Kizárólagos kóser koszt az iskolai kirándulásokon

 

Az izraeli közoktatásügy miniszter Jichák Lévi rabbi utasította az állami nem-vallásos iskolák igazgatóit, hogy kirándulásokon kizárólag olyan helyen étkezzenek ahol a koszt szigorúan kóser.

Az utasítást az váltotta ki, hogy az utóbbi időben sok diák panaszkodott, hogy az iskolai – kötelező! – kirándulásokon tréflit etettek vele tanárai. Az izraeli állami iskolákban sok olyan, hagyományhű családból származó diák tanul, akiket nem küldik szüleik vallásos iskolákba, de odahaza kizárólag kóser háztartást vezetnek.

Most baloldali, vallásellenes képviselők „vallási kényszerrel” vádolják a rabbi-minisztert, aki válaszában azzal érvel, hogy vallási kényszert az követ el, aki hagyományos család gyerekével tréflit etet a kiránduláson.

 

New-Yorki chászid csoport megvette a sátoraljaújhelyi régi zsidó temetőt

 

New-Yorkban és Jeruzsálemben egy időben tették közzé, hogy a new-yorki Jitáv Lév nevű chászid zsidó Szentegylet – Chevrá Kádisá – megvásárolta a sátoraljaújhelyi régi zsidó temetőt, amelyben a szatmári chászid dinasztia alapítója, Mose Teitelbaum van eltemetve.

A temető, az említett sír révén, a nemzetközi chászid zarándoklat, illetve turisztika sarkköve lett. Évente többezer chászid turista keresi fel, hogy ott a Jiszmách Mose (ez Teitelbaum elnevezése, könyve alapján) sírjánál imádkozzon, illetve zsoltárokat mondjon. Izraelben és Amerikában utazási irodák szerveznek charter utazásokat a hívőknek, akik megállnak Újhelyen, útban a galíciai és lengyelhoni sírok felé, ahol a chaszidizmus alapítói nyugszanak.

A szélsőséges ultra-ortodox szatmári chászidok szemében évek óta szálka, hogy az újhelyi temető, és benne a „Szent sír” a neológ hitközség kezén van. Most azért vették meg, illetve szereztek tulajdonjogot a temető egy részéhez, hogy az általuk vallástalan, istentelen zsidóknak tartott „neológok” ne adhassák el a temetőt – profán célokra. Ez természetesen nem áll a MAZSIHISZ szándékában, amely az elmúlt tíz évben – a kommunista rendszer kimúlása óta – nem adott el egyetlen zsinagógát, egyetlen temetőt sem. Ellenkezőleg, a MAZSIHISZ temetkezési osztálya több mint 700 elhagyott zsidó temetőt, gondoz és tart karban.

A szatmári chászidok new-yorki Szent Egylete az ügyletet úgy állította be, mintha a temetőt magyar kormányszervektől vették volna meg, mivel szégyellik, hogy ez ügyben kapcsolatot tartanak a „neológokkal”. Az ügylet nyélbeütésére több héttel ezelőtt Budapestre érkezett, David Moskovits, az ismert new-yorki nejlonzacskó gyáros, aki „a pénzt hozta”. A szatmáriak, akik már addig is gondozták Teitelbaum sírját az újhelyi temetőben és mellette – évekkel ezelőtt – rituális fürdőt építettek, most a temető felújítását és „kiépítését” tervezik, a helyi turisztika alátámasztására. Szerintük az újhelyi polgármester ezt „lelkesen támogatja”.

 

A királyi telefon a kidus közben érkezett

 

Jichák Mordechájt, Izrael hadügyminiszterét – aki az iraki Kurdisztánban született és öt éves korában jött Izraelbe szüleivel 50 évvel ezelőtt – hagyományhű emberként ismerték, bár nem vallásosnak a szó ortodox értelmében.

Most amikor az új középpárt miniszterelnök-jelöltként szerepelteti, Mordecháj első útja a Nyugati Falhoz (Kotel) vezetett, ahol egy Zsoltár fejezetet mondott, majd lejelentkezett Ovádjá Joszéf (volt) szfárádi főrabbinál, aki ma a Sász párt szellemi vezetője és a keleti zsidók koronázatlan királya. Ha ő egy szót szól – közel félmillió híve arra szavaz akit a rabbi ajánl: Ovádja megáldota Mordechájt, aki megcsókolta a szakállát.

[Itt kell megemlíteni, hogy a keleti zsidóknál nagy divat a vezetők csókolása. Míg azonban az észak-afrikai zsidók kezet csókolnak a rabbinak, addig a kurdok a szakállát puszilják. Mordecháj is ezt tette Ovádjá rabbival és ennek Izraelben sokan messzemenő politikai jelentőséget tulajdonítanak.]

Ha ez nem elég, akkor itt a sztori, ami most Izrael-szerte száll szájról szájra (de komoly és szavahihető újságírók utánanéztek és megállapították: szó szerint úgy igaz ahogy mesélik:

24 órával azelőtt hogy Netanjáhu miniszterelnök felmentette Mordechájt hadügyminiszteri posztjáról, péntek este, a család összegyűlt Mordecháj Jeruzsálem melletti lakásán, ahol fiatal (26 éves, második) felesége és féléves kisfia, valamint a kiterjedt rokonság várta, hogy a miniszter elmondja a szombatköszöntő áldást, a Kidust és leüljenek a hagyományos szombati asztalhoz.

A serleg már megvolt töltve, amikor megcsörrent a telefon. Az egyik testőr felvette a kagylót és jelentette Mordechájnak, hogy őfelsége Husszein, Jordánia királya, szeretne vele beszélni. Mordecháj elnézést kért, elmesélte a királynak, aki az előtte való napon jött vissza Amerikából, ahol rákját kezelték (azóta már vissza is ment), hogy ő éppen most áldást mond a borra, péntek este, stb. és a király nagyon meghatódott, azt mondta, jó majd később visszahívja.

Nos ha ez nem elég, hogy a vallásos zsidók Mordechájra szavazzanak, akkor nem tudom mi elég.

Megjelent: Gut Sábesz 3. évfolyam 18. szám – 2014. október 15.

 

Megszakítás