Az idén százéves Aharon Leib Steinman rabbi az izraeli ultraortodox körök elismert vezetője, róla jelent meg ma ez a történet Kikar Hasabat honlapon a közösség egyik fontos portálján.

Egy gazdag adományozó félmillió dollárt igért, hogy az egyik vallási intézmény adósságait segítsen kiegyenlíteni ám azt a feltételt kötötte ki, hogy a rabbi igérje meg neki hogy az Édenkertben mellette ülhet majd. A rabbi megkérdezte a tanítványait, hogy mekkora összegre van összesen szükség, és azt a feleletet kapta, hogy hatmillió dollárra.

„Nos, ha az egész hatmillió dolláros adósságot kiegyenlíted, akkor megigérem neked” – mondta a rabbi. Az illető megdöbbent és kijelentette, hogy ekkora összeget nem tud erre a célra áldozni és szomorúan távozott.

Ekkor a rabbi tanítványai megkérdezték tőle, hogy miért kért tőle ilyen hatalmas összeget.

„Egy ilyen gazdag ember számára félmillió dollár nem nagy összeg. De ha egy olyan nagy dolgot kér mint az Édenkert, akkor nagyon meg kell eröltetnie magát” – felelte.

„És mi lett volna, ha ez a gazdag ember megadta volna ezt a hatalmas összeget? – kérdezték tőle.

„Ha ilyen nagy jótettet hajtott volna végre, akkor én szerettem volna mellette ülni az Édenkertben…”

Megszakítás