Zsidó ünnepek : Peszách

Zsidó ünnepek

Zsidónak lenni

Zsidónak lenni azt jelenti, hogy egy szerkezettel és céllal bíró világegyetemben élünk. Zsidónak lenni azt jelenti, hogy érezzük: részei vagyunk az Örökkévaló szeretete és gondoskodása által vezérelt történelmi folyamatnak, mely a világot békéhez és teljességhez vezeti. Zsidónak lenni azt jelenti, hogy egyedi láncszemként kapcsolódunk a zsidó létezés nagy láncolatába, megkoronázva az egész emberiség szabadságába vetett fenséges hit dicsőségével, megbízva a részvét és az erkölcs küldetésével egy gyakran érzéketlen és közönyös világban. Zsidónak lenni azt jelenti, hogy a népek családjai közt egy nagyon különös családhoz tartozunk, újraélve e család örömeit és tragédiáit, jövőnket a múlt tapasztalataira építve. Zsidónak lenni azt jelenti, hogy együtt vagyunk azokban a társadalmakban is, amelyekben nagyon sokan egyedül vannak, hogy biztonságot nyerünk mély gyökereinkből ezekben a társadalmakban, amelyekben annyian harcolnak a felszínen maradásért, hogy ihletünk értelmet ad napjainknak, amikor a többség unalmában átadja magát a cinizmusnak. A zsidóságnak ez a leírása a pészachi széder varázsos, titokzatos estéjén jelenik meg különleges formában.

Készülődés a pészachra

A pészachi törvény tiltja, hogy a zsidók az ünnep idején kovászolt (kelt) tésztát vagy bármilyen kovászos ételt fogyasszanak vagy birtokoljanak. Kovásznak (chomécnak) számít bármely étel vagy ital, amely az öt főbb gabonából – búzából, rozsból, árpából, zabból vagy tönkölyből – készült vagy ezek közül akármilyen keveset is tartalmaz. Az egyetlen kivétel amacesz, az előírásos keletlen kenyér, melyet különleges elővigyázatossággal készítenek. Ha a macesz az előírások megszegése miatt mégis megkel, kovászossá válik. Ezért még azok az ételek vagy háztartási eszközök is, amelyek megfelelnek a szigorú előírásoknak, és egész évben kóserok, a pészachi használatra különleges előkészítést igényelnek, hogy pészachra kóseroknak számítsanak a zsidó otthonban.

B’dikat choméc – a kovászos keresése

Pészach első éjjele előtt – ebben az évben március 28-án – meg kell tartani a kovászkeresés rítusát. A kovászkeresést gyertyafénynél végezzük. A családfő szobáról szobára halad, átkutat mindent a padlástól a pincéig, ahová bármikor bármilyen étel kerülhetett.
Kabbalista szokás, hogy a házban előzőleg elhelyeznek tíz, jól becsomagolt, kemény kenyeret, amelyeket aztán a keresés során összegyűjtenek.
A kutatás befejezése után, ha összegyűjtöttek mindent, ami kovászos lehet, a következő „megsemmisítési kijelentést” kell tenni:
„Minden olyan kovászolt vagy kovászos, mely a birtokomban van – miután nem láttam és nem találtam meg, és nem tudok róla –, semmisnek és tulajdonos nélkülinek tekintendő, miként a föld pora.”
A keresés során talált kovászost azután jól becsomagoljuk és biztonságba helyezzük, hogy másnap reggel elégethessük.

Peszách – húsvét

A pészach egy nyolcnapos zsidó ünnep, mely a Bibliából ered, megjelenítve a zsidók népként való megszületését s egyedi nemzetként a történelembe lépésüket, amint Mózes vezetésével 3000 évvel ezelőtt az Örökkévaló akaratának szentelték magukat. Ekkor ünnepeljük a zsidók megszabadulását a szolgaságból, s a megszabadulást az ókori egyiptomi életformából, az „egyiptomi utálatosságok” tagadását. Fizikai felszabadulásunkkal együtt szellemi szabadulásunkat is ünnepeljük.
A Tórának a pészachról szóló törvényei nemcsak az Örökkévaló parancsai, hanem segítségül is szolgálnak ahhoz, hogy átérezzük a pészach szellemi felszabadítását
A földmívesek számára a pészach a korai aratás időszakát jelenti Izrael földjén. Az árpa aratását pészach második napján a különleges oméráldozat jelezte.
Ebben az évben (1991) a pészach március 29-én este kezdődik, és április 6-áig tart.

