A házaspár több fenyegetést is kapott, mióta szomszédjaik tudomást szereztek zsidó származásukról.

Fegyverrel lőttek be egy zsidó család otthonának nappalijába Brüsszel északi városrészén – közölte pénteken a The Jewish Telegraphic Agency. A Marchienne-au-Pontban élő család korábban több életveszélyes fenyegetést kapott.

Eitan és Nicole a helyi médiának számolt be a történtekről, biztonságuk érdekében csak a keresztnevüket ismertették. Elmondásuk szerint az eset hajnali három órakor történt, amikor egy előttük elhaladó autóból valaki tüzet nyitott a házukra.

„Hallottam egy lövést, és mikor kinéztem az ablakon egy fekete Citroent láttam férfi sofőrrel” – mondta Eitan. Másnap reggel a férfi lövedéket is talált azon a helyen, ahol a rendszám nélküli autó megállt.

Előző hónapban a házaspár női tagját is fenyegetés érte, amikor egy férfi fényes nappal fegyvert fogott rá. Az elkövető először szóban inzultálta őt, majd azzal fenyegetőzött, hogy fejbe lövi Nicole-t.

A házaspár arról számolt be, hogy két éven át békében éltek mostani lakóhelyükön. A zaklatások akkor kezdődtek el, miután néhány szomszédjuk tudomást szerzett zsidó származásukról.  

zsido.com

Kép forrása: The Times of Israel

 

 

Megszakítás