Koszovó zsidó közössége tárgyalásokba kezdett a balkáni ország vezetésével, hogy a közeljövőben zsinagóga vagy zsidó központ épülhessen a muzulmán többségű államban.

A koszovói zsidóság képviselői egyeztetéseken vettek részt nemrég a kormány és a helyi hatóságok bevonásával, hogy a közösség céljairól tárgyaljanak. A tisztségviselők mind Pristinából, mind a koszovói zsidóság 56 százalékának otthont adó Prizrenből is pozitív visszajelzést adtak a közösség által felvetett ötletekre – írja a Forward.

Az egyik javaslat a Priznenben kialakítandó zsidó központra vonatkozik – a macedón Szkopjében felépült Holokauszt emléképület mintájára. Továbbá a főváros polgármestere kedvezően fogadta egy felépítendő zsinagóga ötletét.

Becslések szerint Koszovóban 551 fő alkotta a helyi zsidóságot a második világháború előtt, közülük 220 főt meggyilkoltak a nácik. Az egykori jugoszláv területen álló zsinagógákat és zsidó épületeket lerombolták a kommunista vezetés idején. A szerbiai 1999-es harcok során a legtöbb szerb-ajkú zsidó elhagyta az országot és mára főként azok maradtak, akik a lakosság többségét alkotó muzulmánok nyelvét, az albánt beszélik.

zsido.com

 

Kép forrása: Tripadvisor

Megszakítás