Mi nem számít chomécnak?

— a hús, a vad, a hal,
— a gyümölcs,
— a zöldségek (de az áskenázi zsidók pészachkor nem engedik meg a bab, borsó, rizs, kukorica és a magvak fogyasztását);
— a tejes ételek a megfelelő pészachi kósersági felügyelet tanúsítványával.

Az otthon előkészítése

Pészach előtt az egész házat teljesen ki kell takarítani. Minden kovászost, amit nem vittek el pészach előtt, el kell adni. A törvény szerint tilos az olyan kovászost, amely pészach alatt a zsidó birtokában maradt, az ünnep után használni. Minden főző-étkező edényt és -szerszámot, – ha nincs külön pészachi használatra teljes készlet a háznál – a zsidó törvényeknek megfelelően „kóseroltatni” kell a rabbival. Mindezeket az előkészületeket a pészach előtti nap reggeléig be kell fejezni.

Az elsőszülöttek böjtje

Amikor az Örökkévaló lecsapott Egyiptom elsőszülötteire, megkímélte a zsidókat. Ezért minden elsőszülött zsidó férfi böjtöl a pészach előtti napon, az Örökkévaló iránti hála kifejezésére.

Mégis évszázadok óta szokássá vált, hogy megtörik a böjtnapot egy „sz’udat micvával”, a micva megünneplésére szolgáló étkezéssel. Ilyen a szijum – befejezés –, amellyel a Talmud egy-egy könyvének befejezését ünneplik.
A szijumot általában a zsinagógában tartják.

A kovászos elégetése

A pészach előtti napon, március 29-én, reggel 9.05-től kezdve nem szabad kovászosat enni, csakis pészachra kóserozott ételt. Maceszt vagy bort a széderig nem szabad fogyasztani.
10.15-től kezdve nem szabad birtokolni semmi kovászosat. Minden kovászost, amit nem tudtunk eladni, ekkorra el kell égetni. Miután a kovászost a lángokba dobtuk, a következő kijelentést tesszük:
„Minden olyan kovászolt vagy kovászos, amely a birtokomban van – akár láttam, akár nem, akár észrevettem, akár nem, akár kitakarítottam, akár nem –, semmisnek és tulajdonos nélkülinek tekintendő, miként a föld pora.”

A kovászos eladása

A kovászos elégetése csak a zsidó tulajdonban lévő ételekre vonatkozik. Nem kell elpusztítani az olyan kovászost, amit egy nem zsidóra átruháztunk. Amennyiben a kovászost megfelelő szerződéssel törvényesen átruháztuk egy nem zsidóra, ő használhatja a kovászos ételt. Mivel az ilyesfajta átruházásra a törvények bonyolult eljárásokat írnak elő, végrehajtását a rabbira kell bízni.
Elkerülendő, hogy pészach idején kovászos maradjon a tulajdonában, töltse ki a mellékelt „kovászoseladási szerződést”, és küldje el az Egységnek! Kérjük, hogy a formulát olvashatóan töltse ki, mert olvashatatlan adatokkal az eljárást nem lehet végrehajtani!

Kovászoseladási meghatalmazás

Én (mi)* ………………………………………….. ezúton felhatalmazom Oberlander Boruch rabbit, hogy e különleges kovászoseladási szerződéssel a zsidó törvény alapján járjon el a tulajdonomban (tulajdonunkban) lehetséges kovászost illetően (otthonomban, munkahelyemen vagy másutt).

Lakáscím: …………………………………………………………
Munkahelyi cím: ………………………………………………..
Dátum: ……………………………
Aláírás(ok): ………………………………………………………
* A férj és a feleség neve külön-külön vagy együtt is szerepelhet: a családi megbízást a családfő írja alá.

