Ezek voltak a legolvasottabb cikkeink 2017-ben.

A 2017-es év egyik legörömtelibb fejleménye számunka az volt, hogy a Zsido.com vált a legolvasottabb magyar nyelvű, zsidósággal foglalkozó internetes portállá. Olvasóink és követőink számának folyamatos növekedése arra ösztönöz minket, hogy 2018-ban még több hírrel, elemzéssel, videóval, interjúval és riporttal mutassuk be a nemzetközi, az izraeli és a hazai zsidóság sokszínű mindennapjait, miközben változatlanul megteszünk mindent annak érdekében, hogy segítsük a zsidó hagyományokkal és vallással kapcsolatos ismeretek eljutását a zsidó és nem zsidó érdeklődőkhöz.

A Zsido.com-on 2017-ben megjelent több mint 1300 cikk közül számos írás és videó kiemelkedően sok olvasóhoz jutott el. Közülük válogattuk ki azt a tízet, ami a legnagyobb érdeklődését váltotta ki. Íme, a Zsido.com ez évi top tíze:

  1. A magyar zsidók alijázásához kérte az EMIH Netanjahu segítségét

2017. júliusában magyarországi látogatáson vett részt Benjamin Netanjahu. Az izraeli miniszterelnök látogatása utolsó napján külön fogadta a zsidó vezetőket. A megbeszélésen Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija egy fontos gyakorlati témát is felvetett, „amely nagyon sok Izraelbe alijázni kívánó zsidó lehetőségeit korlátozza.” Mint mondta, az izraeli visszatérési törvény korlátozása miatt azok a magyar zsi­dók, akiknek a nagyszülei, déd­szülei a ‘20-as, ‘30-as években az akkori zsidótörvények miatt kikeresztelkedtek, elveszítik az alijához való jogukat. Ez a kitétel akaratlanul is elveszi sok tízezer magyar zsidótól a lehetőséget, hogy Izraelben állampolgársághoz jusson. „A törvény figyelmen kívül hagyja – mondta Köves rabbi –, hogy Magyarországon szinte egyedüliként az akkori Európában már a 20-as évektől életbe léptek zsidótörvények.” Köves rabbi elmondta, hogy ebben az ügyben már több Kneszet képviselőhöz, az Izraeli Főrabbinátushoz és a Szochnuthoz is fordultak már, de mindeddig nem jártak sikerrel. Netanjahu meglepetten értesült erről a problémáról, és arra kérte jelenlévő főtanácsadóit, hogy „nézzenek utána az ügynek a lehetséges megoldás érdekében”.

A teljes cikk itt olvasható el.

  1. Goldie Hawn büszke zsidó származására

Cikkünkben beszámoltunk arról, amit a világhírű színésznő a hitről, gyerekkori emlékeiről és a zsidóságáról nyilatkozott. A People magazinnak adott interjúban a színésznő arról is mesélt, miként merített erőt imáin keresztül élete egyik legnehezebb életszakaszában. A 71 éves sztár visszaemlékezésében részletesen elmondta legidősebb fia, Oliver Hudson túlélésének történetét, aki születése után rögtön, egynapos korában került életveszélyes állapotba. Hawn máig emlékszik arra a pillanatra, amikor újszülött babája az intenzív osztályon feküdt, ő pedig gyógyulásért imádkozva Istenhez könyörgött. Amikor a legkritikusabb helyzetben imái közepette rátette fiára kezeit, hirtelen újra verni kezdett a gyermek szíve. „Nem gondolom, hogy egyáltalán felmerülhet kérdésként: vajon működnek-e az imák?” – mondta Hawn, aki korábban is beszélt nyilvánosan zsidóságáról és személyes hitéről. Egyszer például arról nyilatkozott, hogy mit válaszolt, amikor lánya – a szintén világhírű színésznő – Kate Hudson kérdezte Istenről. „Szerintem Isten mindenhol jelen van, és az a fontos, hogy érezzük Őt” – felelte.

A teljes cikk itt olvasható el.

  1. A milliárdos, aki tartja a sábátot

Adam Neumann nem emeli fel a telefont és nem dolgozik a hetedik napon, mégis a világ egyik legsikeresebb vállalkozója. „Az elmúlt két évben vagyok szombattartó” – mondta a WeWork nevű amerikai cég vezetője, aki jelenleg New Yorkban él feleségével és öt gyermekével. ”Szombaton teljesen kikapcsolok, nem lehet velem beszélni, és ezen nem vagyok hajlandó változtatni. Kezdetben inkább feladatként éltem meg, de általa időt kapok, amit a gyermekeimmel, a feleségemmel és a barátaimmal tölthetek. Az előző héten őrült napjaim voltak, rengeteget repültem és dolgoztam. Péntek reggel felkeltünk, és azt mondtuk: Készen állunk a szombatra. Elérkezik a szombat, gyertyát gyújtunk, pihenünk, barátok jönnek át, előzőleg már megfőzött ételeket fogyasztunk. Elvágjuk magunkat a világtól, de valójában egymással kapcsolódunk így össze. Több időt töltök a családommal, mint valaha, és még édesanyámat is többször hívom fel, vagy találkozom vele. És az igazi varázslat az, hogy minél inkább megőrzöm a szombatot, annál sikeresebb a vállalkozásom. Ki érti ezt?”

