Az amerikai zsidó háborús veteránok szervezete is bírálta a republikánus elnökjelöltet a muszlim-amerikai háborús hős családját gúnyoló megjegyzése miatt. Egyre nagyobb bajban van a republikánus jelölt, a pártjának számos fontos tagja kihátrált mögüle, közülük többen nyilvánosan is Clinton mellé álltak. Ha Trump nem képes megváltozni, veszíteni fog.

Még mindig nem csendesedett le az a vihar, amit Trump egy héttel ezelőtti otromba reakciója gerjesztett. A politikailag nem korrekt beszólásokból sportot űző, és népszerűségét részben éppen a tabudöntögető kommunikációnak köszönhető republikánus jelölt elkövette azt a hibát, ami lehet, hogy az egész kampánya szempontjából végzetesnek bizonyul: megsértette egy háborús hős családját és érzéketlennek mutatkozott a szülők fájdalmával szemben.

Az előzmény: Khizr Khan, pakisztáni születésű, de 36 éve az Egyesült Államokban élő jogász a demokraták philadelphiai konvencióján felszólalva arról beszélt, hogy a fia 2004-ben Irakban vesztette életét, és amerikai muszlimként áldozatot hozott a hazájáért, miközben Donald Trump senkit és semmit nem áldozott fel Amerikáért. Válaszul egy Twitter-bejegyzésben Trump a férje mellett némán álló családanyán élcelődött, mondván, biztosan nem kapott engedélyt a beszédre.

Erre mondják azt, hogy valaki túltolja a biciklit. A republikánusokhoz csak nagyon lazán kötődő Trump nem érzékelte, hogy sok mindent becsmérelhet, kivéve a háborús áldozatvállalást. Egy háborús hősöket nem tisztelő republikánus? Ez teljesen elképzelhetetlen. Ha Trump képes erre, akkor ő nem republikánus – mondják egyre többen a pártjában és az amerikai jobboldalon is. Nem véletlen, hogy ez lett az momentum, amikor a Trump mögött amúgy is nagyon kényszeredetten összetákolt egység végleg szétesni látszik.

„Az elmúlt napokban Donald Trump ócsárolta egy elesett katona szüleit. Azt sugalmazta, hogy az ő fiukhoz hasonló embereket ne engedjék belépni az Egyesült Államokba” – írta John McCain szenátor közleményében. A republikánusok köztiszteletben álló politikusa, egykori elnökjelölt leszögezte: “Nem tudom eléggé hangsúlyozni, milyen mélységesen nem értek egyet Trump úr álláspontjával. Remélem, az amerikaiak tisztában vannak azzal, hogy ezek a megjegyzések nem tükrözik a mi Republikánus Pártunk, tisztségviselőink vagy jelöltjeink nézeteit”.

Egy ilyen párton belüli, nagy nyilvánosság előtt elkövetett elhatárolódás ritkán használ egy kampánynak.

John McCain nyilatkozatában kijelentette, morális kötelességének érzi, hogy a Republikánus Pártnak és az Egyesült Államoknak tett hűségesküje szellemében megszólaljon. Hozzátette: a jövőben sem kíván tartózkodni attól, hogy bizonyos ügyekben hallassa a hangját, még akkor sem, ha abból olyanok is profitálnak, akikkel egyébként nem ért egyet, utalt nyilvánvalóan Hillary Clintonra.

“Végezetül szeretném azt mondani Khan úrnak és feleségének: köszönet azért, hogy bevándoroltak Amerikába… Jobb ország lettünk, mert itt vannak. És Önöknek egészen bizonyosan igazuk van: a fiuk azt képviselte, ami Amerikában a legjobb és áldozathozatalának emléke jobb nemzetté is tesz bennünket. Soha nem feledjük őt!” – fogalmazott az arizonai szenátor, érzékeltetve hogyan beszél egy republikánus politikus azokról, akik a legnagyobb áldozatot hozták Amerikáért.    

Még aznap nyilatkozatot adott ki a Kongresszus fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságának republikánus elnöke, Mac Thornberrry is, amelyben McCainhez hasonló módon ítélte el Trump szavait.

Ehhez az országos tiltakozáshoz csatlakozott az amerikai zsidó háborús veteránok szervezete is a héten. „Mr. Trump átlépett egy határvonalat” – szögezték le indulatos közleményükben, amelyben emlékeztetnek, hogy Khan kapitány úgy esett el, hogy a bajtársai életét próbálta megmenteni. A Jewish Telegraphic Agency által idézett szöveg megállapítja, hogy Khan a hazáját szolgálta, ezért az Arlingtoni Nemzeti Temetőben nyugszik azok között, akik az etnikai és vallási különbségektől függetlenül valamennyien a hazájukat szolgálták. „Mr Trump nem ezt teszi” – írták.