A széder

A széder lehetővé teszi számunkra, hogy ne csak felidézzük, hanem át is éljük az egyiptomi kivonulást. Jichak Luria rabbi, a szent Ári úgy értelmezte az „Emlékezetben tartja és megünnepli ezeket a napokat” verset (Eszter 9:28.), hogy amennyiben az ünnepet megfelelően ünneplik, akkor azok a szellemi hatások, amelyek az eredeti csodában megjelentek, ismét kifejeződhetnek és működhetnek.
Bölcseink hangsúlyozták, hogy a kivonulásnak mindenkor jelenbeli érvényessége is van: „Minden nemzedékben kötelesek vagyunk magunkat úgy tekinteni, mintha személyesen vonultunk volna ki Egyiptomból.” (Talmud, Peszachim 116b.)
Barcelonai Áron rabbi a XIV. században azt írja Széfer HaChinuch című könyvében: „Az embert a tettei mozgatják.” Az átélés érzelmeit nem lehet akaratilag előhívni. Inkább arra kell törekedni, hogy olyan környezetet teremtsünk magunk körül, amelyben ezek az érzések maguktól feltámadnak.

Ez a széder célja. A Haggada szövege és a széder szimbóluma személyes szabadságunk átélését szolgálja. Ezért tekintsünk a széder során használt minden egyes tárgyat olyan eszköznek, amely e szellemi cél elérésében szolgálatunkra van. A széderestén első alkalommal résztvevők a Szédereste kezdőknek című cikkünkben találnak eligazítást.

Fontos szabályok

Az öt alapvető parancsolat, melyet a hagyományos, Haggada szerinti széder során minden zsidónak végre kell hajtania:
1. Maceszt kell ennie, lehetőleg kézzel gyúrt, „smura” maceszt.
2. Négy pohár bort kell meginnia. A széder során megjelölt időkben kell inni, elsőként a kiddusnál. Lehetőleg vörösbort kell széderkor használni. Ha szükséges, szőlőlét is lehet inni.
3. Keserű füvet eszik.
4. El kell mondania a Haggadát, az egyiptomi kivonulás történetét. A „haggada” szó „elmondást” jelent. A Haggada egyben a széder lebonyolításának „forgatókönyve” is.
5. Dicsőítő zsoltárokat (hallélt) kell mondania.
A széder „hivatalos” része a Hallélként ismert dicsőítő zsoltárokkal fejeződik be, melyek az Örökkévalót s a zsidókkal fennálló különleges kapcsolatát dicsérik.

Smurá macesz

„Smurá” azt jelenti: „megőrzött” (a nedvességtől), s ez pontos leírása az efféle macesznak (kovásztalan kenyérnek). A felhasznált lisztet gondosan megőrzik a vízzel való érintkezés lehetőségétől, már az aratástól kezdve, hiszen a víz erjeszthet, s ezáltal a gabona alkalmatlanná válik a pészachi használatra.
Ez a macesz kerek, kézzel gyúrt tészta: hasonlít ahhoz, amit a zsidók sütöttek Egyiptomból kifelé jövet. Szigorú felügyelet alatt sütik, vigyázva, hogy a sütés során semmiféle kovász ne keletkezzék. Mindkét széderestén smura maceszt eszünk.

A macesz: a „hit kenyere”

Olyan gyorsan hagytuk el Egyiptomot, hogy nem volt időnk kivárni, amíg a tészta megkel, ezért kovásztalan kenyeret, maceszt ettünk. Ezzel a kovásztalan kenyérrel hűségesen kitartottak őseink, megbíztak abban, hogy az Örökkévaló elegendő táplálékot juttat az egész népnek, gyerekeknek, asszonyoknak, férfiaknak. Erre emlékezve pészach két első estéjén maceszt eszünk, hogy beteljesítsük a „maceszt fogsz enni…” parancsát.
A macesz önmagában a hitet jelképezi, mert nem „gazdagítja” olaj, méz stb. Ez a nagyon egyszerű étel lisztből és vízből készül, amit nem engedünk megkelni. Hasonlóképpen a hit is kizárólag a szerénységből és az Örökkévalónak való önalávetésből áll, mely abból a felismerésből származik, hogy a Teremtő végtelen bölcsességéhez képest értelmileg szegények, semmik vagyunk.

Mamma mia!

Vajon tudják-e az olaszok, hogy szeretett pizzájuk őse részben a zsidó hagyomány kovásztalan kenyere, a macesz volt? A People’s Almanach és az Illustrated Book of World (Képes Világrekordok) című könyv szerint az első pizzákat körülbelül kétezer évvel ezelőtt készítették, amikor „római katonák olívaolajat, sajtot raktak a maceszra”.

Az omérszámlálás

A pészach második estéjén elkezdjük a Szfirát HáOmért, a pészach és Sávuot közé eső ötven nap számlálását. S’vuot az a nap, amelyen a Tórát kapták a zsidók. Az omérszámlálás a Sávuot előtti éjszakáig minden este az esti ima után történik.