Neumann 2010-ben alapította cégét, amely az Egyesült Államok 23 városában, valamint a világon 16 országban több mint kétezer embert foglalkoztat. Vállalkozásának értékét húszmilliárd dollárra becsülik.

A teljes cikk itt olvasható el.

  1. Kiállítás nyílt Robert Capa izraeli fotóiból

Kulturális ajánlónkban arra hívtuk fel a figyelmet, hogy Capa Izraelben címmel nyílt kiállítás a legendás fotográfus 1948 és 1950 között, az akkor születő zsidó államban készített képeiből pénteken a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban, a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében. Jószéf Amrani, Izrael budapesti nagykövete a tárlat megnyitóján emlékeztetett arra, hogy rövidesen a hetvenedik évfordulóját ünneplik Izrael Állam megalapításának, amelyhez a magyarországi zsidóság is hozzájárult. A budapesti zsidó családban született Robert Capa az elsők között örökítette meg a zsidó állam születését és első függetlenségi háborúját – idézte fel. A diplomata elmondta, hogy Capa a 20. század számos háborúját, borzalmát fotózta, amiért mára legendás haditudósítóként tartják számon. A fotográfus nevét viselő Capa Központ, ahogy a CAFe Budapest is azon dolgozik, hogy a kultúra segítségével hidakat építsen a nemzetek között – hangsúlyozta a nagykövet.

A teljes cikk itt olvasható el.

  1. Az utcán mondott szukoti áldást Adam Sandler

Ebben a cikkben arról tudósítottunk, hogy a világhírű színész és lányai a Chábád képviselőivel együtt ünnepeltek. A Los Angeles-i Brentwoodban tartott utcai ünnepségen Adam Sandler két kislánya kíséretében tűnt fel. Az amerikai színész-humoristát Zalman Goodman rabbi fogadta, akinek segítségével egy áldást is elmondott a helyszínen. Az interneten közzé tett videóban látható, ahogy Sandler egy pálmafaággal (luláv) és etroggal a kezében áll, és Goodman rabbi felteszi neki a kérdést: elmondta-e már idén a lulávhoz kötődő áldást. A színész válaszában beismeri, hogy “még nem”, de a lányaira – Sadie és Sunny – nézve feltételezi, hogy a héber iskolában ők már megtették. “Igen, mi elmondtuk!” – vágták rá a lányok. Majd ezek után a rabbi segítségével közösen elmondják az imát.

A teljes cikk itt olvasható el.

  1. A világon elsőként csontot növesztettek újra Izraelben

Az izraeli tudományos eredményekről szóló cikkeink mindig nagy érdeklődésre tartanak számot. Ez a hír a szokásosnál is több olvasót vonzott. Az írásból az derült ki, hogy az észak-izraeli Afulában az Emek kórház orvosai emberi csontot növesztettek vissza egy páciens lábában. Az eljárást néhány évvel ezelőtt fejlesztette ki egy izraeli biotechnológiai cég, a Bonus BioGroup. A zsírsejteket szétválasztják a szövetek és az erek képződését lehetővé tevő sejtektől, és az utóbbiakat bioreaktorba helyezik, amely az emberi testben lévő állapotot szimulálja, optimális környezetet biztosítva a csontképződéshez. Két hét elteltével az eljárás olyan szövetet eredményez, amely átültethető a páciens testébe, és képes újranöveszteni a csont hiányzó részeit. “Több ezer életképes, apró csontrészecskét hoztunk létre, melyeket képesek vagyunk bejuttatni a hiányzó csontrészbe, ahol összeforrnak, és teljesen működőképes csontot hoznak létre” – mondta Dr. Sáj Meretzky, a Bonus BioGroup vezérigazgatója.

A teljes cikk itt olvasható el.

  1. Zsidó pár tartja a leghosszabb házasság rekordját Nagy-Britanniában

Ebben a nagyon kedvelt tudósításban arról adtunk hírt, hogy 83. házassági évfordulóját egy zsidó házaspár Bournemouth városában – és ezzel az ország legrégebben együtt élő házaspárjává váltak. A 105 éves Maurice és a 104 éves Helen Kaye 87 éve alkotnak egy párt, azonban megismerkedésük után csak négy évvel később kelhettek egybe, mivel a családi tradícióknak engedve a hölgy megvárta, míg idősebb nővére is férjhez megy.