„Mi egy apolitikus szervezet vagyunk” – hangsúlyozták a zsidó háborús veteránok. „Mi nem támogatunk vagy ellenzünk el jelölteket és pártokat. Az elutasításunk személyesen önnek szól. Ön, Mr. Trump kiérdemelte megvetésünk.”

110822_john_mccain_605_ap

Süllyedő hajó?

A hátországából érkező elhatárolódásokra válaszul Donald Trump bejelentette, hogy nem hajlandó támogatásáról biztosítani az újraválasztásáért induló két vezető republikánus politikust, Paul Ryan házelnököt és John McCain szenátort. Amivel természetesen csak tovább növelte az alkalmasságával és felkészültségével kapcsolatos, addig sem jelentéktelen kételyeket. Az elmúlt hetek ámokfutásának következtében megtörtént az is, amire a Republikánus Párt történetében korábban nem volt példa: a párt egyik képviselője, Mike Coffman kampányt indított a párt hivatalos elnökjelöltje ellen Coloradóban.

A 61 éves Coffman, aki megjárta az iraki háborút is, a harminc másodperces reklámban a kamerába nézve azt mondja: “Az emberek azt kérdezik tőlem, mit gondolok Trumpról. Tisztesség ne essék szólván, fütyülök rá. Tengerészgyalogos vagyok, s számomra az ország az első. Én mindig Önöket szolgálom. Tehát ha Donald Trump az elnök, szembeszállok vele. Ilyen egyszerű.”

Hasonló nyilatkozatokhoz vezethetnek elvi-morális megfontolások is, de egyre több elemző látja úgy, hogy a helyi jelöltek győzelmi esélyére negatívan hathat Trump romló megítélése. Erről árulkodik Coffman kampánytanácsadójának megjegyzése, aki a napokban azt javasolta az újraválasztásukért induló republikánus politikusoknak, hogy egyszerre kritizálják Hillary Clintont és Donald Trumpot.

Ezzel egy időben Jeb Bush volt floridai kormányzó és elnökjelölt-aspiráns főtanácsadója, Sally Bradshaw kilépett a Republikánus Pártból, és bejelentette: valószínűleg Hillary Clintonra szavaz majd a novemberi elnökválasztáson. “Donald Trump nem lehet elnök” – hangsúlyozta Sally Bradshaw, aki karrierjét az idősebb Bush 1988-as kampányában kezdte. A volt főtanácsadó közölte, hogy ugyan nem támogatja Barack Obama politikáját, de nem tudna a gyermekei szemébe nézni, ha Trumpra szavazna az ősszel. “Hogyan mondjam nekik azt, hogy szeressék a szomszédaikat és a felebarátaikat, ha közben Donald Trumpra szavazok?” – kérdezte Bradshow. Hangsúlyozta, hogy döntése nem hirtelen elhatározásból született, hanem hosszú ideje fontolgatta, mert ki nem állhatja Trump gyűlölködő retorikáját. Szerinte a republikánus elnökjelölt abszolút híján van az elveknek és a konzervatív filozófiának. Sally Bradshow még nem döntötte el, hogy Hillary Clintonra, vagy a libertáriusok jelöltjére, Gary Johnsonra szavaz-e majd, de ha szoros lesz a verseny, akkor inkább a demokrata elnökjelöltre adja a voksát, nyilatkozta.

Az is jól jellemzi a kialakult helyzetet, hogy a Bush-család tagjai közül senki sem támogatja Donald Trump elnökjelöltségét, és a Republikánus Párt Clevelandben rendezett elnökjelölt-állító konvencióján egyetlen Bush sem jelent meg.

Nemcsak a párt vezető személyiségei elégedetlenek Trumppal, hanem a republikánusokat nagy pénzadományokkal támogató donorok jó része is. Közülük is többen jelezték már nyilvánosan, hogy Hillary Clintont támogatják. Meg Whitman, a Hewlett-Packard elnök-vezérigazgatója, aki közismert republikánus, szerdán jelentette be, hogy novemberben Hillary Clintonra szavaz, mert Trump “buta demagóg”. A Wall Street nagy pénzadományozóinak megnyerése a demokrata elnökjelölt számára különösen fontos, hiszen nemcsak nagy pénzeket juttathatnak a kampánynak, hanem befolyásolhatják a mérsékeltnek mondott republikánusokat is. Jesse Ferguson, a Clinton-kampány egyik szóvivője máris úgy nyilatkozott: az üzleti élet szereplői Hillary Clintont támogatják a gazdasági programja miatt és mert Trumpra “nem lehet rábízni a gazdaság irányítását”.