Pészach hetedik és utolsó napja

Pészach hetedik napján emlékezünk meg a Vörös-tenger kettéválásának csodájáról, mely az egyiptomi szolgaságtól való megváltást teljessé tette.
A pészach nyolcadik napján a Tóra-olvasás után jizkor – mázkir – imát mondanak.
Báál Sém Tov, a chaszid mozgalom alapítója teremtette azt a hagyományt, hogy ezen az utolsó napon a minchá, a délutáni ima után különleges ünnepi lakomát tartanak, melyet „sz’udát Mosiachnak” hívnak a megváltásra várók.

Az ünnep tiszteletére gyertyát kell gyújtani. A következő két áldást mondjuk, mielőtt a gyertyákat meggyújtjuk pészach első két éjjelén:
1. Légy áldva, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, aki megszenteltél bennünket parancsolataiddal, és megparancsoltad, hogy gyújtsunk gyertyát az ünnepnapon.
2. Légy áldva, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, hogy éltettél és fenntartottál, míg megérhettük ezt az időt.)

CHABAD LUBAVICS SZELLEMÉBEN

Niszan 14-én – 1991. március 29-én –, pénteken este, az Erzsébet szálloda különtermében széderestét rendezünk azoknak a fiataloknak, akik meg akarják ismerni a zsidó hagyomány e különleges élményét, a Chabád Lubavics szellemében.

Lesz egy kis vacsora, lesz pászka, négy pohár bor és hagyományos szédertál. Száz hely áll rendelkezésünkre, ezért a jelentkezés sorrendjében tudunk helyet biztosítani.

A szédert Baruch Oberlander rabbi és Naftali Kraus tartják.

Másnap este, niszán 15-én – 1991. március 30-án – ugyanott második széderestet tartunk, azonos programmal, melyre szintén száz helyet tudunk biztosítani. Jelentkezni mindkét estére a Chabad Házban lehet, személyesen, minden hétköznap délután. A széderestéket magyar nyelven, magyarországi zsidók számára tartjuk. A részvételi díj 200 forint.

Chabad Ház, Budapest
Rabbi Baruch Oberlander

Gyakorlati útmutató olyan zsidóknak, akik először rendeznek szédert otthon. Jelszavunk: minden kezdet könnyű, ha időben elolvassuk a vonatkozó használati utasításokat aHaggadában. (A „széder” magyarul „rendet” jelent, „haggada” pedig azt jelenti: „legenda”.)

A széderestén, a pészach ünnepét köszöntő nap előestéjén, ha mód van rá, a legokosabb, ha egy tiszteletre méltó – bechoved – zsidó családnál vendégeskedünk, ahol mindent készen találunk, az ünnepi forgatókönyvtől, vagyis a Haggadától a bibliai mondat – „mindenki, aki éhes, jöjjön és egyék” – megvalósulásáig. Azok számára akik otthon szeretnének szédert rendezni, íme néhány hasznos útbaigazítás.

Az ünnep beköszöntése előtt, a szépen megterített asztalon, melyen ünnepi gyertyák állnak, elrendezzük a szédertálat. Erre három pászkát (maceszt) teszünk, és rájuk az óramutató haladásának irányában egy keménytojást és egy darab parázson sült, csontos húst, rendszerint csirkenyakat. A kettő közt, lejjebb, reszelt torma vagy fejes saláta legyen, alatta, a tojás alatt van a „kárpász” (egy fej hagyma vagy főtt krumpli) helye. Evvel szemben legyen a chároszet (reszelt dió, alma és körte keveréke egy csepp borral leöntve), lent, a tál alján pedig még egy adag torma. Szokás a tálra üvegtálkában sós vizet is tenni. Mindegyik étel az ünnepnek és történelmi hátterének egy-egy mozzanatát jelképezi.

Mindenkinek négy pohár bort – vagy mustot, esetleg szőlőlevet – kell innia a széderestén. A széder lényegét a Haggada meséli el: az egyiptomi rabszolgaságból való pészachi szabadulást, a zsidó törzsek néppé emelkedését. Fontos, hogy a gyerekek is megértsék ezt, hisz a zsidó nevelés lényege: „…beszéld el fiadnak…”

Megtöltjük az első poharat, mindenki feláll és a széder rendezője, a vendéglátó házigazda elmondja az ünnepi áldást, a kiddust. Fontos, hogy mindenki előtt legyen olyan nyelvű Haggada-fordítás is, amit ért.

