ZSIDÓ VILÁGHÍRADÓ

 

„Egyenek sertéshúst – ha akarnak”

Mire jó a villanyáram?

 

„Egyenek sertéshúst – ha akarnak”

Egy fecske ugyan nem csinál nyarat – tartja a közmondás, de egy – a múlt héten – elhangzott nyilatkozat, ha nem is nyarat, de legalábbis nagy botrányt okozott Izrael vallási életében.

Az történt, hogy az egyik nagy vallásos párt vezetője, Izrael közoktatásügyi minisztere, Jichák Lévi rabbi, kijelentette: elég volt az ún. vallási törvénykezésből, ami a parlament által elfogadott törvények segítségével próbálja Izrael nem-vallásos lakosságát a Tóra törvényeinek betartására kényszeríteni. „Egy új társadalmi charterre van szükség, ami szépszóval, illetve kölcsönös megegyezéssel, a törvénykezés mellőzésével, próbálja a zsidó állam minimális zsidó jellegét biztosítani” – mondotta a rabbi, aki az egyik újság szerint azt is hozzátette, hogy „nagyon sajnálom ugyan, de aki sertéshúst akar enni – az egyen; nem tudjuk ezt neki megtiltani, bár a Tóra tiltja”.

Lévi rabbi , aki egy 500 főnyi közönség előtt beszélt és ismertette javaslatát az új charter elfogadására – hozzátette, hogy nem lehet és nincs szándék a polgárok személyes dolgaiba beavatkozni, kivéve a családjogi ügyeket (mint házasság, válás és a zsidóságba való betérés kritériumai), „mivel ezek nem magánügyek, hanem az egész nép jövőjét érintő sorskérdések”.

Az elmúlt pénteken Lévi rabbi „megmagyarázta a bizonyítványát” pártja lapjában a vallásos Hácofe napilapban, amelyben – ha kissé kevésbé sarkosítva, elmondta ugyanazt, amit már a nevében publikáltak: a vallásosok lemondanak a törvénykezésről, vagyis arról, hogy parlamenti helyzetüket – mint a mérleg nyelve – kihasználják erre, de kérik, hogy a charter biztosítsa Izrael vallásos jellegét, illetve a zsidó vallás prioritását bizonyos területeken.

Egyelőre – a talmudi idiómával élve – ez egy „meg nem született tojás”, de a többi vallásos párt már élesen támadja Jichák Lévi rabbit és pártját, a „Nemzeti Vallásos Párt”-ot árulással vádolja. A jelenleg hatalmon lévő koalíció egy napig sem tudna létezni a vallásos képviselők támogatása nélkül.

Mire jó a villanyáram?

Ovádja Joszéf, a volt szefárd országos főrabbi, nemrég részt vett egy szimpóziumon, ami a „villany és a szombat ” témájának volt szentelve. Itt főleg azokat a – technológiai összefüggésű – problémákat tárgyalta meg a szakértőkből álló közönség – hogyan lehet szombaton a villanyáramot felhasználni, anélkül hogy ebben halachikus szombatszegés legyen.

Ovadjá Joszéf azonban, amikor felkérték, szóljon hozzá – azt ecsetelte, hogy a villanyáram feltalálása és használata „arra született és azért jó”, mert lehetővé teszi, hogy a zsidók minél több Tórát tanulhassanak, akkor is amikor odakint sötét van.

A szimpóziumot a jeruzsálemi Technológiai Halachikus Intézet rendezte és azon részt vettek az izraeli villanytársaság vezetői is, akik elmondták, milyen erőfeszítéseket tesz a Társaság a szombaton létfontosságú fenntartási és karbantartási munkálatok csökkentésére. Most vegyes bizottságot létesítettek, amelynek feladata technikai megoldást találni azon dolgozóknak, akik kénytelenek szombaton dolgozni. Ezt a háláchá nem tolerálja, de egyúttal azon van, hogy csökkentse a szombatszegés mértékét.

Megjelent: Gut Sábesz 2. évfolyam 40. szám – 2014. augusztus 18.

 

Megszakítás