13584898_1181179818605212_8343925786278448182_o

Don’t panic!

Donald Trump szerdán délelőtt szokása szerint Twitter-üzenetben reagált a növekvő elégedetlenséggel kapcsolatos hírekre. Cáfolta, hogy a kampány szétesne, és sikerének bizonyítékaként azt hozta fel, hogy júliusban 80 millió dollárnyi adomány gyűlt össze kampánya számláján. Hasonló tartalmú nyilatkozatot adott a Fox televíziónak és a CNN hírtelevíziónak Paul Manafort kampányfőnök, aki szerint “a kampányt kézben tartjuk, minden rendben van”.

Maga a jelölt pedig azt mondta egy Floridában rendezett kampányeseményen ugyancsak szerdán: “A kampány tényleg remekül halad, soha nem voltunk ilyen egységesek, mióta elkezdtük, egység dolgában most állunk a legjobban. Hihetetlenül jól teljesítünk”

Sajtóhírek szerint azonban a párt vezető politikusai beavatkozásra készülnek. A Politico című lap arról írt, hogy Trump kampánycsapatában elég nagy a káosz, mindenki a saját feje után megy, hiányzik az összehangolt munka, illetve megbomlott a kampánystáb, valamint Trump kapcsolata. Állítólag mindenki elkeserítőnek ítéli a pártvezetés és Trump rossz viszonyát.

Jewish_War_Veterans_logo

Newt Gingrich volt republikánus házelnök – a Washington Postnak azt nyilatkozta Trumpról: “nem tud tanulni abból, amit nem tud, mert nincs tudatában annak, hogy nem tudja”. A The Washington Post szerint a Republikánus Pártban kezd eluralkodni a pánik.

Az NBC televízió úgy tudja, hogy Reince Pribus pártelnök sürgeti leginkább azt, hogy kampánya megváltoztatására bírják rá Trumpot. Valami bizonyára történt is a háttérben, mert az ingatlanmilliárdos pénteken bejelentette: mégis támogatja a republikánus házelnököt, Paul Ryant és John McCain szenátort az újraválasztásukért folytatott küzdelmükben. Néhány napja még elutasítóan és bíráló szavakkal nyilatkozott róluk.

Az MTI tudósításából kiderül, hogy a republikánus elnökjelölt ezúttal – szokásától eltérően – jegyzetből beszélt, összeszedetten és a pártegység fontosságára összpontosítva. Ryanhez és az általa korábban élesen bírált McCainhez fordulva azt mondta: “lesznek nézeteltéréseink, ám ezek barátok közötti viták lesznek, a győzelem érdekében azonban soha nem szűnünk meg együtt munkálkodni”.

Ok, now you can panic

Valamit biztosan tennie kell a republikánus csapatnak, mert számos felmérést hoztak nyilvánosságra csütörtökön, s valamennyi azt mutatja, hogy Hillary Clinton növelte előnyét Donald Trump előtt. Az elemzők szerint nem csak a pártkonvenció utáni átmeneti népszerűség-növekedésről van szó.

A pennsylvaniai Franklin & Marshall College közvéleménykutatása szerint Hillary Clinton 11 százalékkal vezet Donald Trump előtt: a demokrata elnökjelölt támogatottsága 49 százalékos, míg Trumpot csak a megkérdezettek 38 százaléka tartja támogatja. A Detroit News tévécsatorna Michigan állam szavazóit kérdezte, s a felmérés szerint a szövetségi államban a volt külügyminiszter 9 százalékkal vezet a New York-i üzletember előtt, a Masachusetts Intézet az északkeleti New Hampshire államban végzett közvéleménykutatást, s ott 15 százalékos Hillary Clinton előnye. A CNN/ORC 9 százalékos, a Fox televízió pedig 10 százalékos Clinton-előnyt mért.

Ezzel együtt a meccs természetesen még nem dőlt el, novemberig nagyok sok minden történhet. Az elemzők egy része úgy gondolja, hogy a tévéviták jelentősen módosíthatnak az jelöltek megítélésén, mégpedig a meglepően hatásos kommunikátornak bizonyuló Trump javára a merevnek és mesterkéltnek tűnő Hillaryvel szemben. Kérdés, hogy az előbbi nem kerül-e addigra olyan hátrányba, amin már egy jó tévészerepléssel sem tud fordítani.

photo

A republikánusok abban bíznak, hogy Trump tud változtatni a viselkedésén. A probléma az, hogy Trump esetében a viselkedés maga a stratégia. Így az a paradox helyzet állt elő, hogy most már hivatalos elnökelöltként azon a stratégián kellene változtatnia, ami az esélytelenségből az elnökjelöltségig jutatta.

MTI/zsido.com