Kiddus után megisszuk az első pohár bort, majd a házigazda kezet mos, a kárpászból (krumpli vagy hagyma) egy keveset sós vízbe márt, elmondja rá az áldást („Boré pri háádámá”), eszik belőle, és oszt a többieknek is.

Ezután a három pászka közül a középsőt kettétöri, a felét a helyén hagyja, a másik felét pedig eldugja úgy, hogy a kisebb gyerekek ne vegyék észre: ezt hívják áfikomannak; erről később még esik szó.

Ezek után a házigazda felemeli a szédertálat, és hangosan, tagoltan mondja a „há láchmát”: „Íme, a keserűség kenyere, amit őseink ettek Micrajimban… jövő évben szabadok…” Itt megtöltik a második poharat, és a jelenlévők közül a legfiatalabb elmondja a „Má nistáná?-t”, vagyis megkérdezi: „Miben különbözik – má nistana – ez az éjszaka az év többi éjszakájától?”

Az ötödik fiú

A házigazda válaszával („Rabszolgái voltunk Fáraónak”) kezdődik a Haggada, a pészach történetének elbeszélése, az est lényege. Van, ahol a házigazda olvassa fel hangosan, magyarázatokkal, máshol minden résztvevő felolvas egy-egy részt. A négy fiúról szóló hasonlat a zsidó nép különböző csoportjait mutatja be: az egyik a bölcs, a tanult Talmud-tudós, a másik az önző rosszcsont, a „gonosz”, akit csak a saját hasa érdekel, a harmadik az együgyű, balga, akit könnyű „palira venni”, míg a negyedik a „csöndes többség”, amely „még kérdezni sem tud”, a mindenkori tömegtájékoztatás áldozata, az „ajlem-gojlem”. Manapság van egy „ötödik fiú” is, aki egyáltalán nem vesz részt a széderen, mert kirándulni ment Törökországba… Ő is zsidó, neki is mellettünk van a helye.

Aztán fennhangon szólunk az isteni ígéretről, mely megtartott máig, s tovább meséljük a haggadai elbeszélést a rabszolgaságról, a tíz csapásról, amely után a Fáraó elengedte a népet; a kivonulásról, amelynek útja a szabadsághoz vezetett. Családi hagyományok szerint változó énekbetétek is tarkítják a szöveget, majd megemlítjük a pászkát – a macesyt – és a keserű gyökeret (máror), aztán a dicsóítő ének (hallél) után újra elmondjuk az áldást a második pohár borra, melyet már hátradőlve, mint a szabad emberek, iszunk ki.

Ezután kezet mosunk, áldást mondunk a pászkára, a márorra, majd a „Hillél-féle szendvics”(koréch) következik: pászka reszelt tormával – s végül jön a vacsora.

Mit ér az áfikoman?

Magyarországon az ünnepi vacsora fénypontja a „knédli”, vagyis a maceszgombóc szokott lenni; mások halachikus szempontok miatt eltekintenek ettől.

Közben az egyik gyerek megtalálja és elcseni az áfikomant, a korábban eldugott, kendőbe takart pászkadarabot, és addig nem adja vissza, míg ígéretet nem kap valami ajándékra – márpedig az afikoman nélkül nem lehet a szédert befejezni. A gyereknek tett ígéretet be kell tartani: nem úgy van ez, mint a felnőtteknél…

Vacsora után megtöltjük a harmadik poharat borral, elfogyasztjuk az afikomant, és elmondjuk az asztali áldást („bencsolunk”). Megisszuk a harmadik pohár bort, majd kinyitjuk az ajtót – jelezve, hogy az Őrizet Éjszakáján nem félünk semmitől és senkitől –, és elmondjuk az Öntsd haragodat… kezdetű imát.

Ekkor megtöltjük a negyedik pohár bort, valamint egy külön poharat (serleget) Illés próféta tiszteletére. Befejezzük a Haggadát, s a végén elmondjuk: „lesáná hábáá b’Jerusalajim” – „jövőre Jeruzsálemban” – és kiisszuk a negyedik pohár bort. Utána még néhány ének következik: a Chád gádjá, a Ki tudja, mi az egy? és hasonlók.

Ennyi az egész – dióhéjban. Chág számeách! (Boldog ünnepet!)

Naftali Kraus