A Neshama TV „Otthon a rabbinál” című műsorában arról beszélgettek, hogyan adjuk tovább a zsidó konyhában a sóletfőzés csínját-bínját a következő generációnak, és miért több a sólet egy egyszerű szombati ételnél.
Augusztus 30-án tizedik alkalommal rendezik meg Budapesten a Sóletfesztivált. A jubileumi esemény apropóján Megyeri Jonatán rabbi, felesége, Szilánk Zsuzsa a Maimonidész zsidó iskola igazgatója, Lantos Lili, édesanyja, Lantos Zsuzsa és Myers Tzivia rebecen ültek össze a Neshama TV „Otthon a rabbinál” című műsorában. Beszélgettek zsidó konyháról, családi receptekről és arról is, hogyan adható tovább a hagyomány a következő generációnak.
Több mint szombati étel
A sólet szorosan kapcsolódik a sábáthoz, a pénteken előkészített étel a szombati étkezés egyik jellegzetes fogása. Megyeri Jonatán rabbi arról beszélt, hogy a sólet készítése és fogyasztása szerves része a sábátnak.
Szilánk Zsuzsa azonban a zsido.com-nak arról is beszélt, hogy a sólet jelentősége egészen másban is megmutatkozik.
„A sólet nemcsak szombati étel. Van benne valami a megállásból, a pihenésből és az együttlétből is. Jó látni, hogy a sólet szombaton kívül is képes összehozni egymástól nagyon különböző embereket.”
Éppen ezt tapasztalja Myers Tzivia rebecen is, aki szerint a főzésnek különleges közösségépítő ereje van. Szentendrén már hét éve működik főzőtanfolyam, és az évek során jól láthatóvá vált, hogy a közös főzés mennyire fontos része lehet a zsidó közösségi életnek.
„Idegenként megyünk el, és barátnőként, közösségként távozunk, és aztán visszatérünk”
– fogalmazott.
Amit a konyhában tanulunk meg
A hagyomány továbbadásának egyik legtermészetesebb helyszíne a konyha. Nem feltétlenül könyvekből vagy leírt receptekből tanuljuk meg, hogyan készül egy étel, hanem úgy, hogy ott vagyunk a szüleink és nagyszüleink mellett, figyelünk, segítünk, majd egyszer magunk is elkészítjük.
Lantos Zsuzsa családjában például hat generációra visszamenő receptek maradtak fenn.
„Hat generáción át nem változtak. A lábas változott egyedül. Semmi más.”
A beszélgetésben arról is szó esett, mennyire fontos megőrizni a régi recepteket eredeti formájukban. Lantos Lili a flódnit hozta fel példaként. A sütemény receptje a háború után is fennmaradt, majd újra előkerült, és ma már világszerte ismert.
„Megtartjuk az eredeti zsidó recepteket úgy, ahogy vannak. Nem módosítunk rajtuk, mert akkor már nem az igazi. Így szeretjük őket, és kész.”
Szerinte ha mndent mindennel összekeverünk, modernizálunk és folyamatosan átalakítunk, egy ponton már senki sem fog emlékezni arra, hogy eredetileg milyen volt az étel. Sok recept így is elveszett, ezért különösen fontos, amikor egy-egy régi recept fennmarad.
Szilánk Zsuzsa édesanyjától tanulta a sóletkészítést, mégpedig vasedényben. A vasedényt később lecserélte a vallási előírások miatt, de az alapok megmaradtak.
Nem kell mindent egyszerre
A hagyomány továbbadása nemcsak az ételekről szól. Megyeri Jonatán rabbi arról beszélt, hogy amikor olyanokkal beszél a szombattartásról, akik még nem élnek vallásos életet, mindig azt tanácsolja, hogy ne akarjanak mindent egyszerre betartani.
Érdemes inkább fokozatosan belevágni, és nyugodtan segítséget kérni rabbiktól, rebecenektől vagy akár barátoktól is.
A beszélgetésben Tzivia rebecen saját történetét is megosztotta. Gyerekkorában, mivel édesapjával nőtt fel, a konyha nem volt különösebben fontos része a mindennapoknak. Tizenkilenc évesen Angliába költözött, ahol egy rabbival és rebecennel élt együtt. Ott ismerkedett meg igazán a kóser konyhával, és ott szerette meg a főzést.
