Eredetileg az utolsó afganisztáni zsidót próbálta biztonságos helyre vinni, de a mentőakció végül a tálibok által üldözött nők egy csoportján segített.

Az előző héten adtunk hírt az utolsó zsidóról, aki még mindig Afganisztánban tartózkodik. Azóta többen próbálták Izraelbe hozni őt, de erre csak azzal a feltétellel kerülhet sor, ha getet, vagyis válólevelet ad a tőle évtizedek óta külön élő feleségének. Simantov mindeddig elutasította ezt a követelést, e nélkül pedig az izraeli jog nem engedélyezi az alijázását. A megmentésére érkezett csapat tagjai ezért inkább afgán nőket mentenek.

Moshe Margaretten háredi zsidó férfi, akinek az a célkitűzése, hogy minél több zsidót mentsen ki veszélyes helyzetekből. Ő volt az, aki Moti Kahana izraeli-amerikai üzletembert felkérte, hogy segítsen Simantov kimenekítésében. Kahana korábban a háború sújtotta Szíriából mentett ki üldözötteket. Az üzletember elmondta mindazt, amit az ügyről tudott, vagyis, hogy Simantov a get átadásának elutasítása miatt nem tud Izraelbe költözni, ám ezzel együtt javaslatot is tett: a Simantov kiszabadítására küldött csapat ugyanis kapcsolatba került a talibán által üldözött nők közt egy csoportról, nevezetesen a női labdarúgó csapatról, és Kahana kérdése az volt: vajon a férfi az ő kiszabadításukat is hajlandó kifizetni? Margaretten igent mondott, csupán tíz órát kért.

A brooklyni Williamsburgban élő férfi egy nap alatt 80 ezer dollárt (24 millió forint) gyűjtött össze a közösségében. A pénzt átutalta az üzletembernek, aki azonnal akcióba lépett és a következő napon már néhány focista, egy bíró, egy ügyész és egész családjuk kimenekítését szervezte és útjuk részleteit rögzítette. Összesen 23 embert sikerült így kimenekíteni a lángokban álló országból, a rendelkezésre álló összeg az új életük megkezdésében is segíti majd őket.

„Köszönöm a Cedek Egyesületnek [Margaretten nonprofit szervezete] ezért az életmentő akcióért, többek közt a repülőtérrel és más útvonalakkal való koordinációért és a politikai kapcsolatokért.” – írta az afgán nemzeti női focicsapat egykori kapitánya, Khalida Popal immár Dániából. A kimenekített személyek egy nappal a számos emberéletet követő öngyilkos merénylet előtt hagyták el a repülőteret és indultak új életük felé.

Simantov félelmének oka, hogy az izraeli törvények szerint a get átadásának visszautasítása bűncselekmény, melyért akár szabadságvesztésre is ítélhetik. Izraelben ugyanis nincs polgári házasság és válás, az ilyen ügyeket az adott vallási közösség törvényei szerint intézik. A zsidó jog pedig előírja, hogy egy férjes asszony csak abban az esetben tekinthető elváltnak, ha férje válólevelet ad át a számára.

„[Simantov] nem adott válólevelet a feleségének, aki Izraelben él. És ezért nem mer Izraelbe menni. És még ő akar pénzt kapni… Moti azt mondta: ’A helyszínen levő embereim azt mondják, hogy van ott egy focicsapat, melynek tagjai az életüket féltik. Attól tartanak, hogy a Talibán célpontjaivá válnak és megölik őket. Esetleg van kedved részt venni az életük megmentésében?’” – mondta Margaretten, aki kiemelte a helyzet iróniáját: nem sikerült meggyőzni a getet viszatartó férjet, hogy adja át a feleségének, ami jár neki, ezért sikerült kimenekíteniük majdnem két tucat embert egy elnyomó társadalom karmaiból. A két férfi további több tucat ember kimenekítését tervezi, de ehhez még több mint kétmillió dollárra van szükségük.

Moshe Margaretten korábban számos mentőakciót szervezett meg, illetve finanszírozott és fontos szerepe volt a börtönökből szabadult egykori elítéltek rehabilitációját célzó törvények megalkotásában. 2019-ben azzal tisztelték meg, hogy a Fehér Ház hanukai ünnepségén fellobbanthatta a lángokat. A páros még nem tett le Simantov kimenekítéséről: „Azt mondtam Moti Kahanának, hogy keressen valakit, aki odafigyel rá. Nem akar eljönni onnan, de lesz valaki, aki rajta tartja a szemét, hogy senki ne árthasson neki.”

zsido.com

Forrás: Arutz7

Megszakítás