az izraeli vendég rabbi Dr. Jechezkél Márk és Temesváron Dr. Neumann Ernő, aki a Budapesti Rabbi képzőben végzett. Egyetlen sakter – Gláncz – látja el egész Romániát kóser hússal.

„Agresszív antiszemitizmus” nem észlelhető – mondja Cajal professzor – de időről időre megjelennek antiszemita szellemű cikkek egyes lapokban. (N.K.)

„Izrael alagutat fúr a Templomhegy alatt”

A jeruzsálemi Wakf – az arab szent helyek hitbizományosa – azzal vádolja Izraelt, hogy alagutat fúr a Templomhegy alatt és ezzel megszentségteleníti azt.

Izraeli illetékesek határozottan cáfolták a hírt és meghívták a Wakf képviselőit, jöjjenek és győződjenek meg személyesen az állítás képtelenségéről.

Megjelent: Gut Sábesz 1. évfolyam 27. szám – 2014. július 28.

 

Megszakítás