Később, amikor férjhez ment Mendyhez, anyósától is sokat tanult. Látta, mennyit sürög-forog a konyhában, és ez számára is inspiráló volt. Ma már ő is igyekszik továbbadni mindezt a lányainak.
Mint mondta, nem mindig egyszerű gyerekekkel együtt főzni – minden maszatos lesz, tovább tart, és több türelmet igényel –, de mégis megéri. Így ugyanis a gyerekek nemcsak egy receptet tanulnak meg, hanem a konyhához, az étkezésekhez és a hagyományokhoz való kötődést is.
A zsidó konyha és a magyar ételek
A beszélgetésből az is kiderült, hogy a zsidó családok konyhájában a hagyományos zsidó ételek mellett sok magyar fogás is helyet kapott.
Tzivia rebecen a szilvás gombócot említette, Szilánk Zsuzsa pedig többek között gulyáslevest, töltött paprikát, túrógombócot, palacsintát, töltött káposztát és csúsztatott palacsintát készít. Lantos Zsuzsa kedvencei között a mákos, káposztás, grízes, krumplis és diós tészta, valamint a főzelékek szerepelnek. Lantos Lili a „piros ételeket” szereti, mint a paprikás csirke, töltött káposzta és paprikás krumpli.
A családi hagyományok továbbadásának érdekes példája, amikor valaki már maga sem tudja, hogy egy-egy étkezési szokás honnan ered. Lantos Zsuzsa mesélte, hogy vannak olyan családtagok, akik már azt sem tudják magukról, hogy zsidó származásúak, mégis olyan mondatokat mondanak, mint hogy „a virslit nem esszük kakaóval, azt nem illik, mert azt teával kell enni, a kakaóval pedig vajas kenyeret kell enni”. Ez már a negyedik generáció, a hagyomány tehát sokszor akkor is tovább él, amikor az eredete már feledésbe merült.
Mi kerül a szombati asztalra?
A résztvevők arról is meséltek, mi az, ami náluk nem maradhat el a sábáti menüből.
Szilánk Zsuzsánál a hering olajjal, hagymával és jalapeñóval, valamint a saláták és a zsidótojás is állandó szereplő. Lantos Zsuzsánál szintén elmaradhatatlan a zsidótojás, Lantos Lili pedig többek között dinsztelt marhát, tarhonyát, galuskát, vagy nokedlit készít. Tzivia rebecen hummuszt kínál zátárral és olívaolajjal.
És van olyan étel is, amelyet még a sokat kóstolt résztvevők sem felejtenek el.
Lantos Lili felidézte, hogy egyszer Tel-Avivban, ros hásáná ünnepén halfej helyett fasírt került az asztalra. Csak később derült ki, hogy valójában birkaagyat evett. Az ízét azóta sem tudja elfelejteni. A birkaagy a szefárd ros hásáná-hagyomány része, ahogy az askenáz közösségekben a gefilte fis vagy a halfej is megjelenik az ünnepi asztalon.
Kedvencek receptjeik
Arra a kérdésre, melyik az az étel, amelyre különösen büszkék, és amelyet mindenki szeret náluk, szintén sokféle válasz érkezett.
Szilánk Zsuzsa a töltött káposztát emelte ki, amelynek kóser változatát saját bevallása szerint tökélyre fejlesztette. Tzivia rebecen a leveseket szereti a legjobban készíteni, például zöldséglevest, de a karfiolsteak is a kedvencei közé tartozik. Lantos Zsuzsa édes kugliját mindenki nagyon szereti, Lantos Lili pedig a lassú tűzön készült marhahúsokra büszke, legyen szó marhapörköltről vagy briszkettről.
És, hogy ki, miként készíti a számára kedvenc sóletet? Kiderül a Sóletfesztiválon!
Találkozzunk a Sóletfesztiválon!
Augusztus 30-án, vasárnap 11 órától tizedik alkalommal rendezik meg a jubileumi Sóletfesztivált a Városháza parkban. Idén Lantos Lili mellett Cserháti Tamara, Csonka András és Myers Tzivia is saját sólettel készül.
Nézze meg az adást a Neshama TV csatornáján
További információk a zsidoprogramok.hu oldalon találhatók.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.