„Annyi minden megváltozott azóta, de hála Istennek mi még mindig itt vagyunk egymás számára” – mondta Maurice. „Nagyszerű napunk volt, a csodálatos dédunokáink társaságában fantasztikusan éreztük magunkat” – mesélték a kamerák előtt a pár tagjai, akik két gyermekkel, hét unokával és hat dédunokával büszkélkedhetnek. „Nem gondoltam volna, hogy egy hétnél tovább tart, hihetetlen, hogy már 80 éve is együtt vagyunk” – mondta viccesen Maurice Kaye, aki azt is elárulta, mi a boldog házasság titka. A férj szerint a legfontosabb, hogy „mindig egyet kell érteni a feleséggel”.

A teljes cikk itt olvasható el.

  1. Magyarország vétózta meg a Trump-döntést elítélő uniós szöveget

A zsido.com forrásai erősítették meg elsőként azt a találgatást, miszerint Magyarország akadályozta meg annak a közös európai nyilatkozatnak a megszületését, amely elítélte volna az amerikai elnök döntését Jeruzsálemmel kapcsolatban. Miután Donald Trump bejelentette, hogy elismeri Izrael fővárosának Jeruzsálemet, az uniós országok közös nyilatkozatot terveztek kiadni, amelyben elítélik ezt a döntést. A korábban kiszivárgott találgatás szerint azért nem lett ebből az állásfoglalásból semmi, mert Magyarország megvétózta a szöveget.

Cikkünkben idéztünk az EMIH közleményéből, amely arra kérte a magyar kormányt, hogy az amerikai elnök döntését követve, a történelmi és reálpolitikai érveket figyelembe véve ismerje el Jeruzsálemet, mint Izrael állam fővárosát, elsőként az Európai Unió tagállamai közül.

A teljes cikk itt olvasható el.

  1. Köves Slomó: Horthy nem volt államférfi

Ebben az évben a második legnépszerűbb cikkünk az Orbán Viktor nagy vihart kavaró kijelentésére adott reakciókat ismertette. A magyar miniszterelnök a felújított Klebelsberg-kastély átadó ünnepségén úgy fogalmazott, hogy „A XX. század második és harmadik évtizede a magyarság történetének súlyos próbaköve volt. Hogy az elvesztett világháború, a vörös terror 133 napja és a trianoni diktátum roppant súlya alatt mégsem temetett maga alá minket a történelem, nos, ezt néhány kivételes államférfiúnak köszönhetjük. Horthy Miklós kormányzónak, Bethlen István miniszterelnöknek és Klebelsberg Kuno miniszternek. Kormányzó nélkül nincs miniszterelnök, miniszterelnök nélkül nincs miniszter, és ezt a tényt nem vonhatja kétségbe Magyarország II. világháborús, gyászos szerepvállalása sem.”

Erre reagálva Köves Slomó leszögezte, hogy az igazi államférfi a definíció szerint szilárd elvek mentén cselekszik, befolyásolhatatlan és nagyfokú felelősségvállaló képességgel rendelkezik. Történeti perspektívából – folytatta a rabbi – nehéz Horthynak a munkásságát megfeleltetni ezeknek a kívánalmaknak: úgy hogy személyes és osztálya önös érdekeitől vezérelve „három millió koldus Magyarországának” volt büszke kormányzója, a teljességgel irracionális németbarát politika végrehajtója, a háborúba való belépés támogatója, a Don-kanyari katasztrófa felelőse, nem utolsósorban pedig nagy- és dédszüleim jogfosztásának, majd családjaik megsemmisítésének – legkevesebb – passzív szemlélője.

A teljes cikk itt olvasható el.

  1. Bibsinfo: Mit tud az utca embere a Hanukáról?

A 2017-es év legnépszerűbb anyaga egy videó lett. Bibsinfo sorozatunkban mindig annak járunk utána, hogy mit gondol az utca embere a zsidóságot érintő aktuális témákról. A hanukáról készült videó igazolja azt a hipotézist, hogy az elmúlt évtizedekben folytatott ismeretterjesztő munka, valamint a hanuka nyilvános ünneplése hozzájárult ahhoz, hogy a többségi társadalom egy kicsit jobban ismerje a helyi zsidó közösség életét – még akkor is, ha az ismerethiány megszüntetésének célja még sok feladatot ró ránk.

Mit tud az utca embere a Hanukáról?

A Bibsinfó kideríti mit gondol az utca embere a zsidóságot érintő témákról. Ezúttal a Hanuka került sorra.

Minden kedves olvasónknak sikerekben gazdag 2018-as esztendőt kívánunk!